Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nagyon összezavarodtam, hogy...

Nagyon összezavarodtam, hogy elköltöztem otthonról. Úgy érzem, hogy a régi sérelmek bennem vannak. Mit tegyek? 22L

Figyelt kérdés

Pár hete elköltöztem otthonról, mert úgy éreztem, hogy önállósodni akarok, és ezt most is így érzem. A párommal költöztem össze egyébként.

Az egészhez hozzátartozik az is, hogy 1 éve dolgozom, tehát állásom is van.

Jól bírom a különlétet, vezetem a háztartást, főzök, nem okoz egyik sem nagy fejtörést.

Amikor eljöttem otthonról, a szüleim sokáig veszekedtek velem, hogy nem mehetek, nem engednek elköltözni (21 évesen munka mellett ezt viccesnek tartottam és nagyon bántott), ennek ellenére én megléptem, aztán nagy nehezen el-elfogadták.

Egyébként sem szerettem már otthon lenni, folyton piszkáltak, főleg anyu, és ezt apu is észrevette.

A párommal csak hétvégente tudtam találkozni, ilyenkor szerettünk együtt aludni, de sokszor ezt is ellenezték, hogy minek alszunk együtt, de ezeket már csak elengedtem a fülem mellett és mentem a páromhoz.

A párom is velem egykorú, neki is ez volt az első költözés otthonról.

Pár napja megkérdeztem anyut telefonban, hogy hiányzom-e, milyen így. Azt mondta, hogy várhattam volna még, akár pár évet, meg hogy menjek haza, blabla..

De ez nem olyan szép, mint ahogy így hangzik.

Amikor még otthon voltam, de tudtuk a tényt, hogy költözöm, sokat morgott velem, és gyakran szóvá tettem hogy több pénzt is adhatnék haza, mint amit adtam. (pedig azt az összeget ő "rendelte el")

És amikor költöztem, szóvá is tette, hogy pont mostantól akart többet kérni havonta haza, erre elköltözöm pont.

Illetve azt is hallgattam, hogy pont amikor dolgozom és lenne egy kis hasznom, adnék a háztartásba is, akkor megyek el. Maradhattam volna még 2-3 évet.(megjegyzem, minimálbéren vagyok)

Most hetente egyszer látogatok haza, de mindig feszengek, hogy vajon elég-e ennyiszer hazamenni, nem-e hiszik azt, hogy letojom őket. A munka mellett amúgy sem futná több alkalomra nagyon.

Tetszik a szabadság, az önállóság, de néha eszembe jutnak a régi sérelmek, és mostanság is rágódom, hogy biztosan haragszanak rám, hiába próbálják a kedveset mutatni.

Próbálok nem foglalkozni vele, de néha elkap a rossz érzés.

Szerintem helyesen döntöttem, mivel van egy jó párkapcsolatom, munkám, így természetes, hogy nem ülök otthon 25 vagy akármennyi éves koromig, ahelyett, hogy tanulnám egy kicsit az életet. Hisze mindannyian tudjuk, hogy otthon nem fogok olyan szinten életet és önállóságot tanulni, bármennyire is önálló vagyok.

Mit tegyek?

22L


2015. jan. 13. 10:24
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Azert mert igy meg mindig nem onallo eletet elsz.


Minden hetvegen anyukad szoknyajan csucsulsz. Hetvegi programot hogy szervezel a baratoddal?


Ha hetente 1x felhivod oket hogy hogy vannak, az tokeletes elegendo, az mar azt bizonyitja hogy nem xarod le oket.


Lelkileg meg nem szakadtal el a szuleidtol, nem vagy fuggetlen es nem vagy onallo.


A szuleid minden hetvegen latogattak a nagyszuleidet amikor mar kulon laktak? Mire emlekszel gyerekkorodbol?

2015. jan. 13. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 A kérdező kommentje:

Ki mondta, hogy hetvegen talalkozom veluk?

Hetkoznap egyszer (altalaban csutortokon atmegyek 1-2 orára es ennyi), hetvegen mar csak a parommal akarok programot szervezni es ez igy is alakult, hogy vele vagyok, ill. programot csinalunk ketten.

Nem kell olyan vészesen komolyan venni, mert egy heten egy hetkoznap 1-1,5 orat talalkozunk. Ebben nincs semmi szoknyajan ülős téma, bekoszonok, ott vagyok picit es jovok. Ennyi

2015. jan. 13. 20:14
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!