Mi lesz így a fiamból? Mit tegyek?
Van egy fiam, aki kisgyerek kora óta szenved pánikbetegségben. A pánikbetegségéhez folyamatosan jöttek új fóbiák, problémák.
Ahogy teltek az évek az önbizalma egyre csak romlott, odáig hogy most már alig tud kimenni az utcára. Nagyon fél az emberektől, főleg a férfiaktól,
ami feltételezhetően az édesapja viselkedése miatt alakult ki. Később mi elváltunk, és akkor egy ideig jobbra fordultak a dolgok a fiammal kapcsolatban,
bátrabb lett, enyhült a pánikbetegsége. Aztán bekerült középiskolába, ahol teljesen kikészült lelkileg. Borzalmas osztálytársai lettek, azok a
beképzelt, állandóan bulizós, verekedős gyerekek voltak. Ott minden önbizalma oda lett, rengeteget piszkálták, bántották. Sajnos nem volt választása,
csak ebbe a suliba tudott jönni. Mivel mindennap borzalmas állapotba jött haza, magántanuló lett. Nincsen egy barátja se, aki volt is az lecserélte új haverra.
Aztán lett egy egészségügyi problémája, amiből adódóan még tovább romlott az önbizalma, és állandóan fáj mindene, nem lehet mit tenni ellene.
Nem próbált meg még öngyilkos lenni pedig tudom, hogy az akar lenni. Olyanokat szokott mondani, hogy bárcsak inkább vetettem volna el hogy meg se szülessen, és hasonlókat.
Próbálkoztunk pszchiológussal, de azt mondta hogy neki ez túl sok és nem tud segíteni. Nem tudom mit fog tudni csinálni így, ha marad ilyen az állapota.
Nem fog tudni elmenni dolgozni, pedig akarna. Ha van bárkinek is bármi ötlete, azt megköszönöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

nekem súlyos szorongásaim voltak, majd jött a pánikbetegség és a depresszió.
4 évig küszködtem mire kilábaltam belőle, aki nem élte át az soha nem fogja megtudni milyen borzalmas érzés.
jöhet akármennyi cica, meg megannyi barát és barátnő, a súlyos szorongásos pánikbetegséget nálam csak a gyógyszeres kezelés tudta megoldani.
beszélgettem én pszichológussal, meg egy csomó emberrel lószart nem ért.
"Próbálkoztunk pszchiológussal, de azt mondta hogy neki ez túl sok és nem tud segíteni"
egy valamire való pszichológus ilyet soha nem mond, ha szavakkal nem tudnak segíteni akkor gyógyszeres kezelés kell, és egy orvos nem azt mondja hogy "túl sok nem tud segíteni"...hanem azt mondja oké akkor jöhet a pszichiáter.
tehát vagy nem is voltatok soha pszichológusnál, vagy ha voltatok is az max egy sarlatán volt, nem pedig orvos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!