Akik szegénységben nőttek fel jónak tartjátok a gyerekkorotok?

Soha nem volt egy márkás ruhadarabom se, nem voltunk soha külföldön, volt hogy kaját se vittem a suliba. Nem volt se játékgépem se számítógépem még saját szobám se 12 éves koromig Sokat bicikliztünk és tekeregtünk a haverokkal.

Mivel nem a négy fal között nőtem fel azt mondom jó gyetekkorom volt. Az akkori gondjaim meg most már iszonyuan bénák a mostaniskhoz kêpest amik vannak így felnőtten.

Azzal,hogy leírom mi volt jó vagy rossz nem változik semmi.

Voltak hullámvölgyek,de IGEN!!!

Igaz, hogy az én családom nem éppen szegény, sőt, nagyon távol áll tőlünk, mondhatni, hogy pont az ellentettje vagyunk. Mindent megkaptam/kapok mindig csak kérnem kell, de egyszerűen a szívem szakad meg, amikor szegényebb családból származó gyerekeket lenéznek és hülyének néznek, csúfolják őket. Osztályomban mindenki milliomos, nem túlzok, mert ez olyan suli, ahol eléggé számít a családi háttér, de van egy szegényebb lány (kénytelenek voltak felvenni, mert annyira értelmes...) és sokszor kiközösítik, kinevetik, kérdezik, hogy honnan öltözik stb. én szoktam egyedül beszélgetni vele, sosem voltam ilyen helyzetben, de egyszerűen annyira át tudom érezni a helyzetét... rendszeresen többet kérek apámtól, hogy tudjak neki adni legalább tízóraira vagy pár dologra, amit szeretne.. :)

Apám is lenézte a szegényeket régebben, de addig piszkáltam, amíg el nem jutottunk oda, hogy minden karácsonykor adományozunk pár szervezetnek. Nagyon jó érzés segíteni, tényleg. :)

Szóval bocsi, ha off volt, de minden tiszteletem azoké, akik szegényebbek és mégis tudják élvezni az életet!

17/L

Gyerekkoromban nem csúfoltak ezért, vagy csak észre se vettem. Eléggé introvertált voltam, rengeteget olvastam, nagyon könnyen tanultam, és mindenkinek segítettem, aki kérte, talán ezért. A tanáraim is szerettek, mentem kirándulásokra, de nem volt nagyon költőpénzem, abból is kis ajándékot vittem haza (képeslap, stb, semmi extra:-)). A hóvégi córeszekre emlékszem, meg egy-két rettenetes ruhadarabomra, pedig alapból nem érdekel (azóta se) a divat.

Viszont továbbtanulhattam, szerettek otthon, jó volt a légkör, és minden évben mentünk kicsit nyaralni, legalább sátorral. Vannak nagyon szép emlékeim, a lehetőségekhez képest rengeteg támogatást kaptam, úgyhogy igen, jó volt a gyermekkorom. Ráadásul sokkal jobban tudom értékelni azt a jólétet, amit felnőtt koromban elértem.

Jónak tartom. Igaz, hogy sok minden akkor fel se tűnt, ami utólag igen. Például az halál természetes volt, hogy én az unokatesómtól öröklöm a ruhákat, tőlem meg a tesóm, tőle meg a másik unokatesóm. Fel se merült, hogy ruhát kellene venni, hiszen úgyis csak kinőném, és különben is tele a szekrény, mert mindig küldte a nagynéném.

Nagycsaládosok voltunk, így az iskolában sok minden ingyen járt. Itt tehát nem éreztem a különbséget. A kirándulásokon igen, nekem általában nem volt költőpénzem, vagy ha igen, akkor is sokkal kevesebb, mint a többieknek. És mindig szendvicset vittem, édességet sose, mert az drága. De ezt sem éltem meg tragédiának.

Különösebben nem rémlik, hogy csúfoltak volna. Inkább strébereztek, mert kitűnő tanuló voltam és állandóan versenyekre jártam. De ez annyira nem zavart, főleg hogy idővel mindenki rájött, hogy nem vagyok stréber, csak okos :D Ráadásul a versenyek révén utazhattam is, hiszen ha országos versenyre kellett menni, akkor azt az iskola állta. És azért belefért némi szabadprogram, városnézés, satöbbi.

Nekem nagyon rossz volt a gyerekkorom.

Soha nem tudtam/tudtuk megerteni, anya miert vallalt annyi gyereket, es miert nem ment inkabb felesegul egy olyan pasashoz, aki hajlando volt dolgozni, vagy tobbje lett volna a 8 altalanosnal. Illetve az a rengeteg rossz penzugyi dontes, amit az evek soran hozott... Nem ertem, miert kellett hitelt felvenni "lakasfelujitasra", amikor minden honapban 20 napig ures volt a hutoszekreny. Meg miert kellett csokoladet venni nekunk, az utolso 300 forintjabol.

A testvereim nagyon is hozza szoktak ehhez, ahogy kamaszok lettunk, mar azon ment a marakodas, hogy kinek jusson tobb. 18 evesen en voltam az egyetlen, akinek nem volt okostelefonja, mert inkabb a gazszamla ne legyen kifizetve, de kell az a telefon. Mondjuk igy felnott fejjel is en vagyok az egyetlen, aki kepes epkezlab penzugyi donteseket hozni.

Nem voltam soha szegény, de a tanáros megalázást én is megtapasztaltam.

Egyszer be kellett fizetni valamire 2000 forintot, kértem Anyától pénzt. Tökre örült, hogy megszabadul az aprótól, adott 4 db ötszázast. Odaadtam az ofőnek, ő meg konkrétan üvöltve kérdezte meg: "Maradt még anyukádnak pénze?"

Nyilván más, ha valóban szegény vagy, és nem értem, hogy lehet tanárokban ilyen kevés empátia.

A szüleim nem voltak szegènyek, tesóimnak lakás, berendezès jutott, nekem meg ruha se. Kaját nem vihettem a suliba, kirándulást nem fizettèk, gimiben a könyveket, tanszereket, ruhákat a diákmunkámból vettem. Nem volt gèpem, telóm, játèkom, bicajom......gyűlöltem a gyerekkorom ès a szüleim. Most 4 gyerekem van, mindent megadok nekik, sokszor erőmön felül. Ezzel próbálom megadni nekik azt, ami nekem nem volt meg.

A tanárok viszont mindig segítettek. Gimiben derült ki, hogy tudják, hogy bánnak velem. Onnantól a tanárok dobták össze nekem a kirándulást, tábort, sőt, a versenyek nevezèsi díját is. Ès addig mentek, míg a 3. Ès 4.osztályos könyveimet be nem szereztèk az előző èvfolyamtól.