30 évesen hogy lehet belenyugodni, hogy soha nem lesz kapcsolatom?
Három éves volt a fiunk, mikor kiderült, hogy enyhén autista. Lett egy lányunk is, és nagyon örülök, hogy így alakult, mert mindkét gyereket nagyon szeretem.
Sokáig úgy tűnt, hogy a házasságunk tökéletes.
De az elmúlt egy évben mindent megtett a férjem, hogy elmarjon, goromba volt, csak addig volt kedves, amíg szexet akart.
Időközben elkezdte a fiunk az iskolát, sokasodtak a gondok, a viták a tanulás miatt, stb. Egymással, a férjem és én, soha nem veszekedtünk. De tény, hogy a gyerekkel nem könnyű most.
Erre pár hónapja közölte, hogy bocs, de neki ebből az örökös feszültségből meg teherből elege van, és be akarja fejezni az egészet. Válni akar. Elsősorban a gyerek miatt.
A két gyerekkel azóta se tartja szorosan a kapcsolatot, havonta, két havonta egy fél napra látja őket, ennyi is sok neki. Akkor is inkább csak a kisebbel, a lánnyal foglalkozik.
Most páran már megkörnyékeztek, hogy randiznának velem.
Borzasztó egyedül, nincs kihez szólni, bújni, és nagyon hiányzik az életemből egy férfi. Ciki vagy sem, de én szerettem feleség lenni, és olyan jó lenne megint valakihez tartozni.
De tudom, hogy ez soha nem fog megtörténni.
A beteg gyerekem a tulajdon, vér szerinti apja nem képes elfogadni, inkább elmenekült. Senki nem fogja önként és dalolva ezt a terhet a vállára venni. Nincs olyan szentéletű pasi a földön.
Idén leszek 30. És bele kell nyugodnom, hogy örökre egyedül maradok.
Hogy lehet ezzel megbirkózni?
Ne haragudj, de szemmel láthatóan bele vagy szerelmesedve a fiadba. Aki rosszat mer mondani róla, az már majom.
Kíváncsi lennék, a férjed hányszor volt majom, amikor elkezdte unni az "azt hallgatja két órán keresztül, hogy leckét kell írni, fürdeni kell, fogat mosni, vagy ötödszörre tanulunk a héten gombolkozni"-t.
Én egy hét után agyérgörcsöt kaptam volna tőle, anyám ugyanezt csinálja az öcsémmel (kivétel a gombolkozás :)), és lassan már látogatóba sem akarok lemenni, mert egyszerűen az agyamra megy.
Lehet gonosz vagyok, de totálisan megértem a lassan már exférjed.
Elsősorban nem azért, mert otthagyott téged egy ekkora problémával, hanem mert biztos vagyok benne, hogy te martad el őt ezzel a viselkedéssel.
Ha nem bírsz változtatni ezen, valóban örökre egyedül maradsz. Hogy birkózz meg vele? Hát úgy kérlek, hogy magadnak idézed elő.
Nyilván az ember szereti a beteg gyerekét is, támogatja, nevelgeti ahogy tudja, de nem kell leszarozni mindenkit aki negatívumot mer mondani róla, majomszeretettel csüngeni rajta meg pláne nem.
Meg lehet érteni a férjet is, aki munka után az üvöltő szófogadatlan kölyök mellett nem akarja azt hallgatni két órán keresztül, hogy leckét kell írni, fürdeni kell, fogat mosni, vagy ötödszörre tanulunk a héten gombolkozni.
Alkalmazkodni kell, és szeretettel fordulni aziránt is, aki nem bír ekkora önzetlenséggel viseltetni egy idegesítő és beteg gyerek iránt.
arról nem is beszélve ha sima suliba jár akkor a többi gyerek tanulását is hogy megnehezíti ha egy héten a gombolkozást is többször kell tanulnia...
megint a majom
11-es vagyok. Azért azt hozzátenném, akárhogy nézem, valószínűleg a férjed nem a gyereket, hanem a te, gyerekkel való viselkedésedet nem bírta tovább.
Ha azzal lett volna problémája hogy autista, nem húzta volna egy évig még, hanem rögtön lelépett volna. A veszekedésekben meg nyilván te is benne voltál. A gyerek pártját fogva.
"megint a majom"
Tényleg majom vagy, mert olvasni nem tudsz. A kérdező már leírta, hogy teljesen más a gyerekkel a probléma. És ha ennyire okos vagy, akkor azt is tudhatnád, hogy az autizmusnak rengeteg formája van. Akár úgy is az lehetsz, hogy nem is tudsz róla, mert teljesen normálisnak gondolod. Szerintem először nézz utána a témának, mielőtt folytatod a majmozást.
Elmondom még egyszer:
mintaszerű házasságunk volt csaknem egy évtizedig. Az utolsó pillanatig. Egymással nem veszekedtünk soha.
A gyerekkel volt vita. Meg van is. Rengeteg. És igen, néha én is elvesztem a türelmem, és akkor felemelem a hangom: és veszekszek a GYEREKEKKEL.
Ezt nem tudta a kedves exem elviselni. Hogy nem úgy élünk, mint a reklámokban, nem móka és kacagás az élet, és arra jön haza, hogy már megint feszkó van. Mert pl. befutott a harmadik feketepont a héten, eltűnt a tornacucc, vagy a két gyerek vitatkozik egymással.
Mondhatni normális családi életet éltünk.
Egyet nem tudott elviselni, ami az én hibámnak róható fel: egyre többször kértem, hogy vegyen részt ő is a gyereknevelésben és a házimunkában, mert munkahely mellett nem bírom tovább, napi 5-6 óra alvásra meg rámegy az egészségem.
Ez valóban sokszor volt vita tárgya köztünk.
Ezek miatt fordult meg az én fejemben is, hogy jobb lenne külön.
azzal teljesen egyet kell értenem, hogy egy sérült gyermeknek, legyen ez bármiféle betegség speciális iskolában van a helye... mindenkinek ez lenne a jó, ha nem várnánk olyan dolgokat el tőle, amit nem tud megtenni..
de hogy a kérdezőnek is válaszoljak, egyszerűen a hozzáállásodon kell NEKED változtatnod.. ha így állsz a dolgokhoz, akkor biztos is lehetsz benne, hogy nem lesz párkapcsolatod többet... nekem is van egy sérült gyermekem, sokkal súlyosabb mint a te fiad! szétmentünk a férjemmel mikor 2 éves volt, nem miatta, semmi köze nem volt hozzá... viszont utána is volt egy 6 éves kapcsolatom, aki imádta a lányomat és ott én mondtam ki a kapcsolat végét, tehát a lányomnak az égvilágon semmi köze nem volt hozzá, és azóta újra férjhez mentem és egy közös gyermekünk is van már a jelenlegi férjemmel... a lányom velünk él, speciális iskolába jár, semmilyen problémát nem okoz a kapcsolatunkban az ő betegsége... a férjem imádja, ő is a férjemet... pedig nem könnyű vele sem az élet... de egyszerűen én soha nem úgy álltam az élethez hogy le kell húznom a rolót csak azért mert van egy beteg gyermekem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!