Már nagyon elegem van mindenből! Mit tehetek még azon kívül hogy véget vetek az életemnek?

Most valamilyen oknál fogva visszakerestem egy kérdést és megpillantottam ezt is. El se hiszem, hogy már akkor ilyen nagyon el szerettem volna menni itthonról. Azóta 19 éves lettem, kiderült, hogy anya tulajdonképpen azért viselkedett így velem, mert alkoholista volt. Még a mai napig előfordul, hogy iszik, de már majdnem tudom kezelni. 10.-ben egy osztálytársam tanácsára elmentem pszichológushoz, aki nagyon sokat segített. Behívta anyát és beszélgetett vele. Igazából olaj volt a tűzre, de ez indíthatott el valamit mindkettőnkben. Én szétkürtöltem a családban és ráuszítottam a nővérét, aki állandóan a nyakára jár. Ezt lehet tenni, ha valaki alkoholista, legalábbis én ezt tartom a legjobbnak.

Ami a 8. osztályban kapott érdemjegyeimet illeti - ha valakit érdekel - olyan négyes voltam, ami a tantárgyak felé való érdeklődésem tekintetében igencsak jónak számított. Gimiben egyre rosszabb tanuló lettem, míg odáig fajultak a dolgok, hogy éppen csak befejeztem a 11. évet. Tovább romlott minden és a 12. előtti nyáron teljesen besokalltam a nyárimunkától és attól, hogy senki nem keresett vagy hívott szórakozni. Ezen utolsó évemet úgy kezdtem, hogy az első egy hónapból 3 hetet hiányoztam, majd októbertől magántanuló lettem. Magamnak találtam ki és azt hiszem ez volt a legjobb megoldás, mivel sírva és remegve ültem minden órán, nem hogy figyelni nem tudtam, azt se tudtam miről van szó. Szóval kicsit megroppantam idegileg és ez megijesztette anyát is, aminek hatására elkezdett nyugodtabban viselkedni velem. Itthon nem tanultam többet, mint az iskolában tettem volna, viszont lelkileg sikerült megerősödnöm. Most beiratkoztam egy olyan képzésre, ami mindig is érdekelt és nem hagytam magam befolyásolni, nem egyetemre mentem. :)

Ha valaki fiatal ezt olvassa és hasonló problémákkal küzd, akkor a legfontosabb, amit mondhatok, hogy MINDIG VAN MEGOLDÁS, csak azért sokszor vért kell izzadni. Kellemetlen lehet elmenni pszichológushoz és bármilyen problémáról őszintén beszélni, de el kell mondani. Kérjetek segítséget! Én elhiszem, hogy egyedül is meg tudnátok oldani, de saját tapasztalatból mondom, hogy valószínűleg hosszú évekig tartana és a végére idegroncsok lennétek. Másszatok ki a sodrásból a sok hülyeséggel és előítélettel. Kerekedjetek felül értelmileg és érzelmileg a kortársaitokon és ismerjétek be, hogy emberek vagytok. És azért vagyunk értelmes emberi lények, hogy segítsük egymást! Bárki segít, de ha nem mondjátok el a problémáitokat, akkor nem tudnak róla. Nyíljatok ki és bízzatok másokban és magatokban. Ha én képes voltam egy 13-14 éves elkeseredett, öngyilkos hajlamú, kilátástalan helyzetben lévő énből felnőni, befejezni egy gimit és kitalálni, hogy mi is akarok lenni igazából, akkor bárki képes rá.