Tűnjek el és ne keressem őket? Vagy csak költözzek el? Mi lenne a legjobb?

A szüleim szinte az egész gyerekkoromat lerombolták. Ezt most vehetitek szó szerint! Anyám 6 éves koromig velünk élt aztán valamiért elköltözött és hónapokra eltűnt, majd felbukkant. És ez így ment nagyon sokáig. Amikor keresett minket (engem és a naiv nővéremet) akkor mindig előadta magát, hogy mennyire szeret minket és hiányzunk neki, mindent megtesz hogy többet találkozzunk aztán megint eltűnt hónapokra. Egyébként sose mondták meg az igazat, hogy hol van... mindig kitaláltak valamit én meg kicsi voltam és egy ideig elhittem. Apám tartott el minket de különösebben őt se érdekelte mi van velünk... nem alkoholista de szeret inni meg sokat veszekszik velünk és kicsit agresszív is. A nővéremet sose bántotta de én már kaptam tőle, igaz volt amikor tényleg megérdemeltem de akkor is nagyon rosszul esett. Nagyon el akartam menni itthonról de nem volt hová meg amúgy se engedte volna meg ezért időm nagy részét valamelyik barátomnál töltöttem akiket úgy 10-12 éves korom körül elveszítettem mert eléggé befordultam és nem érdekelt senki meg semmi, hála a csodálatos szüleimnek. Fáj ezt mondani de nem szeretem őket, erre már akkor rájöttem amikor kb harmadszor ment el anyám szó nélkül, ezután veszítettem el a barátaimat is. Volt olyan is, hogy elszöktem otthonról és 2 napig nem mentem haza, utána természetesen apám jól lebxszott, meg se kérdezte hogy jól vagyok-e vagy hol voltam. Amikor nagyobb lettem zűrös lettem de az egyik tanárom valahogy belelát(ott) a fejembe és sikerült észhez térítenie. Ő az a nő akit szinte az igazi anyámnak tekintek. Saját lakást nyilván nem tudok venni de lehet, hogy pár hónapon belül össze tudok költözni egy barátommal az apja lakásába. Azon gondolkoztam, hogy mi legyen a szüleimmel... drága jó édesanyukám szokott még keresni néha de legutóbb elküldtem a búsba, lassan várható lesz, hogy megint jön. Tehát vagy nem mondom meg nekik, hogy hol vagyok és megpróbálom elfelejteni őket és új életet kezdeni, vagy nem zárkózom el előlük. A nővérem havonta vagy 2 havonta jár apámhoz. Legszívesebben elfelejteném őket örökre de bennem vannak a jó emlékek is amik leginkább kiskoromban történtek amikor még együtt volt a család. Az eszem menne, a szívem egy része maradna.

Szerintetek mit tegyek?

18/F