Elvált Apukák! Meséljétek már el, hogyan jártatok válás után, milyen a kapcsolatotok az ex-el?

- A lakásban megállapodtunk, mert az anyósom pénzzel kisegítette a lányát

- A válás után kettő évvel, az akkor 8 esztendős fiammal 7 évig külföldön éltek, mert az új férjét állami külszolgálatba küldték. Láthatás évente egyszer. Egyszer akkor is átvert - kiírt szabadságom és befizetett belföldi üdülésem volt - mert nekik valami közbejött.

- Nagyfiam 22 éves korában befejezte nappali tagozuatos tanulmányait, de gyerektartást továbbra is fizetnem kellett, mert ex-em nem mondta le. Kérésemre a XIV. kerületi Gyámhivatal azt válaszolta, hogy a nappali tanulmányok befejezés után is indokolt, ha a gyermek nem rendelkezik kielégítő jövedelemmel.

- Az ezügyben indított bírásági tárgyalás(ok) egyikén sem jelent meg, ügyvédet sem fogadott, a tértivevényes ítéletre sem reagált, ezért nyertem meg símán a gyermektartás megszűntetésére irányuló pert,

- 12 évig egyáltalán nem láttam, akkor is csak véletlenül futottunk össze a Sugárban, amikor a férjét várta, telefonon is akkor hallottam utoljára, amikor a fiamat még csak vonalas telefonon érhttem el.

- 12 év után találkoztunk előszőr, majd fél évre rá: Előbb az én apukám temetésén (ennyi zsiványbecsület volt Benne), majd az édesanyjáén (visszaadat a gesztus, egyébként is a gyermekem nagymamájáról volt szó.

Ilyenkot viszont nem lehetett, és nem is volt érdemes a régi dolgokról beszélgetni.

javítás: (visszaadtam a gesztust, egyébként is a gyermekem nagymamájáról volt szó.)

Ilyenkor viszont

Bepofátlankodok ide, mert bár nő vagyok nagyon értem a helyzetet.

1.) anyámék elváltak még 3 éves koromban, apámhoz sosem engedett anyum, nem beszélt róla, ha kérdeztem nem válaszolt csak kitérően. Majd mikor középsuliban úgy ahogy saját útjaimat jártam elkezdtem keresni aput, találkoztam régi ismerőseivel, de nem tudták mi van vele. A mai napig egy fénykép és egy halotti kivonatom van róla, mert sajnos meghalt nem sokkal azután, hogy elkezdtem keresni. Anyum a mai napig mélyen hallgat róla és engem ez rohadtul bánt, mert én szerettem volna őt ismerni és nem csak hallani róla akkor is csak rosszat. Hiába szeretem az édesanyámat lesajnálom és megvetem azokat az anyákat akik elválasztják a gyereküket az apjuktól, sőt még ellene is nevelik minden lehetséges módon. Én ennek hatására sokáig nagyon zárkózott voltam és mindenki csak vonogatta a vállát, hogy vajon miért.

2.) másik dolog. Bevallom nem szép, de nős pasival jöttem össze 5 éve. Elmondása szerint már eleve rossz volt a viszonyuk a nejével és elváltak. Az ex-feleség még válófél alatt is szemét módon üzengetett nekem, a közös kicsi gyerekkel zsarolta a páromat, semmi sem számított neki. Jelen állás most az, hogy a gyerek utál engem, az apját, mert anyuci úgy nevelte, hogy "látod kislányom apunak nem kellettünk, mert ez a nő idetolta a pofáját". A 7 éves gyerek szegényke azt hiszi (gondolom éleseszű anyja hatására), hogyha mi elválunk akkor az apja megint velük lesz. Nem számít a baba, mert a hülye anyja még a saját féltestvére ellen is neveli a gyereket.

Tehát szummázva szégyellem néha, hogy nő vagyok bár bennem mindig volt annyi, hogyha menni akart valaki menjen isten hírével és ne a rosszra emlékezzek vele kapcsolatban, hanem arra amiért mi együtt voltunk, hiszen valaha szeretet kötött össze. Komolyan mondom agyérgörcsöt kapok az ilyen nőktől. Ezek már csak a szemét húzások, hogy akkor is odaszúr, döf, bök csak, hogy az ő igazságérzete jól legyen.