Agymosás. Mit lehet ilyenkor csinálni?
A férjem 10 éve elvált a volt feleségétől. A válása után ismerkedtünk meg. Az ex finoman szólva elmebeteg. Amint látta, hogy komoly a kapcsolatunk, zaklatott minket, a közös gyereküknek mindenféle büdös k.nak el lettem mondva.
Teltek az évek, összeházasodtunk, egy éve gyerekünk született.
A közös gyerekük már huszonéves.
Az ex azóta időről időre bepróbálkozik, hogy közel férkőzzön a gyerekünkhöz, természetesen ezt határozottan lesöpörjük.
A közös gyereken teljes agymosást hajtott végre, gyakorlatilag szó szerint az anyja véleményét mondja vissza az apjának. Úgy, hogy nála egyszerűen törlődött az a sok zaklatás, otthonról menekülés is, ami neki is kijutott az anyja miatt. (volt olyan, hogy éjszakára kizárta otthonról és nálunk aludt, mert nem volt hova mennie, akkor még nem volt 18)
A legújabb, hogy mutassuk meg neki a gyereket. Persze mindezt a lányával üzenve. A férjem kategórikusan nemet mondott. Ekkor a lánya esett neki, hogy de hát miért nem, mi okunk tiltani tőle. A férjem döbbenten mondta, hogy mik történtek a múltban, nem emlékszik?
Ráadásul ő nem rokona a gyereknek, semmi köze hozzá. Dehogynem, hát ő a volt felesége, aki iránt tisztelettel kellene lenni és a gyermeke anyja (itt már a megfogalmazásból sejthető volt, hogy nem a saját szavait halljuk)
A férjem most nagyon maga alatt van, mert a két gyerekével szeretett volna hármasban egy programot - csak ugye az exe kitalálta, hogy nála vegye fel a lányát (vajon miért). Jelenleg a lánya meg van sértődve, jól összevesztek.
Nekem panaszkodta el, de nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék. Abban én sem engedek, hogy láthassa a gyereket az ex. Sem most, sem később, ez nem is alku tárgya.
Viszont megértem, hogy mindkét gyerekét egyformán szereti és most szenved a lánya viselkedése miatt.
Én nem mutatnám meg neki a közös gyereket, semmi köze nincsen hozzá!
1 éves nagyon pici meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!