Mit gondoltok a régi nevelési módszerről, titeket hogyan neveltek fel?
Lehet hülye kérdés...
De attól még megkérdezem, hogy mit gondoltok róla, titeket így neveltek-e fel (pontosabban a pálcás-megveréses "nevelés"re gondolok), és van e vele megalázó/ciki "élményetek"?
Én szerintem felesleges megverni a gyereket, a jó szülő verés nélkül is megtudja nevelni a gyerekét.
De várom a ti véleméyeiteket!
Nálunk a suliba alsóban a fiúkat az of méterrúddal fenekelte el ha rosszak voltak.
25/L
Az a nagy helyzet, hogy még én is kaptam körmöst azz általános iskolában, pedig 24 éves vagyok, és nem volt olyan oltári régen. Még most is össze tudom úgy rakni a kezem, ahogy akkor kellett, a tanító néninknek meg volt egy hosszú "mutatópálcája", jött és azzal csapott akkorát, hogy meg volt oldva aznapra a körömvágás. Kicsit hosszabb volt, letört egyből. De ki bánta, azzal foglalkoztunk, hogy már megint mit követtünk el (legtöbbször megszegtük a néma csend és pisszenés órán alapszabályát)
Büntetési forma volt még a magastartás. Volt, hogy szó nélkül abbahagyta az órát, osztály vigyázz, magastartás. Aki azalatt pisszenni mert, vagy nyögött, mert már fájt a karja, még körmöst is kapott plusszban, utána folytatta a magastartást. Aki a fejére téve pihentette a kezét, annak a karjára húzott egy jókorát a pálcával. Sose felejtem el, ahogy körbejárt köztünk a pálcájával és ide is, oda is odahúzott egyet-egyet. Volt, hogy nem az egész osztályt büntette magastartással, csak 1-1 embert. A többi írt, olvasott az órán, ment az óra, ő meg állt magastartásban, és még egyest is kapott, mert kimaradt az óra anyagából. Pedig eszünk ágában se volt beszólogatni, csak gyerekek voltunk és picit hangosabbak voltunk (de nem zajongtunk volna, azt nem mert senki).
Mondom, nem volt olyan nagyon régen, és nem is falun jártam iskolába, hanem egy elég nagy városban. És a slusszpoén: az osztály 90 %-a roma származású volt, de nekik és a családjuknak sem volt eszükbe ezért szólni sem, nemhogy megverni a tanárt. Nagyon rendes emberek voltak akkor, és nagyon rendes osztályt is neveltek belőlünk.
24/L
A 24 éves lány vagyok ismét. Most jutott még eszembe, hogy nemcsak ezek a büntetések voltak, hanem a s.gges is. Kihívta a tanárunk az osztály elé, a tanári asztalhoz a delikvenst, annak le kellett tolnia a bugyit-gatyát, mindent, és csupasz fenékkel meg kellett állnia, hogy a tanárunk 1-5-10-20 botütést adott neki a mutatópálcával. Ez a mutatópálca mindig a sarokban volt, és a delikvensnek magának kellett odavinni a tanárnak, hogy els.ggelhesse vele. A botütések számát sokszor az osztálytól kérdezte meg, hogy mennyi legyen, de ez nagyon durva volt, rosszabb volt, mint a büntetés, nem mi akartuk ezt meghatározni. Persze, volt 1-2 hangadó, aki mindjárt bemondott egy számot, de ha túl magas volt a szám, akkor ő is kapott, méghozzá annyit, amennyit mondott. Volt, hogy az egész óra a büntetéssel telt el, és volt, hogy egy-egy ilyen s.gges során eltört a híres mutatópálca rajtunk, akkor még azt is be kellett szerezni a szülőnek.
Nem túlzok, ezek az általános iskolás emlékeim. Megtörtént esetek. Nemrég visszalátogattam ebbe az iskolába, mert vmi dolgom volt, hát azt látom, hogy a takarítónő is rángatja a gyereket a folyosón, nemhogy a tanárok. Ez egy ilyen iskola, megmaradt az őskorból.
én 20 éves vagyok, de akkoriban már nem volt divat a verés.
viszont nem rég visszalátogattam az általános iskolámba, ami egyébként egy nagyobb, központi iskola. akarok bemenni, erre nekem jön egy security-s, hogy én hova megyek. hát mondom volt diák vagyok, csak meglátogatnám a tanáraimat. nah, közölták hogy nem úgy van az,, be kell telefonálni a tanáriba, hogy beengedhet-e. régen nem volt ilyen, furcsálltam is rendesen. aztán az igazgatóhelyettes elmesélte, hogy az egész iskola be van kamerázva és security szolgálat működik. kérdezem miért, hisze ez csak egy általános iskola. azt mondta, hogy az utóbbi időben annyira megszaporodtak a lopások(diákok egymástól) és a rongálások, hogy kénytelenek voltak kamerázni, mert nem győzték az ügyeket. idegenek nem mehetnek be, szülők sem, mert csinálják a fesztivált. ez a jövő felnőttje? akinek élvezet a rongálás? figyelni kell őket megállás nélkül, ha azt akarjuk, hogy ne tegyenek kárt a környezetükben és egymásban?
A 80-as évek végén jártam általános iskolába. Volt ott egy idősebb magyartanárnő, akitől mindenki rettegett, az én osztályom is, pedig minket nem is tanított. A többiek elmondásából tudtuk, hogy nem ajánlatos vele packázni, mert előveszi a pálcáját. Egyszer napköziben helyettesített, akkor láttam élőben is, hogyan csinálja: a rendetlenkedő delikvenst addig ütötte a pálcájával, amíg szusszal bírta, míg a legkeményebb srácnak is a könnye ki nem csordult... Mondhatom, hogy sosem éreztem akkorának a vétket, mint amekkora büntetést kaptak érte.
Otthon más volt a helyzet. A szüleim rettentő következetlenül neveltek - sosem kaptunk verést vagy hangosabb szidást, amiért bekaptunk 1-1 rossz jegyet (egész jó tanulók is voltunk), apám idegeit inkább a hangoskodásunk pattintotta el. Rengeteg orgonabokrunk volt, s mindig akadt egy orgonavessző a szekrény tetején. Legbátrabb időnkben egyszer el is törtük. Kapni nem kaptunk érte, de másnapra lett egy hosszabb és vastagabb. Az esti program úgy zajlott, hogy a mese után el kellett halkulnunk, hogy a híradót hallhassa apám. És ha nem így volt, akkor aztán suhogott a vessző, csipdeste a lábszárunk meg ahol ért. Valami oknál fogva nagyon utáltuk egymást az öcsémmel gyereknek és iszonyú sokat verekedtünk. Persze ordítottunk is közben, mert komolyan ütöttük egymást. Na, ez is csak további vesszőzéssel lett megtorolva, öcsém persze többet kapott, utólag igazságtalanul, mert apámnak az nem volt lényeg, hogy ki kezdte. Hát, mi így éltünk.
Azt biztosan tudom, hogy a gyerekeimmel beszélgetni fogok, nem azért, hogy megmondják, szerintük mi hogyan legyen, és a fejemre nőjenek, hanem mert azt tapasztalom, hogy a gyerekeknek - amíg nem rontják el őket - a megérzéseik igazak. Fontosnak tartom, hogy a véleményüket már kicsi korukban meg tudják majd fogalmazni, mint ahogy azt is, hogy minél több dolgot megértsenek a világból a magyarázataim alapján. Remélem, lesz hozzá elég türelmem. Azzal is tisztában vagyok, hogy nekik a mai kor igényeihez kell alkalmazkodniuk - a mi időnkben nem volt internet, de ma az a 10-12 éves, aki nem tud infókat összeszedni a netről, óhatatlanul lemarad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!