Mit kezdjek vele? Elmebeteg?

" Ha ő leviszi a szemetet, te miért nem béleled addig ki a kukát? "

Rátapintottál a lényegre...

Nem, az emberek nem változnak meg. Én magam sem változtam meg se a házassággal, se a gyerekvállalással.

Például nagyon lusta vagyok. De kreatív lusta, aki tudja, hogy milyen helyzetben mennyi lustaság fér bele.

Munkahelyen nem a minimumot hozom, mert tudom, hogy azzal rosszul járnék.

Viszont régen, amikor még egyedül éltem, volt olyan szintje a lustaságomnak, hogy akár egész nap nem ettem, mert ahhoz oda kellene menni a hűtőhöz és összerakni a kaját. Inkább hagytam a fenébe.

A gyerek esetében sem marad ellátatlanul, minden igénye ki van elégítve. Viszont a tányérnak nem lesz baja, ha nincs elmosogatva, így most ilyen irányba tolódott el. Amikor már nagyon disznóól van, akkor egyszerre megcsinálok mindent, egyébként nyugodtan elnézegetem a "várhat még" típusú dolgokat.

De ha a férjem kezében van a gyerek és közli, hogy éppen betojt, akkor nem rohanok oda átpelenkázni, hanem nagyvonalúan átengedem a feladatot "te találtad" alapon. Ha nálam tojik be, akkor pechem van és én pelenkázok.

Persze a jó tulajdonságaim se változtak, csak azok változására nem is számolnak/reménykednek benne mások.

A férjem sem változott. Amit a megismerkedésünkkor elvárhattam tőle, azt most is elvárhatom. A rossz tulajdonságait ő is megtartotta. A szerencse az, hogy kiegészítjük egymást, ami neki hiányosság, az nekem erősségem és fordítva.

Ő nagyon rosszul (homályosan, zavarosan) kommunikál, én világosan. Ezért a szervezési feladatok nálam vannak. Érzelmileg könnyen befolyásolható, következetlen, így a gyereknevelés kevésbé hálás, fegyelmező része az enyém. Pedig tényleg olyan hangyafacnyi különbség van néha, hogy a konnektort piszkáló gyerekre én határozott (nem kiabáló!) hangsúllyal szólok rá, ő meg inkább kérleli.

Az esetleges sérelmeket én azonnal kikommunikálom és próbálok megoldást találni. Ő tűr, elvisel, raktároz, aztán robban. Ilyenkor enyém a moderátori szerep, hogy ne tányércsapkodással, hanem megbeszéléssel jussunk közös nevezőre.

Házvásárlásnál ő vitte a műszaki részt, én alkudtam, szerződésbe belekötöttem, lakáshitelt intéztem. Ha fordítva csináltuk volna, akkor lenne egy iszonyú műszaki állapotú házunk drágán, rossz feltételeket kínáló hitellel.

Vagy a kocsikhoz a munkája miatt nagyon ért, míg én a pénzügyekhez. Autóvásárlásnál az én részem annyi, hogy "hát, legyen biztonságos, nézz töréstesztet, amúgy tökmindegy, szólj, ha színt kell választani", hitelszerződésnél, befektetéseknél meg ő maximum annyit mond, hogy "X összeget kellene kivenni X időn belül" és én intézem.

A másik oldalon ott van az említett lustaságom. Ezt ő tolerálja. Nem örül neki, de tolerálja, mert korábban is ilyen voltam. Elfogadta, hogy néha vagy b..gatni kell, hogy megcsináljak valamit, vagy megfogja és megcsinálja ő.

Míg ő egy vizsgára (ebben is az ellentétem, ő szorgalmas) elkezd hónapokkal korábban tanulni, én tologatom hetekig, aztán az utolsó egy hétben szénné kávézom magam és teljes vizsgastresszben gyorsan megtanulom. Az eredmény ugyanaz, mindketten átmegyünk, de közben csodálkozunk a másik tanulási stílusán, hogy "nekem ez így biztos nem menne".