Mit reagáltatok volna az alábbi helyzetre?

A párom szüleinél voltunk épp karácsonyozni, az apjának eddig is elég éles nyelve volt, többször sírtam otthon a beszólásai miatt, de most nagyon elszakadt nálam a cérna.

A párommal nemrég költöztünk el egy másik városba, mert neki sikerült egy jó állást szereznie, amivel megalapozhatja a karrierjét. Én eldobtam az addigi munkám emiatt, hogy vele tartsak, teszem hozzá, szinte elvárás is volt felém ez... ha otthon maradok, ahogy igazából szerettem volna, én lettem volna a közellenség a párom családjának a szemében. Így hát költöztem vele. Csakhogy az új helyen 2 hónapja nem találok munkát, már több interjún is voltam, de semmi. A párom bár jól keres, nem elég a fizetése, hogy ketten megéljünk. A szüleim, tudván, hogy nem biztos, hogy 1 hét alatt találok munkát, a költözéskor adtak nekem egy nagyobb összeget támogatásképp (2-3 havi lakbérünket kb.), hogy nehogy az legyen a téma a pároméknál, hogy ő tart el engem és ebből konfliktus legyen. Plusz hozzáteszem, hogy az autó is az enyém, amivel járunk (nem keveset, havi 3000 km körül), a legtöbb költségét én állom a megtakarításaimból.

Visszatérve a karácsonyi beszélgetésre, épp összeszólalkoztunk a párommal azon, hogy mennyire drága albérletet sikerült kifognunk és túl magasak a költségeink. Erre a párom apja odaszól nekem egy ilyet: de nem gondolod, hogy talán el kéne menned dolgozni?. Bunkó, gúnyos hangsúllyal ezt odavágta nekem. Előtte is hetek óta folyamatosan ezt hallgattam már, hogy "na van már munkád?" meg "egy fizetésből nem fogtok ám kijönni, neked is el kell menned dolgozni, mert ez nem így megy". Korábban is volt, hogy egy fizetésből éltünk és akkor kijöttünk, de akkor is bajuk volt azzal, hogy míg tanultam, a párom keresett csak - cserébe viszont az én szüleim állták a lakhatásunkat. Folyamatosan beszólogattak, hogy miért nem dolgozom, és akkor karácsonykor képes egy ilyet odaszúrni. A végeredmény, hogy már teljesen depressziós vagyok az új városban, furcsa rosszulléteim vannak (2-3x ha nem fognak meg, elájulok, nem eszem, nem alszom), ha így mennek tovább a dolgok, belebetegszem. Mikor kitörtem nekik remegő hangon, hogy tudom épp elég jól, mennyire fontos lenne az én fizetésem is és próbálok bejutni valahova, de nem sikerül és emiatt már folyamatosan rosszul vagyok, akkor csak annyit kaptam "háát, nem ártana lelkileg megerősödnöd, akkor nem lenne ez". Az eset óta a párommal is többször összevesztem, ő állítólag nem hallotta az apja beszólogatását, pedig vég mellettem ült (legkönnyebb nem meghallani valamit), többször megkérdőjelezte a sértődöttségem okát ("jajj, biztos nem is úgy történt, mindent úgy túlreagálsz"...stb.), komolyan elgondolkoztam a kapcsolatunk jövőjén így. Azt mondja, ha az kell nekem, legközelebb leosztja az apját, de tudom, hogy nem képes rá.

Ti hogy reagáltatok volna a fenti helyzetben? A szüleim szerint pofátlan a párom apja, hisz ők nem kevés pénzt adtak nekem a hasonló konfliktusok elkerülése érdekében, erre mégis folyamatosan piszkál. Szerintük jobb, ha nem tartom vele többet a kapcsolatot, csak a veszekedés meg a sírás van otthon abból, ha vele beszélek. Ti mit gondoltok erről?