Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A férfiaknak tényleg megalázó/...

A férfiaknak tényleg megalázó/ciki házimunkát végezni? Bővebben lent.

Figyelt kérdés
5 éve vagyunk együtt a párommal, 3 éve együtt élünk. Nekem a párom az első perctől kezdve segít mindenben, hiszen ugyanannyit dolgozunk, de néha én még többet is. Teljesen természetes volt neki (pedig az anyjának sosem kellett segítenie, mert ő háztartásbeli volt mindig is). Szinte mindig ő porszívóz, mosogat, és a WC-t ő takarítja (ezt nem én kértem tőle, de mániája a fertőtlenítés). Na és most jön a kérdésem lényege. Saját elmondása szerint ő szívesen végez házimunkát, és büszke magára, de azt mondta, az elején, hogy azzal a feltétellel lesz ilyen tevékeny itthon, ha ezt soha, semmilyen körülmények között, még véletlenül sem említem a haverjai, munkatársai előtt, sőt még családon belül is csak mértékkel (max anyámnak elmesélhetem). Én ebbe belementem, mert amúgy sem terveztem hogy a kollégáival erről fogok társalogni, csak elgondolkodtam, hogy miért? Ez neki ciki, megalázó? Nem én kényszerítem, sőt néha rájön az ötperc, és nekiáll leporszívózni a FALAKAT, vagy pl lesikálni a zsírt a csempéről, mert én nem vagyok hozzá elég erős. És olyankor büszke magára, mégis szégyellené más férfi-társai előtt. Kérdést azért tettem fel, mert biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen férfi, aki sok házimunkát végez, és magában nem érzi gáznak, csak mások előtt. Mit gondoltok erről? Miért van ez?
2014. szept. 24. 12:26
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
86%

nem magalázó.

akik erre fogják, azok is csak lusták és mindennel kimagyarázzák, ennyi.


az apukám mindenben segít, a párom viszont nem leplezi, hogy lusta és inkább azt mondja mindenre, hogy az az én dolgom.

az öcsém van, amit egcsinál és van, amire nem képes és kész.

2014. szept. 24. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

"a "macsó" fúk nem takarítanak a történetekben"


A macsó fiúk nem is. Az igényes, felnőtt férfiak viszont szoktak.

2014. szept. 24. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Így, hogy ezt is hozzáírtad, már kicsit más a véleményem, szerintem a párod nem gyengén higiéniamániás és ezt valószínűleg szégyelli a külvilág előtt.
2014. szept. 24. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%
Ó.. :D az én volegenyem is besegit ( porszivoz,torolget,stb) pedig "macso" ferfi,szoval mindenki tudja rola hogy van tekinteje,eros,ferfias de otthon besegit ;) hát nem csak az enyém a háztartás,én is dolgozom meg o is,egyutt csinálunk mindent. igy a normál. amugy a regi szokas: a ferfi a penzt viszi haza a no pedig otthon dolgozik ( haztartas,ha van gyerek(ek))
2014. szept. 24. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 csabika1971 ***** válasza:
100%

Teljesen természetes, hogy bármiben segítek a szerelmemnek, legyen az akár házimunka.

Miért szégyelljük, régi idők beidegződése mikor még a nők otthon voltak és csináltak mindent a férfi meg dolgozott és vitte a pénzt haza. De azok az idők megváltoztak, hisz ma már a nő sokszor több pénzt visz haza mint a férfi. De a rögzült beidegződés még nem tűnt el nyomtalanul, ahhoz több idő kell.

Nem találom szégyennek hogy segítsek a páromnak, de biztosan lenne pár haver aki ezért körbe röhögne.

2014. szept. 24. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

Én pont azt veszem észre, hogy mások úgy gondolják, hogy ez nekem kellene, hogy ciki legyen. Van egy-két maradi ember a környezetemben (főleg idősebbek), akik még abban élnek, hogy a házimunka nem férfidolog, aztán forgatják a szemeiket, mikor kiderül, hogy nem én csinálok otthon mindent.

Amúgy az én férjem kimondottan szeret pl. főzni, és nagyon jól is csinálja, ezért legtöbbször ő főz, én csak néha. Persze ilyenkor nagyrészt rendberakja maga után a konyhát is, elmosogat, letörli a pultot, az asztalt, a tűzhelyet, felsöpör. Ő ezt nem szégyelli, simán meséli másoknak, hogy mit főzött, és ilyenkor néha látom az arcokon, hogy megütköznek rajta, sokan rá is kérdeznek, hogy "és miért nem te főzöl? nem tudsz?" Nem arról van szó amúgy, hogy nem tudok, vagy nem akarok, tudok, és jól is főzök, de ő olyan szívesen csinálja, olyan szívesen kísérletezget, akkor miért ne hagynám? És azzal sincs baja, hogy ilyenkor pakoljon el maga után, bár ez szerintem is alap (kéne, hogy legyen). Cserébe mondjuk eszében sincs a mosógép közelébe menni vagy teregetni, neki ez a mumus. Port törölni, felmosni, porszívózni, fürdőszobát takarítani is általában én szoktam, lényegében csak a konyha az ő reszortja, és már erre is kapom a fejcsóválást, meg a megjegyzéseket néha, mintha én nem csinálnék semmit.


Amúgy kérdező, szerintem is inkább az van a háttérben nálatok, hogy a párod tisztaságmániás, és ezt szégyelli valójában, nem azt, hogy besegít. Nem attól fél, hogy az derül ki, hogy néha segít takarítani, hanem attól, hogy kiderül, mit művel ilyenkor :D

2014. szept. 24. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
100%
Nos, nekem három bátyám van (17, 19 és 20 évesek). Mindhárman segítenek itthon a házimunkában. A legkisebb bátyám (az ikertesóm) sütni-főzni is szokott, és ezt a barátai is tudják. De pl. a legnagyobb bátyám szintén ugyanazt csinálja, mint a te párod. Szóval szerintem egyén és barátikör függő. :) 17/l
2014. szept. 24. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
100%

Nem az h megalázó... de sajnos az emberek agya oly kicsiny, h nem jönnek rá, h el kéne dobni már a 100 éves berögződéseket.


Az én férjem bármit megcsinál (van h többet dolgozik a háztartással, mint én), és ami durva, hogy az első 2 évünkben ő csinált minden (!) házimunkát...

Hozzátenném, ez azért volt, mert ő otthon dolgozott, napi 4-5 órát, én meg túlóráztam minden nap, és 8kor értem haza, ha még akkor álltam volna neki főzni, mosogatni, akkor kb nem is lehettünk volna együtt értelmesen.

De amíg ez volt a felállás én nem nagyon meséltem senkinek, 1-2 barátnőmnek "eldicsekedtem", de pl. mikor a szüleim véletlen megtudták, lehordtak engem mindennek, de valahol mindig is bújkált bennem az a szégyenérzet a "lustaságom" miatt. Tömték a párom fejét is, hogy ez nem férfimunka.

Persze a racionalitás azt diktálta, hogy így helyes, különben meg mindent megadtam neki amit csak lehet, de azért rossz, amikor valaki megkövült értékrenddel próbál harcot vívni.

Mára már rendeződött a helyzet és én is kiveszem kb 50%-ban a részem a házimunkából - bár szerencsére a férjem jó szokása megmaradt és valljuk be még most is néha szívesen olvasgatok stb. miközben ő takarít...

(Hozzátenném, baromi ritka az ilyen férfi, de ezt talán annak is köszönhetem, hogy a kapcsolatunk elején ő csinált mindent. Mert a legtöbb férfi nem végez soha házimunkát hozzá se tud kezdeni, és fel se tudja becsülni h mennyi idő megy rá stb...)

Ő maga is kérdezte, hogy nem találom-e férfiatlannak ha egy férfi mindent megcsinál, vagy mondjuk háztartásbeli. Én persze nem, hiszen az a férfias férfi aki kiáll egy nő melett és segít neki, de sajnos az emberek nagyrésze primitív, de még az intelligens emberek is egy olyan elcs . szett neveltetést kapnak (otthon és az iskolában) hogy rossz nézni.

Szvsz még egy 100 év kell, hogy ezeket a szterotípiákat levetközzük, de lehet, h inkább 1000?


27/N

2014. szept. 24. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!