Hogyan lehet feldolgozni egy apa halálát, amikor bűntudatom is van?

Szia.

Ne hibáztatsd magad emiatt, hisz mint írtad többen is már próbálták leszoktatni, de nekik se ment. Akkor (bocsi hogy ezt mondom), de nagy valószínűséggel neked se ment volna.

Nem tudsz azon segíteni, aki ebben nem partner. A függőség (dohányzás, alkohol vagy drog, tökmindegy) iszonyatos börtön, nagyon nehéz kitörni belőle, nem elég, ha csak kívülről feszegetik a rácsot.

Próbáld meg feldolgozni a gyászt, ha kell, akár pszichológus segítségével, a bűntudat a gyászreakció természetes része. Végére kell jutni a folyamatnak, hogy normális életet élhess, édesapád is boldognak akarna látni...

Az én anyám meg azért halt meg, mert nem volt hajlandó elmenni orvoshoz, még erőszakkal sem tudtuk rávenni, pedig tudta hogy beteg, mi is sejtettük, csak nem gondoltuk hogy ekkora a baj. Rendszeres kontrollal megelőzhető lett volna. Most mivel lenne jobb, ha az egész család saját magát hibáztatna, amiért nem vittük el orvoshoz erőszakkal? Az ő döntése volt, amiért ennyire felt az orvosoktól, kórháztól.

Ez meg az apad döntése volt, amiert nem volt elég akarata leszokni (vagy nem is akart leszokni) a dohányzásról. Ne okold magad!

Miért lenne bűntudatod? Szenvedélybetegségről nem lehet senkit leszoktatni, ha Ő nem akarja, te a feje tetejére is állhatsz, pluszban még jól össze is vesztek, mert kényszeríted.

Gyászold el, ennyi, előbb-utóbb úgyis meghalt volna a doh. miatt.

Az én apukám is dohányzás miatt halt meg, lassan 5 éve. Én is ugyanebben a helyzetben voltam, magamat hibáztattam, amiért nem szálltam rá, hogy leálljon róla... Ő 2005-ben került kórházba, akkor anyámmal közölték, hogy már csak hónapjai vannak hátra, apámnak csak annyit mondtak, hogy ha leteszi a cigit, és az italt, akkor jobban lesz. Letette, 4 évig semmi baja sem volt. 2009 decemberében ismét kórházba került, ott az orvosok már neki mondták, hogy haldoklik, apa meg nem szólt nekünk. Mi csak annyit vettünk észre, hogy ismét iszik, és cigizik. Persze, titokban, de mindig lebukott. Kiabáltunk, sírtunk, veszekedtünk vele, semmi eredménye sem lett. Ő ezt mindig támadásnak vette tőlünk, emiatt elég feszült volt az utolsó pár hónap. Anyám pedig el se tudta neki mondani, hogy 2005-ben is a halálát károgták az orvosok, mert nekünk apa be se számolt róla, mi meg nem tudhattuk... Mindenesetre, egyik éjjel fulladt, kérdezte anya, kihívja-e az orvost, apa mondta, nem kell, felrakja az oxigént, és jól lesz. Hajnalban mi találtuk meg a testét, azóta is szörnyű bűntudatom van, hogy amíg ő az életéért harcolt, én nyugodtan aludtam a szobámban, pár lépésre onnan. Hibáztatom magam, amiért lefeküdtem, amiért nem hívtuk ki az orvost, és amiért nem voltunk rámenősebbek a leszoktatással. Szerintem ez normális érzés, mindig a hátrahagyottaknak van bűntudata, tökmindegy, mi vezetett a tragédiához. Ha nem a dohányzás miatt halt volna meg, hanem autóbalesetben, akkor amiatt hibáztattad volna magad, miért engedted kocsiba ülni... Idővel jobb lesz. Elmúlni nem fog, de lassan belátod majd, hogy nem a te hibád.

27/N