Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Őszinte véleményetekre vagyok...

Őszinte véleményetekre vagyok kíváncsi. Helyesen tettem, hogy elküldtem Őt?

Figyelt kérdés
Két éve vagyunk együtt a párommal. Elváltam, van két gyermekem. Válás után csak az én fizetésem maradt, hitelt kellett felvennem, hogy lakást tudjak venni. Fizetésem fele csak a lakáshitel, ezen felül a rezsi, kaja, stb. A párom későn kezdte az egyetemet, ez a szak csak nappali tagozaton hallgatható, most végzi a negyedik évet, öt éves a képzés. Semmi jövedelme nincs, eddig az anyja tartotta el, illetve örökölt pénzből fizette a költségeit. Tavaly összeköltözünk, de nem tudok mindent egyedül fizetni mindannyiunknak. Sokat vitáztunk, feszült voltam. Januárban megkértem, költözzön haza, mert nem megy így. Azóta azt vettem észre, hogy ha jön, úgy is jó, ha otthon van, úgy is jó. Márciustól másodállást vállaltam, hogy menjünk a gyerekekkel egyről a kettőre. Hiába kértem, vállaljon diákmunkát, hiszen hetente 2 napot megy be előadásra. Végtelenül lusta, 11.12 órakor kel fel, ül a számítógép előtt vagy olvas. A házimunkában nagyon keveset segít, a gyerekekkel kapcsolatban segített (tanulás, játék, stb). Úgy érzem, elfáradtam, minden csak az én gondom, ő pedig jól érzi magát így. Szeret minket nagyon, még soha nem volt ennyi ideig tartó kapcsolata. Ma úgy éreztem, nem mehet ez így tovább, kértem, ne jöjjön többé. Nem tudom, meg fogom-e bánni, hogy helyesen cselekedtem vagy sem. Mi a véleményetek?
2010. febr. 26. 10:30
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
97%
hát igen... ő még szinte csak diákszemmel lát. és ha azt érezted, hoyg úgy is jó ( gondolom neki), ha nem jön, akkor igenis jól tetted ! ne öld magadat, azért, hoyg neki kényelmes legyen..... nem volt ilyen hosszú kapcsolata mással?? el is hiszem, mert lehet, hogy más hamarabb kidobta. ha valóban lusta mint írod, akkor ne sajnáld, találsz szorgalmasat !
2010. febr. 26. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
98%
Ha igazán szeret titeket, akkor tenne is értetek valamit, nem csak a lábát lógatná. Jól tetted.
2010. febr. 26. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm a gyors válaszokat. Annyit helyesbítek, hogy én érzem úgy, hogy jó akkor is, ha jön meg akkor is, ha otthon van. Talán így a gyerekekkel is többet tudok foglalkozni. Ők az elsők.
2010. febr. 26. 10:38
 4/21 anonim ***** válasza:
97%

Szerintem jol tetted, hogy elkuldted. Ne legyen miatta lelkiismeret furdalasod!

Ne fogadd vissza, legy eros! Ilyen baratot aki csak eloskodik barmikor talalhatsz.

Gondolom komolyabbat nem tervezett veled, hiszen o ugy gonolja, hogy nem tartja el a te gyerekeidet. Hat akkor te se tartsd el ot!

Ugyhogy felejtsd is el, ne lelkizzel. Biztosan hianyozni fog, de legy eros!

2010. febr. 26. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
97%

Persze hogy jól tetted!

Ez így nem élet és ezt neki is tudnia kellenne.

Ha szeret és szeretne változtatni akkor tudja hol talál...!

2010. febr. 26. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
96%
Ezt nagyon jól tetted! Jóhogy nem te tartod el! Ez egy lusta disznó!
2010. febr. 26. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Igen
2010. febr. 26. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim válasza:
100%
Jól tetted!Még ki is használta a szerelmed.Még másodállást kerestél,hogy neki (is) jobb legyen?LÉgy erős majd hisz biztosan igérgetni fog Neked!mondj nemet azonnal ne is kérj gondolkodási időt!Ilyen példaképet szeretnél a gyerekeidnek?A rabszolgája voltál!Gratulálok,hogy léptél!
2010. febr. 26. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
83%
Irigylem a lelkierőd: több gyereket nevelsz egyedül egy válás után, 2 állásod van, és még egy pocsék kapcsolat után is tudsz továbblépni. A saját problémáim ehhez képest jelentéktelenek.
2010. febr. 26. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
88%
Igen!Én is gratulálok a lelkierődhöz.Bárcsak én is ilyen bátor lennék....
2010. febr. 26. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!