Hogyan állítsuk le a párom exét? Nem tud belenyugodni, hogy a párommal közös gyermekeket vállaltunk.
A párom nem keres valami sokat (netto 80000Ft körül), de a gyerektartás összegét mindig rendesen fizeti. 2 gyermek után ez 2*20% (2*16000Ft), ezen felül is adunk nekik ezt-azt, mikor mire van szükség.
Az ex folyamtosan azzal zaklat minket, hogy az ő gyerekeitől veszünk el minden forintot, amit a mi gyerekeinkre költünk, a gyerekeket is ellenünk hangolja, pedig alapból elég jó kapcsolatot tudtunk velük kialakítani.
Már a párom is próbált vele beszélni, én is, együtt is, semmi nem használt. Napi szinten megkapjuk, hogy tönkretesszük a gyerekeiket és nem veszi észre, hogy pont ő az aki miatt folyamatosan feszült a légkör.
tudunk tenni bármit is azért, hogy kicsit változtasson a hozzáállásán?
Meg kéne hallgatni, hogy mi az igazi baja. Nem Neked, a férfinek.
Ha ez nehezére esik, akkor szakemberrel együtt, párterápia, mediátor, családállítás, stb.
Ne haragudj, de a 16.000 Forint két gyerekre botrányosan kevés, szégyellheti magát a párod, hogy ezek után még néha ad nekik ezt-azt...
Valójában a pasidnak kellene vele beszélnie, ne csak szálljon virágról virágra mindig hátrahagyva a gyerekeit és egy napi fizetés összegével támogatni őket egy egész hónapra...
Kedves második, értelmezni kéne a szöveget. 2*16 ezer.
Hallgassátok meg mi a baja, mit szeretne de ne alázkodjatok meg neki. Megkapja a gyerektartást és még pár dolgot, gondolom a párod foglalkozna a gyerekekkel de ha ő nem hagyja, hát vessen magára.
2*16 ezer az 36 a két gyerekre. Mellesleg ha nem lenne a pasinak a jelenlegi párja a maradék pénz épp elég az éhenhalásra.
Lehet az ex irigy a ti családi életetekre.
36000 Ft két gyerek után nem is olyan vészes. Tőlem egy gyerek után ítélt a bíróság havi 50000.-et, amit akkor is levonatott a volt feleségem, amikor kikapcsolták az áramot nálunk, annyira nem volt pénzünk. Az új feleségemmel az exem terrorja miatt nem tudunk gyereket tervezni, mert annyi mindent követel ég ezen felül. Állandóan sír, hogy megkárosítjuk őt, illetve "megrövidítjük a jövedelmét" mert nem fizetünk még többet.
Az előző hozzászólónak pedig: 32 eFt nem kevés 2 gyerekre. Aki ezt mondja, hazudik.
Kis matek: a 32 eFt-hoz ugye anyuka is hozzáadja a amga 32eFt-ját. Az rögtön 64. Erre rájön 20 családi pótlék (igen azt is a gyerekre kapja án a tisztelt anyuka) és legalább 10.000 Ft családi adókedvezmény. (jaja, ez is a gyerek miatt jár ám!) Ha egyedül neveli, még ilyen-olyan kedvezmény.
Ez 94000 Ft csak a gyerekekre. Azt vágod, hogy más ennyit keres???
Egyszerű: kifizetsz neki mindent - de csak annyit! - amennyi törvényileg jár neki, biztosítod, hogy a párod láthassa a gyerekeit ÉS ezen felül bármikor bármivel keres, azonnal
- leteszed a telefont
- törlöd a levelét
- becsukod az ajtót előtte.
Ezt a pasid is tegye meg és legyen mindig kemény, határozott és főleg konzekvens!
Így lehet az ilyen embert leállítani.
8-as voltam, még egy:
Soha nem azon kell agyalni, hogy a másik hogyan változtasson a saját hozzáállásán (mert az nem a te dolgod, hanem az övé), csak azon, hogy mi az, amit az ő agresszióval szemben te megtehetsz a magad élete védelmében. Értsd: csakis a magad hozzáállásán váltiztathatsz, nem az övén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!