Hogy lehet ilyen a férjem?
Nagyon mérges lettem rá. Reggel jött haza éjszakázából és 1-2 dolgát intézte, majd 11-kor lepihent, kérte, hogy ébresszem 13-kor, fontos. A kicsivel még egy szobában alszunk. A babót 12 után letettem aludni, kb 13 40 felé el is aludt. Tettem vettem itthon, majd bementem szép óvatosan ébreszteni, azt mondta oké kel. 10 percig nem jött elő, még vártam, majd megint bementem szólni, de erre már a babó is felkelt, nehezen de visszaaludt, persze a férjem is, mert továbbra se mászott elő. Már rátelefonáltak, hogy hol van, munkaügy, mire visszamentem és szóltam neki, hogy már elkésett, a kicsi is felsírt, már nem is aludt vissza. Hihetetlen!! Ő meg lehurrogott, hogy mit mérgelődök. Mondtam neki, máskor a telelfonját állítsa be, mert a gyereknek aludnia kell délután, nem ő, hanem én fogok vele kínlódni, mert nyűgös lesz, kialvatlan... De nagyon nem érdekelte, nem is foglalkozott a kicsivel, elhúzott, azt se mondta neki bik-bak. Az ajtóból visszaszólt, hogy elment.
Nagyon pipa vagyok, és ez már nem az első eset. Egyszerűen nincs tekintettel a kicsire, 2 éves és olyan akaratos, ő meg mindig olyanokat tesz, amiket tudja, hogy nem kéne, de ő az apja miért ne. Van hogy kínlódás mire visszaállok a gyerekkel a megszokott dolgokra, de őt ez sem hatja meg. Ha sír akkor csak csattog, hogy hallgattasam már el, ráhurrog, hogy fejezd már be. Nem azzal törődik, hogy vajon miért sír, hanem üvöltözik, ami mégjobban felhúzza a gyereket is. Tanácstalan vagyok. Hogy beszéljem ezt meg vele, ha rámcsapja az ajtót?? Hogy ő neki már semmit se lehet csinálni, amit ő akar?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!