Miért félek a gazdagságtól?

Az nem jutott eszetekbe hogy nem a szegenyseg miatt van a pesszimizmus hanem a pesszimizmus meg a magyaros hozzaallas miatt a szegenyseg?

Kerdezo: ez foleg nevelesi kerdes, eleg sok hatranya van ennek. Leginkabb az hogy tudatosan rosszabb helyzetbe hozod magad mint kellene. Ha ez a leheto legjobb elet amit el tudsz kepzelni akkor persze oke.

"a gazdagságtól mentsen az ég, mert azzal még annyira se tudok mit kezdeni. "

Kedves kérdező!

Nagyon szívesen segítek rajtad, hogy szegény maradj.

A felesleges pénzeidet, nyugodtan utald át a bankszámlámra.

(Küldjem a számlaszámom?)

Írtad hogy határon túli vagy, gondolom erdélyi, onnan ez a mentalitás. Vannak erdélyi ismerőseim, azt mondják, mostmár jól élnek, de annyira megszokták az ottani szegénységet, hogyha van két falat kajájuk, nem bírják megenni úgy hogy ne kínálnának meg vele valakit.

Szeritem te nem a gazdagsádtól félsz, hanem attól hogy megváltozik a jól megszokott kis életed. A szüleid nyilván meleg, szerető családi környezetben neveltek téged, és mivel ezt szoktad meg, ezt akarod megtartani.

Nem vagy nagyigényű, nem vagy telhetetlen, spórolsz amin tudsz. Amíg csak magadról van szó, addig ez nem rossz dolog , de ha majd gyereked lesz, és tőle is sajnálni fogsz mindent ami szerinted fölösleges - na akkor tedd fel magadnak újra ezt a kérdést!

Kicsit szokatlan ez a mentalitás, de szerintem semmi baj nincs vele. Sőt.

Az, hogy nem halmozol fel, nem gyűjtögetsz, nem akarsz többet, mint amire ténylegesen szükséged van, szerintem tisztelendő. Hány, de hány olyan ember van, aki tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér! Drága vackokra költenek divatból, a tényleg fontos dolgokra meg nem jut. A másik véglet persze, mikor valaki ül a pénzén mert már magától is sajnálja....

Az, hogy a neveltetésed folytán megtanultál 1) spórolni, 2) elfogadni, hogy nem kell mindig mindent megkapni, tehát kvázi "tűrni a szegénységet", szerintem igenis becsülendő. Ha ebben jól érzed magad, miért vágynál többre? Amint írtad, ami felesleged volt, mindig odaadtad másoknak - le a kalappal, hogy nem dugdostad, mint egy mókus.

A magam részéről kicsit én is így vagyok. Középosztálybeli családból mentem férjhez egy nálunk jóval gazdagabb férfihoz (nyilván nem a pénzéért) és eleinte teljesen érthetetlen volt számomra, hogy "csak úgy", hétköznap beülünk egy étterembe vagy megiszunk valahol egy kávét?!?! Miért, ha otthon fillérekből megtehetjük ugyanezt? Évekig tartott megszokni, hogy nem muszáj a legolcsóbb ételt választanom, ha étterembe megyünk.

Otthon, gyerekkoromban megvolt mindenem, ami kellett, de luxusra ritkán futotta. Sokszor jártam olyan nadrágban, ami már rövid volt, vagy épp túl nagyban, hogy sokára nőjem ki. Minden ruhámat százszor javították, mert "jó az még így is", sose kaptunk felesleges játékokat, édességet stb. és (néhány alkalomtól eltekintve) nem is hiányzott. Zsebpénzt sose kaptunk, 15-16 éves koromig, míg dolgozni nem kezdtem, sose volt saját pénzem.

Sajnos én inkább gyűjtögető vagyok, és még mindig megfordul velem a világ, amikor a férjem nagyobb összegeket fektet be vagy költ el.

Szóval én a magam részéről tisztellek azért, amiért érzed, hogy mi az, ami kell és mi az, amire nincs szükség, amiért meg tudod becsülni a keveset is, és nem irigyeled el a másét. Jószívű, tiszta lelkű ember lehetsz a leírásod alapján, ne hagyd, hogy mentálisan zűrösnek bélyegezzenek.