Miért érzem igazságtalannak az alább leírt életvitelt?

A férjem nagyon jól keres, biztos a munkahelye. Gyakran mondogatja nekem, hogy nagyon örülne, ha nem kéne nekem is dolgoznom. Jelenleg tanulok, de abból a diplomából nem tudnám magamat eltartani(teológia). Férjem ezt egyáltalán nem bánja, ilyen téren nagyon maradi; a férfi dolgozik a nő meg dolgozhat, de csak amennyit szeretne és amihez kedve van. Régebben nagyon sok szabadidőm volt, olyankor tudtam főzni egész nap és takarítani. De a férjem még ettől is "megóvott": napi 12 óra munka után, 3 műszakban, nekilátott főzni, mosni, takarítani. Kezdem rosszul érezni magam...amikor nincs itt, mindent megcsinálok, hogy neki már csak pihennie kelljen, de azt is rossznéven veszi. Sokszor mondja, hogy megérdemlem a kényelmet, pedig egyáltalán nem csinálok semmit, csak az alapvető háztartásbeli dolgokat. Az ösztöndíjamból is szeretnék neki adni, havi 40 000, de nem fogadja el. Sehogy sem tudok az életünköz mérvadóan hozzájárulni, csak azzal, hogy szó szerint vagyok, létezek.

Remélem nem tűnők arrogánsnak! De furcsán érzem magam. Nem tudom neki a szeretetét visszafizetni, magamat pedig kevésnek tartom ehhez. Túl sok jót ad nekem, én meg szinte semmit! Szerinte egy igazi férfinak nem a felesége kiszolgálásán kell függenie. De akkor mire vagyok jó? Annyira haszontalannak érzem magam...