Miért van ez? Nem igazán értem.

Ha egy kövér ember panaszkodik a súlyára, és erre a vékony(abb), normál testalkatú barátja felajánlja neki, hogy segít lefogyni, megsértődnek? A szitut nem úgy kell elképzelni, hogy bunkó módon, hanem szép finoman, pl: megyek futni ekkor és ekkor, van kedved velem jönni? Nem egy ilyen esetet ismerek, ahol az elhízott barát olyan szinten volt elhízva, hogy veszélyeztette az egészségét, és aggódtak értük. De ha felajánlották neki, hogy segítenek neki a mozgásban, fogyókúrában, akkor az volt a válasz, hogy nehogy már egy vékony, normál testalkatú mondja meg neki, hogy mit csináljon.

És ezt nem értem. Pont hogy egy normál testalkatú embertől kéne elfogadnia egy tanácsot, hiszen az az ember is tesz az alakjáért, és valószínűleg jó tanácsokat adna, akkor miért kell megsértődni? A normál testalkatú ember is azért nincs elhízva, mert nyilvánvalóan valamit jól csinál. Persze itt tanácsok alatt nem a hülyeségeket értem, pl. koplaljon, hirtelen eddzen nagyon sokat, hanem normális tanácsokat.

Ez az eset pl. velem történt meg: 2 kövér barátom sopánkodtak, hogy mennyire dagik, meg nem tudják, hogy milyen diétát próbáljanak ki, meg hogy mit sportoljanak amiben nem fáradnak ki, de zsírt éget. Erre válaszoltam nekik szép finoman, hogy ha adhatok egy tanácsot én azt tenném, hogy pl. rizs/krumpli köret helyett egyen párolt zöldséget hús mellé, vagy igyon szűztea kapszulát, mozgással kapcsolatban pedig kezdjenek el gyorsan sétálni egyre hosszabb távon, majd ha bírják, kezdjenek el futni. De ha ezt nem szeretnék, az úszás is sokat segíthet.

Szerintem ez egy abszolút normális válasz volt (nemcsak szerintem, ültünk még jópáran a szobában), mégis megsértődtek, lehurrogtak, hogy én mire föl oktatom ki őket...Mondom ez nem kioktatás, hanem mivel elvileg barátok vagyunk, a barátok adnak egymásnak tanácsokat, támogatják egymást, stb. és én azért nézek ki úgy ahogy, mert otthon szoktam tornázni, és odafigyelek az étkezésre (nem mániákus módon, nem koplalok, csak nem eszek meg 2l-es fagyit, ahogy ők)

És az a helyzet, hogy rajtuk nem plusz 10/20/30 kiló van...Az egyikőjük 105 kiló (170 cm), a másik 113 kiló (179 centi), szóval tényleg az egészségük van veszélybe.

És még egy kérdésem lenne: Ha tehetnének azért, hogy lefogyjanak, idejük lenne rá, és pénzük is az egészséges ételekre (nem betegségtől híztak el), akkor miért sopánkodnak? És miért néznek csúnyán, irigykedve a vékonyabb ismerőseikre, amikor ők is nézhetnének így ki? Akik meg betegségtől híztak el, bármit megtennének, hogy leadjanak legalább 1-2 kilót, és érdekes, ők nem bunkóznak, nem kapják föl a vizet, ha azt mondom mellettük valakire, hogy milyen csinos ez és ez...akkor megint én vagyok a szemét, mert nem vagyok tekintettel rájuk...Nehogy már minden szavamat át kelljen gondolnom, hogy ne bántsam őt meg egy olyan dologgal, ami nem is sértő? Ők meg simán megaláznak, beszólnak, nem egyszer, és mind a súlyomra megy. (nem vagyok sovány, 164 centi vagyok 53 kilóval)

És nem én vagyok ezzel a helyzettel egyedül, munkatársaim is mesélik, hogy nekik is vannak ilyen ismerőseik, és ők sem értik, hogy miért szemét dolog az, ha segíteni akarunk nekik.

Húúbakker nagyon hosszú lett, elnézést de felszívtam magam, pont tegnap is közölték velem röhögve, hogy könnyű annak aki nyeszlett...szerintem ez bántó, és egy barát nem mond ilyet.

Szóval köszönöm azoknak akik elolvasták:):)