Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A nagyim az őrületbe kerget!?

A nagyim az őrületbe kerget!?

Figyelt kérdés

Bocsánat, hogy ide írok, de nem tudom kiadni magamból a mérgemet.

20 éves vagyok, és a nagyimmal lakom. Kb mindenért b*szogat. Ma azt találta ki, hogy pucoljam meg az ablakokat, ne pedig számítógépezzek. Én mondtam neki, hogy nem számítógépezek, hanem szakdolgozatot írok (most fogok végezni a suliban, ezért kell) de nem érti meg. Karácsonykor volt megpucolva az ablak, még szinte teljesen tiszták voltak, de ő jön azzal, hogy a szomszéd xy néni (aki nyugdíjas, tehát ráér, az is megcsinálta, én meg le**arom az egészet. Szóval most végeztem a suvickolással.

Meg ilyeneket kitalál, hogy én milyen sz*r iskolába járok, mert ez nem komoly suli, mivel van hogy 8-12ig vagyok bent, van hogy 12-4ig, és ez nem ér semmit, máshova kéne járnom. De én nem akarok, mert már dolgozni szeretnék nyáról/ősztől. De ez sem jó neki, mert szerinte én olyan tehetségtelen/béna/hülye vagyok, hogy úgysem találok munkát + ez nem az ő idegeinek való, hogy én dolgozzak (tehát 8-4ig ne legyek itthon). De a tanulás sem, illetve a vizsgaidőszak.

Tényleg nem bírom már....


2010. márc. 30. 18:17
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Ez a te házad, jól értettem? Mondd meg a mamának, hogy éled az életed, háztartást is rendben tartod, vele is hajlandó vagy foglalkozni, de ha megkeseríti az életedet és nem ért a szép szóból, akkor keressen magának jobb lakóhelyet, mint nálad. Hangsúlyozd, hogy te nem akarod kirakni (persze nem is tennéd meg soha), de ennire rossz neki veled, akkor keresni kell más megoldást. Viselkedj úgy, mint egy felnőtt!
2010. márc. 31. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!