Ti hogy kezelitek, ha a szülők fontosabbak egy párkapcsolatban mint ti?
4 éve vagyok együtt a barátommal, anno elutazott egy kisebb időre munka miatt, és leveleztünk ahol elmesélte, hogy mennyire szeret és hogy én vagyok a legfontosabb neki mennyire hiányzom neki meg stb. stb. minden szép és jó történetek. De még is úgy érzem a szülei az elsők, az az inkább az édesanyja.
Van hogy elmegyünk kikapcsolódni, és folyamatosan hívogatja az anyja, mikor jön haza stb. Ilyenkor a barátom pedig megváltozik és elkezdünk sietni haza...
Ha nálunk vagyunk filmezünk stb. nem marad sokáig mert tudja hogy az anyja aggódik... Az érdekes az egészben az hogy kikészítik a szülei alig várja már hogy elköltözhessen, de még is ilyen!
Lehet csak én dramatizálom túl, és csak túl sokat várok el ettől a kapcsolattól és tőle, bár szerintem annyira nem nagy elvárás, hogy nyugodtan eltudjunk járni hogy nem időre siessünk haza.
Nektek volt már hasonló kapcsolatotok, hogyan kezeltétek, mit lehet igazából ilyenkor csinálni?
Vagy itt velem van a gond? :))
válasza:
válasza:Nem az a baj, hogy fontosabbak, hanem az, hogy még mindig a szófogadó "kisgyerek" szerepben van. Sokan úgy nőnek fel, hogy észre sem veszik, sem a szülő, sem a gyerek. Valószínűleg ez a párodnak is már kényelmetlen, de nem tud ebben a tekintetben átlépni a felnőtt, önálló korba.
Szereti és tiszteli a szüleit, nem akarja őket megsérteni és talán vár valamire, valami fordulópontra, amitől majd azt hiszi nem kell már beszámolnia minden lépéséről. Csak az a baj, hogy ez az idő a szülők részéről sosem fog eljönni, neki kell rászoktatni őket szépen lassan, hogy nem veszik el ha nem számol be magáról minden órában, és megérteti velük, hogy van magánélete.
válasza:Nem könnyű leválni a szülőkről, pláne, ha aggódósak, túlféltősek, súlyosbítva azzal a ténnyel, hogy együttlaknak. Légy türelmes! Fog ez változni bőven még, ha elkerül otthonról, összeköltöztök, saját családotok lesz. Ha nem változik idővel, na az a kóros, azt kell figyelni!
Az én édesanyám a mai napig aggódik, ha valamerre megyünk távolabb, pláne kocsival, feltétlenül fel kell hívni, hogy megérkeztünk, jól vagyunk stb. Első gyermeke vagyok, így mindig meg kellett küzdenem a szabadabbra engedésért, legkisebb testvérem hozzám képest mindig szabadabban élte a világát.
Szerintem az egykéknek hasonló, vde még nehezebb leválása van a szülőktől!
Amit lehet tenni: bővíteni az időkorlátot, pl nem este 8-ra fog hazaérni, hanem tízre, szögezze le előre, és tegyen is úgy. Így kényelmesen haza tud érni pl.
Ha folyamatosan hívogat az anya, meg lehet mondani, hogy speciel ma filmet nézünk, visszahívja a srác, ha vége, és útban van spec hazafelé.
Mikor jön haza kérdésre jó válasz, még nem tudja,ajd felhívja ha úton lesz hazafele.
Szerintem a párod szeretne önálló lenni, és megszabadulni ezektől az amyai ellenőrzésekről, de valamiért-szeretetből, tiszteletből még nem jutott sem oda, hogy borítson és nagyveszekedést csapjon, sem oda, hogy taktikusan aprólat lépkedjen előre.
Én ez utóbbi, apró változások híve vagyok.
Biztos lesz olyan itt, aki majd tanácsolja, hogy állítsd válaszút elé, vagy te vagy a szülei, meg olyan is, hogy beszélgess a pároddal-ez minden problémánál jó ötlet, de alapvetően ebben a helyzetben a kapcsolatot megőrizni tudod türelemmel, és kivárni-ha tényleg szereted, Márpedig Írod, hogy sokat vársz el a kapcsolattól.
Ha ez a legnagyobb problémától tarts ki! Sok sikert Nektek és türelmet!!!
Igazából az enyhébb példákat írtam csak le. Én spec. utálok náluk lenni, mert olyan feszültség van a légkörben, hogy esküszöm megszokott fájdulni a hasam. Képesek előttem veszekedni... stb. És tényleg a legdurvább, hogy nekem elmondja, hogy mennyire nem bírja már őket meg ilyenek. Volt olyan is, hogy mikor Angliába ment előtte össze veszett a szüleivel nálunk aludt, az anyja pedig már teljes stesszben volt, már a rokonok hívogatták a barátomat... aztán végül hajnalba haza ment még mert nem bírta ki... pedig csak 2 napra ment ki...
Emellett a szülők semmit nem tudnak a gyerekükről, talán én ismerem a legjobban, én mindig támogatom őt és lelkizek vele, de még sem elég ez.
Nem tudom mit tehetnék, hogy rájöjjön hogy ez nem normális. Mert hiába mondom el ezeket, hogy már fenőt stb. Igazat ad meg minden, de lényegi változás nem lenne.
Az anyuka mikor hosszabb ideig kint dolgozott, folyamatosan hívogatott engem, hogy beszéltünk, e mit tudok róla stb... pedig ők is kommunikáltak. És ez akkora teher volt számomra, hogy minden nap hívogatott és be kell számolnom a magán beszélgetéseinkről! :(
Mikor egyszer telefonban elhintettem, hogy elszeretne költözni, akkor köpni nyelni nem tudott az anyja! :D De el is terelte a témát! Volt olyan is, hogy elmentünk nyaralni, és hozzám vágta az anyja, hogy biztos nagyon nagy honvágya volt és alig várta már hogy haza érjen.... :D
Szóval érdekes! :)
Esetleg ha valaki hasonló problémával küzd annak ajánlom figyelmébe! Írtam tegnap egy ilyen orvosválaszolós weboldalba, ahol leírtam kb, ugyan ezt. A válasz a következő:
Egyetértek hogy egy fontos problémáról van szó, ami sok, az önállósulás útját járó fiatalnál előfordul. Lehet hogy Ön és a párja nem egyforma ütemben válnak le az eredeti családjukról, ezt siettetni lehet, de esetleg az ellenkezőjét éri el. Vannak olyan férfiak akiknél sokáig megmarad egy erős érzelmi kötelék az édesanyjukkal, ezt nem könnyű egy partnernek viselni. Szerintem nem tenne rosszat Önnek, ha erről a kérdésről akár személyesen is tudna beszélgetni pl. egy szakemberrel. Idővel talán a barátja is bevonható egy ilyen beszélgetésbe...
üdvözlettel dr Bezzegh Éva
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!