Hogy érzitek, mennyire követtétek a szüleitek mintáját és mennyire lettetek önmagatok az életben?

Semennyire!!! Ugyan még nem vagyok felnőtt, de már most látom, hogy olyan példát, ha ez nevezhető példának, amit látok, meg láttam magam előtt nem követnék soha!

Ennek van egy jó oldala. Egész életemben magamra voltam hagyva, így sokkal jobban megedződtem az életre! De szerintem nem az a legjobb módja, hogy valaki életrevaló legyen!

Eléggé más utat jártam be (eddig). Szüleim szakmunkást végeztek, fizikai munkát végeznek. Ez kihatással van az egészségi állapotukra is. Nyilván nem jó értelemben.

Engem mindig arra ösztönöztek, hogy tanuljak, hogy könnyebb legyen az életem, mint nekik. Első generációs diplomás vagyok a családban, szellemi munkát végzek, többszörösét keresem, mint a szüleim.

Másmilyen az életem, mint amilyen nekik, és amilyen úgy általában a mi szélesebb értelemben is vett családunk tagjainak az élete.

Az érdeklődésem is más. De természetesen van, amiben hasonlítok rájuk. De én nem az ő életüket élem tovább, hanem a sajátomat.

Szerintem ez a kettő nem zárja ki egymást. Az én szüleim nagyon jó példát adtak nekem rengeteg dologban. A szakmám a saját érdeklődésemet tükrözi, de azért ez sem teljesen független a szüleimtől, benne van a hatásuk.

Ettől még a saját életemet élem, mert a saját döntéseimet én hozom. Az értékrendem is jelentősen egyezik a szüleimével, így a döntéseim is a legtöbb esetben. Attól lesz ez mégis a saját életem, hogy lehetőségem van felülvizsgálni a dolgokat. Nem azért döntök a szüleimhez hasonlóan, mert ezt bárki is rám erőltetné, vagy ne fontolnék meg eltérő lehetőségeket is.

Anya és apa elég különbözőek, de amiben hasonlóan gondolkodtak, azokban a dolgokban én is hasonlóan gondolkodom - úgy vettem észre.

De az életemet nem szeretném az ő útjukon végig járni.

én teljesen más területen dolgozok mint anyum(apám nincs, de az ő foglalkozásához is homlok egyenest más). annak örültem a legjobban, hogy tanulmányi szempontból sose voltunk korlátozva, hogy így mondjam. nem követelt kitűnő bizonyítványt, de se én se a tesóm nem voltunk rossz tanulók(nyilván volt ami jobban ment és volt ami nem).

nálam szakmánál az volt az elsődleges, hogy érdekeljen és amint kilépek az iskolapadból elkezdjek dolgozni is. szerencsére így is lett. most ha minden jól megy megyek főiskolára tovább tanulni és ha sikerül elvégezni én leszek az első diplomás a családban.

Hasonlóképpen vagyok, mint a második válaszoló, nálunk anyám volt az ambiciózus, felnőtt, családos nőként esti iskolában érettségizett (nagyon szegény családból származott, 16 éves korától dolgozott), hogy jobb munkája legyen. Mi a tesóimmal mindhárman diplomások vagyunk, ebben az ő hatását (is) érzem. Mindig tesz-vesz, 50 évesen szerzett jogsit, az az igazi "örökfiatal" nagymama:-) Az iszonyú dominanciája, amivel uralta a családot, a negatív minta, ez az, amit tudatosan próbáltam mindig kerülni, több-kevesebb sikerrel.

Az értékrendjüket jórészt továbbvittem.

Természetes, hogy nyomot hagytak rajtam a minták, mint mindenkin, és ezen az sem változtat, hogy mindig próbáltam minden téren független maradni.