Egykék! Milyen volt a gyerekkorotok? Meséljetek!

Nem csak egyke voltam, de anyám egyedül is nevelt(nagyanyám"besegített"), nemhogy testvér nem volt, még gyerek sem volt sokáig a környékünkön sem.Nem hiányzott sem testvér, sem gyerektársaság, magamnak való voltam.Sokat voltam egyedül, ez csak azért volt rossz, mert féltem bent a házban, nagyon.Emlékszem, volt úgy, 4-5 éves koromban, hogy télen legnagyobb zimankóban is sokszor inkább kiálltam a teraszra, papucsban, kabát nélkül és ott fagyoskodta, míg mamám be nem jött az udvarból, csak ne kelljen bent lennem egyedül.Ki is kaptam mindig, hogy lenge öltözetben kimentem utána.

Otthon nem unatkoztam, mert mindig találtam valami elfoglaltságot, rajzolgattam, könyveket nézegettem,tévéztem,ha jó idő volt sok szórakoztató elfoglaltságot találtam a hatalmas kertben, vagy bicajoztam rengeteget, rohangásztam a kutyámmal, na meg persze csínytevésekkel is töltöttem sok időt.Iskolás koromtól már szinte minden nap összejártam barátokkal, barátnőkkel, bár sokszor még így is magányosnak éreztem magam.

Én nagyon imádtam, tekintve, hogy akkor érzem magam a legjobban, ha békén hagynak. (Ez máig így van, de nem jelenti azt, hogy ne kéne társaság, csak nem állandóan. A testvér viszont - főleg kiskorban - abszolút állandó társaság.) Akkoriban is kérdeztek rá többen, hogy nem rossz-e nekem, és akkor is azt mondtam, hogy nem, sőt az lenne a rossz, ha lenne. És ezt most is így látom.

Van, akinek való, van, akinek nem. Én pont az a ritka eset vagyok, akinek egyáltalán egy kicsit sem.

Nekem nem volt valami jó..Sokat voltam egyedül.9éves koromban elváltak a szüleim,na akkor meg még többet.Anyum éjszakásként is dolgozott,ilyenkor egyedül voltam a lakásban(panelben laktunk,voltam vagy 11)és a szomszéd "vigyázott" rám.Vagyis lefekvés előtt benézett,hogy minden rendben van-e.Nagyon zárkózott vagyok a mai napig.Már igénylem,hogy egyedül legyek.Kevés ember van akit eltudok viselni huzamosabb ideig magam mellett egy szobában.:/

Viszont 17éves koromban megszületett az öcsém,majd egy évvel később a hugim.:)

20l

"Kevés ember van akit eltudok viselni huzamosabb ideig magam mellett egy szobában.:/ "

Úgy értem,hogy mondjuk több hétig,közös szoba.Hát nem tudom,hogy lesz nekem élettársam.:) Hogy fogom megszokni..Pedig van barátom és már volt róla szó.

A szüleim elég sokat foglalkoztak velem, így nem volt soha egyedüllét érzésem.

De már kisgyerekként is elég jól elszórakoztattam magam a másik helyiségben, ha mondjuk anyám takarított vagy főzött és nem tudott teljes mértékben rám figyelni.

Néha már azért jöttek utánam, mert annyira csendben voltam.

Állítólag olvasni is rejtélyesen tanultam meg, egyik alkalommal, 3 éves koromban órákig kussban ültem a szobámban. Rám néztek, én pedig lassan szótagolva olvastam magamnak egy mesekönyvből. Megnézték és tényleg az volt odaírva. Abból soha nem olvastak nekem, így emlékezetből nem mondhattam.

Pedagógus szüleim vannak, de azóta se sikerült megfejteniük, hogy ezt hogy csináltam.