Költözzek vagy ne költözzek? Mit tehetnék?
A barátom és én 4 éve vagyunk együtt, 3 éve együtt is élünk albérletben, azonban úgy adódott, hogy kb 1 éven belül haza kellene költöztünk az édesanyjához (egyrészt azért, mert az utóbbi időben kissé megromlott szegénynek az egészsége, másrészt nekünk az anyagiak szempontjából is könnyebb lenne, ha nem kéne albérletet fenntartanunk).
Viszont van egy szobacicám, már kölyök kora óta nálam van, az utcán találtam annak idején és mivel én neveltem fel, nagyon szeretem, ragaszkodok hozzá. A párom édesanyja viszont nem tűri meg az állatot a lakásban és kijelentette, hogy a macska nem jöhet, legfeljebb az udvarra. Sajnos azonban a házuk egy forgalmas környéken, forgalmas út mellett áll, és bizony sokszor ütnek el errefelé állatokat, főleg macskákat.
A cicával amúgy nem lenne baj, teljes mértékben szobatiszta, csendes, általában jól el van magában, szinte észre se lehet venni, és kifejezetten kedves, barátságos macska, jól van nevelve, szóval tényleg nincs vele különösebb gond. A párom édesanyja viszont nagyon makacs, meg van róla győződve, hogy allergiás az állatszőrre (egyébként nem az, korábban voltak idebent kutyák is, macskák is, sose volt tőlük baja, csak nemrégiben nagyon megfázott és mi pont akkor voltunk nála látogatóban, cicástul, mindenestül, ő meg egyből ráfogta, hogy biztosan a macska miatt köhög és azért nem tud meggyógyulni). De mivel ez az ő háza, ezért az ő szabályai érvényesek, szóval ha hazaköltöznénk, a macska mehetne ki az udvarra és egy forgalmas főút mellett nem biztos, hogy sokáig húzná.
Így viszont én nem szeretnék odaköltözni. Mondtam a páromnak is, azt mondta, majd kitalálunk valamit, de neki sincs ötlete.
Mindenképpen költöztünk kell, mert az albérletet sajnos nem bírjuk már fenntartani, az én édesanyám pedig már nem él, ezért hozzá nem tudnánk menni.
Én még tanulok, hátravan még 1 teljes évem az egyetemi tanulmányaimból. A barátom tavaly végzett, ő már dolgozik, de az ő keresetéből, meg abból a kis pénzből, amit én diákmunkával szerzek, nagyon nehezen tudunk bármennyit is félretenni, szinte minden pénzünket elviszi az albérlet. Ezért is lenne nagy segítség nekünk, ha 1-2 évre lenne hol laknunk, anélkül, hogy bérleti díjat kelljen fizetni, szóval megértem, hogy ebben a helyzetben nem a macskám a legfontosabb, hanem az, hogy legyen hol laknunk, de hát mit csináljak? Szeretem a cicámat és nélküle nem akarok sehová sem költözni.
Szerintetek mit lehetne ebben a helyzetben tenni?
Piti probléma, tudom, nagyobb bajom sose legyen, de akinek van háziállata, vagy szeretett már állatot az életben, az biztos megérti, milyen nehéz helyzetben vagyok emiatt. Felelősséget vállaltam ezért a kis élőlényért, neki tényleg nincs senki más, csak én, és mivel nagyon szeretem, nem szeretnék megválni tőle.
Viszont ha odaköltözünk a párom édesanyjához, nyilván az ő házában az van, amit ő mond, és így előre látom, hogy csak konfliktusunk lenne a cica miatt, azt meg nem akarom, mert máskülönben nagyon jó kapcsolatom van vele.
Így inkább ne költözzek? Vagy mi legyen? :(
Nem fogsz szeretni a véleményemért, de szerintem ne költözz az anyóshoz. Szerintem ez amúgy se jó ötlet, de ha már a költözés előtt ilyen ellentteitek vannak, akkor ez csak rosszabb lesz. Ha elajándékozod a macskát az anyós miatt, akkor az hosszú évekre tüske lesz benned, ha kinit cica lesz, és valami baja esik, az pedig még ennél is jobban fog fájni.
Mi is egyetemisták vagyunk a párommal, elég nehéz szakon, de azért annyit pont össze tudunk szedni, hogy egy kis garzonra fussa. Nem értem, hogy kettőtöknek miért nem jön ez össze, amikor egyikőtök már kereső. Szerintem keressetek egy új, kisebb-olcsóbb albérletet az anyós közelében, ahonnan szükség esetén percek alatt ott tudtok lenni segíteni.
Nekünk is van egy macskánk, már együtt voltunk a párommal, amikor befogadtuk, és biztosan tudom, hogy mindketten megtennénk bármit, hogy a macska velünk maradhasson.
Szia!
Nekem 4 cicám van, el tudom képzelni, hogy mit érzel. Én kennelbe semmiképp sem zárnám a cicát :S
"Anyósodnak" próbáld elmagyarázni mennyire fontos neked a cica, Ő is ember, előbb-utóbb csak megértené, kérd meg a párodat, hogy segítsen meggyőzni az anyukáját. Valami mód biztos van rá, hogy megengedje :( Én biztos nem raknám ki az x éves szobacicát az udvarra!
Drukkolok, hogy mehessen a cica! Szép napot!
Megpróbálom még megbeszélni esetleg azt a párom anyjával, hogy hadd legyen a cica idebent velünk, a mi szobánkban.
De mivel a múltkori köhögése óta meg van róla győződve, hogy allergiás a macskaszőrre, valószínűleg ebbe nehezen egyezne bele.
Nyilván az lenne a legideálisabb, ha bent lehetne velem, nem pedig egy kennelben, de még így is jobb lesz ott neki, mint egy autó kerekei alatt vagy egy kóbor kutya állkapcsai között... Nem nagyon tudok olyan embert, akire rá tudnám bízni, esetleg a húgomat, de neki is van már egy cicája, és mivel épp most készül koliba menni, nála is gondot okoz a saját macskája, illetve az elhelyezése.
Az albérlet fenntartása önmagában nem gond, csak az, ha mellette bármi másra is szeretnénk költeni, mert félretenni sajnos így nem tudunk szinte semmit. A párom apukája már nem él, az anyukája minimálbérért dolgozik, az én édesanyám tavaly halt meg, apukám pedig szintén nem keres úgy, hogy támogatni tudjon minket, ezért igyekszünk mindenre magunk előteremteni a pénzt, de a párom is csak kezdő fizetést kap egyelőre, én pedig szintén nem keresek olyan sokat a diákmelóval, ezért épp csak annyink van, hogy fent tudjuk tartani magunkat, de nem nagyon jutunk egyről a kettőre. Idővel szeretnénk saját lakást, autót, esküvőt, gyereket... de ezek nem olcsó dolgok, mindhez jól jönne 1-2 évnyi megtakarítás, ami egy albérlet fenntartása mellett jelen pillanatban sajnos nem megy olyan könnyen. :( Ezért kellene hazaköltöznünk, hogy egy kicsit össze tudjuk szedni magunkat és végleg a saját lábunkra állhassunk.
Utolsó, gratulálok a 4 cicához! :)
Én se szeretném kitenni az udvarra, ezért is merült fel bennem, hogy akkor én inkább egyáltalán nem költözök, mert nem szerettem volna úgy odamenni, hogy a cicámat hátra kell hagynom vagy "jobbik" esetben ki kell tennem a szabad ég alá. :( Nem igazán tudok megoldást, sajnos eddig ez a kennel volt az egyetlen, ami mindkettőnk részéről egy kis kompromisszummal talán működhetne. De én se tartom tökéletes megoldásnak, csak pillanatnyilag nem tudok ennél jobban. :(
1. MACSKAKENNEL? - hát, akkor inkább add oda valakinek, a cica beleőrül, ha bezárják - mint, ahogy pl. te is tennéd
2. az meg más, hogy én ALAPBÓL NEM költöznék össze anyóssal, akkor inkább nyomorogjak egy kis kuckóban
Nekem egyáltalán nincs rossz viszonyom az anyósommal, nagyon jó kapcsolatunk van egymással, így semmi okom "nyomorogni egy kis kuckóban" ahelyett, hogy hozzá költöznénk. Lányaként szeret engem, és amióta édesanyám meghalt, még inkább támogat, mondhatni, anyám helyett anyámként viselkedik velem. Nagyon szeretem, sose adott okot rá, hogy ne szeressem.
De ebben az egyben különbözünk, igen - én szeretem a cicákat, ő meg nem. Sajnos ezt el kell fogadni, az emberek sem egyformák. De ettől még nincs semmiféle probléma közöttünk, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani valahogy ezt is, így vagy úgy. :)
Ez a költözés sem végleges, csak addig tart, amíg lesz rá pénzünk, hogy megálljunk a magunk lábán, vagy jobb esetben meglegyen a pénzünk ahhoz, hogy később akár egy saját lakást is vehessünk. Egyelőre csak szeretném befejezni a főiskolát, utána munkát találni, hogy előbb-utóbb egy saját kis lakásba költözhessünk a párommal. Ehhez viszont most bizony áldozatokat kell hoznunk, és be kell vállalnunk, hogy néhány évig együtt kell élnünk a párom édesanyjával, hogy félre tudjunk tenni annyi pénzt, ami az induláshoz kell.
És ha akkor kezdenétek gyűjtögetni, amikor befejezted a főiskolát, és el tudsz helyezkedni teljes munkaidőben?
Nem kell feltétlenül költözni...
Most jó a kapcsolatotok... De ha emiatt bezárva kell tartanod a macsekot, aki megszenvedi, vagy elüti egy kocsi, vagy meg kell válnod tőle, akkor is ugyanúgy fogsz rá tekinteni?
Szerintem egy ilyen jó kapcsolatot kár lenne ezzel elrontani...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!