Felháborodhat a vőlegényem, ha dolgozni megyek ahelyett, hogy a családjával legyek, az alábbi esetben?
Bébiszitterkedem az egyetem mellett. Holnapra lenne egy meló, de a párom családja feljön Pestre (orvosi vizsgálat miatt) és már kb egy hete beszélgetjük, hogy ők, meg mi ketten elmennénk délelőtt temetőbe.
Ez a program még mindig nem teljesen fix, amolyan jövünk, amikor felkeltünk, lehet hogy nálatok ebédelünk a temető után, lehet hogy csak délután, a vizsgálat után együnk fel hozzátok... Én nem szeretek temetőbe járni, de beleegyeztem, hogy megyek, mert azt hiszik, hogy kerülöm őket, ha lemondok egy-egy programot. Viszont kéne a pénz, ezért, bár későn jött a meló (ami teljesen természetes, gyakran van, h csak előtte nap kérdeznek) én szívesebben választanám azt, csak nem akarom megbántani a vőlegényem.
Ti mit tennétek?
A családi találkozást választanám a melóval szemben. Főleg e mondatod után: "Én nem szeretek temetőbe járni, de beleegyeztem, hogy megyek, mert azt hiszik, hogy kerülöm őket, ha lemondok egy-egy programot"
Mert ezek szerint már nem először fordult elő. Mert ha ez lenne az első, akkor persze menj. De mivel ezt már így vagy úgy eljátszottad, a barátod helyében én is megsértődnék. S gondolnám is, te ezt direkt csinálod.
Szóval a békesség kedvéért maradnék, bármennyi pénz is legyen amiről lecsúszol.
nehezen látunk bele a kapcsolatotokba.
de annyi tény, hogy én is bébiszitterkedtem régebben meg jártam takarítani gazdag családokhoz. ilyesmit nem nagyon illik és szabad visszamondani. főleg ha most szólnál hogy holnap mégse jó? elképzelhető, hogy nem hívnának többet.
ezt beszéld meg a pároddal, gondolom nem szeretnétek elesni ettől a pénztől. mert nem egy alkalom hanem utána ha nem hívnak többet?:S
mondom nem azon van a hangsúly hogy visszamondod, hanem hogy nem sokkkal előtte? cserbe hagyod őket?
Szerintem meg egy napot ki lehet bírni a párod családjával, főleg hogy egy hete már beszéltetek erről. Nehogy már ezen az egy melón múljon a jövőtök.
Máskülönben ki a fene szeret temetőbe járni. Ez nem indok arra, hogy kihagyd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!