Anyám nem hiszi el, hogy szorongok és pánikbeteg vagyok. Mit csináljak?

sajnos még jó darabig nem tudok elköltözni mert nincs rá pénz. Anyám viszont megeszi az életemet! Mióta az eszemet tudom, szorongok, tövig rágom a körmöm, voltak öngyilkossági kísérleteim, hosszú ideig pszichiátriai kezelés alatt álltam, voltam bentfekvöben is stb. De valamiért anyám azt hiszi, hogy ezt ki lehet nöni! Pedig nem!!!!! Régen is és most is úgy van, hogy egyedül semmit nem merek elintézni, mindig viszek magammal valakit, mikor dolgoztam akkor csak olyan feltétellel mentem, hogy húgom is ott dolgozhasson. Bármilyen idegen és ismeretlen dologgal szembesülök, hányingerem lesz, nem kapok levegöt és sírógörcs jön rám. Itthon már az összes körmömet tövig tépkedtem, erre ilyet szól, hogy: hagyjam abba mert gombás lesz, akaraterö kérdése. Mintha ez olyan egyszerü lenne! 2 éves koromtól rágom, már félig benötte a hús. A másik meg, hogy akármikor szóba kerül, hogy kit viszek magammal ügyet intézni, állandóan beszól, hogy olyan vagyok mint egy gyerek akit mindenhova kísérgetni kell, de rá fog kényszeríteni, hogy egyedül csináljam, ne legyen aki elkísér. Ennek az lett a következménye, hogy azok a dolgok nem lettek elintézve, ezért is persze ordibál velem. Egyszerüen nem ért meg. Csak mert neki nem voltam ilyen problémái. Nekem évek óta van. Elmennék pszichológushoz de oda is kíséret kellene, anyám meg abba is beleszól. Mit tegyek, hogy elfogadja? Vagy egyszerüen csak ne szóljon bele, hogy kíséret kell nekem mindenhova? Így is épp elég baj ez a betegség nekem. Bocsi ha hosszú és zavaros lett.

Egy elkeseredett 22 éves lány