Két évs házasok vagyunk, még nincs gyerekünk, mert nem tudok teherbe esni. A kedves rokonok meg állandóan a gyerek felől érdeklődnek. Hogyan lehet őket leépiteni?

Hát sajnálom!:(

Talán próbáld meg elöször kicsit határozottabban oda szólni hogy mondjuk "majd mikor itt lesz az ideje" vagy mikor nektek jó lesz!De egy kicsit "arrogánsabban"Remélem érted hogy gondolom!

Ha nem megy akkor meg valljátok be az igazat!

Minden jót kivánok!

Mima

Szia!

Teljes mértékben meg tudlak érteni...

Nekünk sem jött össze több éves próbálkozás után sem, majd jelentkeztünk lombikprogramra, ami negyedjére sem jött össze......:(((

A hormonkezelésektől jócskán megnőtt a hasam, kb. mint egy 5 hónapos terhesnek, és nem elég, hogy annyira fájt a szívem a baba után, és teljesen magam alatt voltam, mindenki megkérdezte, hogy hanyadik hónapban vagyok... hát gondolhatod. Volt olyan, aki kétnaponta kérdezte meg, mert azt hitte, hazudok, amikor azt mondom, hogy nem vagyok terhes! Én komolyan úgy kiborultam két év után, hogy egyszer valakinek azt mondam, hogy nem is akarunk gyereket! (ami nyilván nem igaz, csak már utáltam mindenkinek magyarázkodni...)

Hát nagyon sok tapintatlan ember van, nem nagyon tudsz velük mit csinálni, az egész világgal meg mégse oszthatod meg a kínodat... Mindenesetre ezen próbálj meg NE idegeskedni, van úgyis elég gond, ne stresszelj még ezen is! Hidd el, összejön a babóca, és akkor nézegethetik majd a pocidat :)))

Sok boldogságot, és mielőbbi babaáldást kívánok! :-)))

A fenébe is, hát a gyereket MAGATOKNAK akarjátok, (nem???) és nem a rokonoknak, nem azért, hogy mosolyra görbüljön a falu szája, stb. Semmi közük hozzá!

Úgy lehet őket leépíteni, hogy udvariasan, de nagyon határozottan megmondod, hogy ez Rád és a férjedre tartozik. Alkalmazd a "megakadt lemez" technikát - találj ki egy határozott mondatot, pl. "Ne haragudj, de ez csak ránk tartozik." és akárhonnan próbálnak "támadni", ezt mondd. A végén ők fognak zavarba jönni, és ababhagyják.

Micsoda hülyeség ez, hogy mindenkinek valami illemkódex alapján gyártott életterv szerint illik élnie. X évesen megházasodni, x évesen jöjjön a gyerek - na és ha valaki nem eszerint él? Két év házasság az még nem is olyan hosszú idő, élvezzétek egymást, ne öljétek meg ezeket a soha vissza nem jövő napokat az azon való keseregéssel, hogy nincs baba! Majd lesz, ha itt az ideje! Ha lesz, az egy csomó kötöttséggel fog járni, és utána szinte soha többé nem lehettek kettesben, csak egymásnak! Így is lehetne nézni, ha szerelmesek vagytok :)

Továbbá: Ha Rajtatok is látszik, hogy nem érzitek magatoknak teljes, sikeres embereknek így, és benneteket is fölöttébb zavar, és főleg, hajt benneteket a megfelelési vágy, rettegtek egy-egy összeráncolt szemöldöktől, akkor "könnyű célpontok" vagytok a sértegetésre. Több erőt, határozottságot, függetlenséget kéne mutatni. Egyébként meg nem szégyen meddőség-központba járni.

Az okostóni keresztapa meg nem tudja, hogy a szexuális teljesítőképesség és a termékenység közt sokszor nincs összefüggés? Őt a saját logikájával kell megverni, arra utalgatni, hogy a vaktölténynek is van hangja, de ő már vaktölténnyel se tud lövöldözni.

Éljétek a SAJÁT életeteket,

puszi

Hypathia.

Hát szia! Nagyon sajnálom ami van, velem is ez volt, jártam én évekig mindenhova, mert nagyon akartunk babát, meg a korom miatt is, az elsőt nem akartam későn.

Amit mondanék..fel kell venni a bátorságot, tudom, hogy ez egy faluban sokkal nehezebb, de meg kell tenni , mondjátok szépen azt, hogy elég súlyos problémád van, vagy a párodnak, bár inkább ne a férfi legyen a téma, én is azt mondtam (bár igaz is volt), hogy komoly egészségügyi gondjaim vannak ,gyógyszert szedek és hagyjanak, mert majd szólok ha sikerül...addig meg alakitjuk a kis lakásunkat!

Egyből békén hagytak, mert utáltam, hogy mindig megkérdezik, főleg akik ritkábban láttak.

Ez a része a nehezebb, de mondok valamit..annyit piszkáltak és annyiszor bőgtem, hogy mi a fene bajom van,hogy amikor elmondtam, hogy beteg vagyok , békén lehet hagyni, mert már a stressz miatt a fejfájásommal a neurológiára járok és még egy MR-t nem viselek el, akkor kitörtem magamból és annyira sikerült megnyugodni, hogy javult az állapotom is...ebből gondolom, hogy nincs szükségetek folyamatos nyomásra, és bármelyikőtöknek is van baja a békénhagyás és a nyugalom sokat segíthet.

Nekünk sikerült, tehát nem lehetetlen, de kérlek, értelmezd amit leírtam és ne hagyjátok magatokat lelki stresszben, mert nem éri meg..be kell szólni és kész...sok sikert kívánok nektek. Remélem megoldódik minden.

Nem tudom segít e, én 10 eve elek egyutt a parommal, és az apukaja volt az egyetlen, aki mindig mondogatta, hogy mikor lesz mar unoka, meg hogy "igazabol két gyereket kene szulnod, mert az elsot ugyis elrontjatok" (MIVAN???)

És kedvesen mosolyogtam, és közöltem, hogy ugye nem baj, hogy mindezt a párommal fogom megbeszélni, nem vele..

Igazából valami frappánsat kéne mondanod, mert az udvarias mismás egy idő után gyanus, vagy pedig mondasz nekik (hazugsaag, csunya, tudom) egy fix idopontot, attol befogják (pl. "még nem foglalkozunk babaprojecttel, jövő júniusban kezdjük el, mert addigra jár le lakastakarekossagi, es tudunk nagyobb lakast venni" (vagy valami kamu duma) . ha meg elobb "becsuszik", senki sem fog kárhoztatni :D

A masik megoldas tenyleg az, hogy megmondjátok az igazat. szerintem nem ciki, es nem is a ti hibatok. Bár mondjuk falun (nem sértés, csak ott másképp gondolkoznak), nem biztos, hogy megertik ezt :(

Mindenesetre kitartást!

A falusi társadalommal az a baj, hogy mindig kell neki valami csámcsognivaló. Tőlem már 13 évesen megkérdezték a falusiak, hogy "beszélgetek-e már fiúkkal". Akkoriban még nagyon nem ezen járt az eszem, és megmondtam, hogy nem, mert nekem a tanulás és a későbbi diploma előbbre való. Erre "későn érőnek", "mulyának", "tudálékos okostojásnak" neveztek el a falusiak.

Később elkerültem egy másik városba gimibe, ritkán jártam haza. Ekkor azt találták ki, hogy összevesztem anyámmal, és a pasimhoz költöztem. Itt jegyzem meg, hogy 18 éves koromig még olyan "igazi" barátom sem volt. Kissé meghíztam: biztos terhes vagyok. :P

Egyetemistaként még ritkábban jártam haza: kitalálták, hogy külföldre utaztam (az akkor még mindig nem létező) barátommal, és "nem merek hazajönni, mert titokban megszültem az ikergyerekeimet, és az egyik fogyatékos lett"...

Mindebből persze semmi sem igaz, anyám nem győzött magyarázkodni, persze eredménye nem volt, mert Mari néni és Pista bácsi jobban tudta a frankót, mint a saját anyám. :)

Most hétvégén férjhez mentem: az esküvő a falutól 200 kilométerre volt, és teljes hírzárlat mellett. Még a faluban lakó távolabbi rokonaim sem tudtak róla, és nem is fognak. Anyám csak "látogatóba utazott hozzánk", a barátnőinek sem mondta meg, hova megy, sem azt, hogy nem lesz otthon a hétvégén.

Ezt most csak azért mondtam el, hogy mások tanuljanak az esetemből. Amikor először hazavittem a most már férji minőségben mellettem élő páromat, a szomszéd pletykafészek megkérdezte, mióta vagyunk együtt, hogy ismerkedtünk meg, mikor lesz az esküvő, csak nem jön már a baba? Én meg erőt vettem magamon, és annyit mondtam: "Mindez csak és kizárólag kettőnkre tartozik, semmi, de semmi köze nincs hozzá. Ha jön a baba, úgy is ki fog derülni egy idő után."

Azóta én vagyok a bunkó, tahó városi liba, aki megfeledkezett a gyökereiről, és lenéz mindenkit. Gondolják csak így: engem nem érdekel.

Remélem, egy idő után a kérdezőt sem fogja érdekelni. :)

èn falun nöttem fel.

Az én véleményem is az hogy meg kellene mondani hogy gyártás alatt van, de ti az a tipus vagytok akinek nehezen jön össze és szerintem azt is hogy próbálkoztok már szakembernél is.

Ezzel az emberek kiváncsiságát kielégítted, és nem szégyen ez.

A baj az amíg te szégyenként kezeled addig mások elött szégyenkezve beszélsz róla. ´Ha valaki nem is rosszindulatként kérdez rá te már negatívan reagálsz.

Mond meg öszintén az a legtisztább dolog.