Akik a pàrjuk azzal bombàz, hogy "lehet menni", miért hagyjàk? Miért nem pakolnak?

Én nő vagyok, egyszer nagyon összevesztünk. Dühében kiejtette a száján hogy el lehet menni , ha valami nem tetszik.Azonnal fogtam magam összepakoltam, egyből vissza akart tartani, de kitartottam, eljöttem.

És nagyon jól tettem.

"én inkàbb az utcàra mennék, minthogy valaki olyannal élljek együtt aki ezt vàgja a fejemhez."

Ahhha. És ha van 1-2-3 kicsi gyereked, mondjuk gyesen vagy, a lakás meg közös?

"amúgy meg megnézném,hogy kinek szülök gyereket."

Sokan megnézik, hogy kivel vállalnak gyereket, de idővel változnak az emberek és nem mindig abba az irányba, amerre nekünk megfelelő lenne.

Az én exférjem teljesen ellustult, azt meg hiába láttam rajta, hogy jól kijön a gyerekekkel, a sajátjaival apaként már nem boldogult. Nem ugyanaz az unokaöcsit pesztrálni pár órácskát és focizni vele, mint a mindennapokban nevelni a sajátot. Változnak a körülmények is, van aki a munkáját veszíti el és utána rájön, hogy a párja úgyis megteremti a feltételeket, neki kényelmes a kanapén heverészve várni a sört. vagy ismerős nő a szülések után kijelentette, hogy ő már nem nő, hanem anya, többet nincs összefekvés apucival, holott előtte ilyen probléma nem merült fel. A "beszéljétek meg" sem működik sok emberrel, a másik fél gyakran hárít és nem hajlandó elismerni, hogy ő változott, vagy elismeri (mint az én exférjem), de mindig "majd holnaptól" akart ellene tenni és változni.

Nem mindenki tud lelépni, egy fizetésből (főleg ha addig közös kassza volt és nincs megtakarítás) nem mindenki tud kicsengetni azonnal egy albérletet és kauciót. Nem beszélve arról, hogy ha közös gyerek van, akkor az elköltöző fél nem dönthet egyedül úgy, hogy fogja a gyerekeket és viszi, mert a másik felet is védi a törvény, a gyereket nem fogja mindenki csak úgy lazán hátrahagyni apucinak mint egy tengerimalacot ami helyett vesz egy másikat és gyerekkel albérletet találni - még ha engedné is az apa, hogy anyu lelépjen - pedig nagyon nehéz.