Mikortól kezdtétek azt érezni, hogy felnőttek vagytok?

kb 1 éve érzem magam annak igazán

18 évesen elkerültem otthonrol,1 évig szülők támogattak,azota dolgozom egyetem mellett,még fél év,és diplomám lesz...önfenntarto vagyok,azt csinálok amit akarok,élem az életem,és már nem ugy járok haza,hogy "mit főztél anya,3napja csak mekiskaját ettem.."...:D

22/N

Hali!

28/F vagyok. Nem tudok erre a kérdésre egyértelműen válaszolni, ítéljétek meg ti.

Faterom érzéketlen tuskó, eltartással szeret, megöli bennem az önbizalmat, folyton provokál, össze akar veszni velem, és addig húzza az agyam, amíg sikerül is neki. Ha meglepetést akar szerezni, előtte este addig provokál, amíg be nem orrolok rá, hogy aztán rám kenhesse az egészet. Serdülőként sem velem, sem a 4-gyel több nővéremmel kapcs. nem tudta, hogy álljon Hozzánk, hogy kezeljen. Anyánk szöges ellentét. Ő szív-lélek asszony, istenieket főz, de túlzásba viszsi a vallásosságot, amitől időnként falra tudnék mászni. Szabályok nincsenek nálunk,mert faterom az első/második, aki felrúgja azt. Ha érzelemről beszélek neki, gyerekként azt mondja "Hülye vagy Fiam!", hiába minden érvelés.

Nővéremmel fagyos a viszonyunk. Neki 3 sikeres diplomája van, nekem 2 kiszenvedett OKJ-s bizim. Mindketten otthon lakunk munkánk nincs, csak alkalmi. Egyikünknek sem volt még párkapcsolata, sem szexuális kontaktusa.

Egy apuval közös társaságban nagyon kölyökként kerültem be, mindenki elkönyvelt "infantilis mitugrász"nak. Ennek ellenére felismertem, hogy az állapot nem jó, és elkezdtem küzdeni az anyaméhbe visszanyomni akaró világ ellen. Letettem többmindent az asztalra, helyenként megyeszerte tudják miket (pozitív töltetű dolgokat) vittem végbe sport terén, mégsem ismerik el a munkámat.

Mások előtt nyitott, egyébként legeslegbelül gátlásosnak érzem magam.

Már korábban is mondták, koromhoz képes jóval érettem a gondolkodásom. Mégsem tudom "eladni" magam, sem érvényesülni, így zömmel itthon vagyok, és nálamnál kb. 7-10-essel fiatalabb srácok baráti társaságát keresem, mivel a saját korosztályommal nem jövök ki jól. A gyermekek nyelvén kiválóan értek, csak a korosztályomnál idősebbekkel, ill. a csajokkal vannak problémák.

Időnként túl komolyan, máskor infantilisan viselkedek.

Nem tudom, de mindigis ezt a kettősséget éreztem magamban. Tudom, hogy felnőtt vagyok, de legbelül gyerek, ez a kettősség úgy kb. 16 éves koromtól kezdődött egyre erősebben érződni.

Csak vágyakozom egy rendes család után, ahol mindenki szereti, tiszteli és segíti a másikat, de ilyet (családidillt) már csak magamnak alakíthatnék ki, ha tudnék... Na de felnőttként,...gyerekesen???

Ezért furcsa az én esetem, mert erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni.

Bocs az esetleges offért.

Rengeteg megpróbáltatás ért az életben, ennek ellenére még mindig gyereknek érzem magam.

2 gyerekes családanya 28/N :):) ... így szép az élet

Én 25/F vagyok... vagyis 25/f :D

Felnőtt gondolom akkor leszek ha már nekem is feleségem meg gyerekem lesz, addig viszont eszem ágában sincs felnőni! Minek is ebben a hülye feje tetejére állított világban?! :)

én 18 éves vagyok, és még nem érzem magam annak, tisztában vagyok vele,h. nem vagyok az, és még nem is akarok az lenni. ennyi idősen már felfogod a felnőtt lét nehézségit, szóval már annyira nem szeretnél azzá válni :)

sztem akkor lesz vki biztosan felnőtt, ha gyereke születik, mert akkor már tényleg másért is felelősséget kell vállalnia, nem önmaga lesz az első.

16 éves vagyok és tavaly júniusban kerültem el otthonról. Eljöttem,mert anyámék különköltözése után anyám megkattant,minden rossz volt amit én csináltam,enni alig volt mit és még tankönyvekre sem futotta. apám egy iszákos barom,már bocsánat,mikor részeg volt gyakran megvert,de itt nem egy-két pofonról volt szó,hanem ököllel az asztal alá verésekről. Túl gyakori volt,de mindkettőnknek(anyámnak és nekem) is elegünk lett. Eljöttünk az ország másik végére,ahol megismerkedtem párommal,akivel 10 hónapja vagyunk együtt ebből fél éve együtt élünk. ő most 29 éves.

anyám azóta le se szarik. 2 hónapig nem keresett,azután,hogy a nyáron rengetegszer vittem nekik enni,mikor üres volt a frigó,egy szelet kenyerük sem volt. Sajnos most magántanuló leszek,mivel el kell mennem dolgozni. Sok felelősség van rajtam,és a legnagyobb keresztem a lustaság,mivel othon megszoktam,hogy mindig hányás a lakás,mindenütt szemét és szag van,fürödni luxus volt mindenkinek,csak az internet ment anyámnak. Az egyetlen amit a régi házból hiányolok a két kutyám,azóta is hiányoznak.

a suliban nem vagyok épp népszerü. olyan iskolába járok ahol a diák simán elküldheti az anyukájába a tanárt. a diákok (lány osztály) jobbára isznak b@asznak cigiznek(oké én is dohányzom) füveznek meg egyéb okosságokat használnak. sokszor csesztetnek hogy olyanvagyok mint egy 40 éves öregasszony,mert tudok normálisan beszélni a tanárokkal,és példul az egyik tanárommal nagyon jó a viszonyom,nagyon sokat támogat lelkileg magánéletben is. versenyekre járok (igy magántanulóként is fogok) most jutottam be egy országos versenyre is.

képes vagyok rendben tartani magam és eéfeledkezni a múltamról,nevetni mindenen,poénkodni, és élni. nincs sok pénzünk,de szeretem páromat őis szreet engem és boldogok vagyunk.

nem tudom magamról igazán,hogy most felnőtt vagy gyerek vagyok e. a korom egyértelműen azt mutatja gyerek,viszont nagyon hamar felnőtt szerepbe kerültem. de nem bánom,mert végül mindenből a jót hozom ki.

van hogy gyereknek van hogy felnőttnek érzem magam.ez függ a szituációtól is. nekem hiába élnek a szüleim,mindigis a nagyszüleim lesznek igazi anyám és apám.kiskoromtól támogattak és szerettek,bár ezt csak most értettem meg,hogy volt egy hatalmas konfliktusom velük. egy idő után hiányozni kezdtek.sajnos 270 kmre laknak tőlünk,de minden másnap felhivom őket. páromat ugyan nem tudják elfogadni,de megértem,hisz nem mai gyerekek már. talán egyszer megértik,hogy nekem itt a jó.

bocsánat hogy hosszú voltam.