A megcsalást meg lehet bocsátani? Vagy ne is próbálkozzak inkább?
A saját szememmel láttam amint a barátnőm az én házamban és az én ágyamban szeretett valaki mást. Lefagytam, nem tudtam mit csináljak, még kiabálni sem tudtam csak nagyon csalódottnak és átvertnek éreztem magam, ő meg mai napig könyörög, hogy bocsássak meg és magyarázkodik, hogy mennyire sajnálja a történteket. Eddig eszem ágában sem volt visszafogadni de hiába haragszom rá, mégis úgy érzem hogy előbb-utóbb úgy fogok csinálni mintha misem történt volna. Egy ilyen dolog után hogyan működhet egy kapcsolat? Az tényleg igaz, hogy aki egyszer megtette az másodszor is megfogja? Én ebben nem hiszek 100%-osan, hiszen mindenki követ el hibákat és a normálisabbak tanulnak is belőle... de lehet, hogy csak naiv vagyok.
26/F
Nem megcsalás az én sztorim, de hátha segít.
Van egy ismerősöm. Nagyon jóban voltunk, de egyszer eléggé megsértett én pedig lenyeltem. Aztán ugyanúgy jóban voltunk, de ez a dolog nem emésztődött meg, folyamatosan nyomott belülről és a végén arra késztetett, hogy egy visszataszító dolgot tegyek vele.
A bosszúmmal együtt ki is ment belőlem a harag és másnapra totálisan megbántam, hogy ezt tettem... Viszont már nem lehetett visszacsinálni.
Ő nagyon haragudott rám, elvesztette bennem a bizalmát és már nem tudott szeretni.
Még azt hozzá tenném, nem egy hatalmasra felnagyított tini-diliről írok, hogy pl a fiújának kiadtam a titkait vagy mittomén, hanem eléggé durva dolog és mindketten felnőttek voltunk.
Hónapokig könyörögtem a bocsánatáért és mindig majd beledöglöttem, amikor egy kicsi enyhülést se értem el nála.
Majd hónapok múlva megenyhült és fokozatosan elkezdett visszaengedni magához. Most újra a régi kerékvágásban vagyunk, de ez nem sarkalt arra, hogy újra akkora ocsmány dolgot tegyek vele. Inkább örülök, hogy megbocsátott és, mint a hímes tojást őrzöm ezt a baráti kapcsolatot.
Itt mindenki könnyen ítélkezik. Megcsalás és megcsalás között is van különbség.
Kérdező,.ha úgy érzed, hogy túl tudsz lépni akkor megpróbálhatod újra. A régi nem lesz, maximum jó sok idő után, de ha nem is jön össze legalább nem motoszkál majd a fejedben ,hogy mi lett volna ha....ha nem próbáljátok meg újra.
Egyetértek az előttem szólóval.
És úgy veszem ki a leírtakból a kérdésedben, hogy visszafogadnád. Máskülönben maga a kérdés se született volna meg. Ha teljesen elvesztetted volna benne a bizalmad és a szeretet halvány szikrája se pislákolna, könnyen elengednéd és nem filóznál ezen.
Én szerintem adj neki még egy esélyt!
Ha tényleg egyszeri botlás volt, rendeződnek a dolgok, ha nem, ha újra rajtakapod később, akkor vége, de akkor nem az lesz, hogy nem fogadod vissza és azon ffilózol, mi lett volna ha visszafogadod...
Sajnos van, hogy elkövetünk az életünkben egy hatalmas baklövést, mint a párod aki megcsalt... És látta milyen elveszteni Téged... egy kín neki. És elkeseredettségében könyörög. Ha nem fájna neki, feladná hamar a könyörgést és máshoz csapódna hozzá.
Plusz, az élet rövid. Ez morbid, tudom, de ha majd egy tragédia történik, tényleg azon akarsz filózni, hogy játszottad a haragszom Rádot, miközben azt az időt, amit még meghagyott a sors tölthettétek volna együtt?
Nem mindegy hányszor csalt meg,ha már régóta tartó kis románc,az megint más mint amikor "csak" egyszer megbotlott.Viszont itt sokat nyom a dolgon hogy az ágyatokban csinálta a dolgot.Ami nekem azzal egyenlő hogy semmi tisztelet nincs irányodba felőlle.
Amúgy sok nő direkt ráncigálja a pasi ágyába a szeretőt,sajnos nekem is volt ilyenbe részem!Megismerkedtem egy lánnyal még régebben,elég hamar az ágyába kötöttünk ki,nekem azt hazudta hogy nincs senkije és ha gondolom felmehetünk a lakásába.Naná hogy kihasználtam a lehetőséget.Ami kiderült nem az ő lakása volt és szex közben betoppant egy fickó,álló farokkal néztem szembe vele.Aki kiderült a pasija volt,akivel évek óta együtt vannak.Szóval egy kis nyomozgatás után,a történtek után rájöttem hogy a pasija eléggé hanyagolta és a nő ezt a verziót használta fel arra hogy felhívja magára a figyelmet.Nálatok nem ez a helyzet?Nem lehet hogy nem foglalkozól vele eleget vagy hanyagoltad mostanában?
Félre ne érts,nem téged hibáztatlak,de sok nő ezt a módját válassza hogy felhívja magára a figyelmet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!