Hogy értessem meg a szüleimmel, hogy kopogjanak?

Mi tömb házban élünk, a szobám ajtaja a közös folyosóra nyílik és állandóan belátni. Mikor koleszos voltam, akkor már-már behajtottam (nem csuktam be kilincsre, csak hogy ne lássanak be állandóan) Akkoriban rám is rám törték az ajtót, aztán jött a kioktatás a kopogás és a saját ház témaköréből részükről. Én vettem az adást, mondtam, hogy átérzem, de vegyék figyelembe, ha így folytatják szívrohamot kapok (miattuk :) ) aztán felvetettem, hogy szóljanak, vagy kaparásszanak egyet vagy kettőt az ajtón -finoman-... ilyenkor én meg rögtön ugrok és megyek az ajtóhoz... kivéve, ha kajcsizok, akkor kedvesen kiszólok, hogy kajálok és mindjárt megyek (nem divat már nálunk az együtt evés, sajnos :( ):DDD aztán amint befejeztem, kimegyek és megkérdezem, hogy mit szerettek volna mondani :D

Ha é.apámmal vagyok otthon kettesben, még poént is csinálunk ebből: elkezd kaparászni, én meg visszakaparászok :DDD Vele lehet hülyéskedni :DDDD Aztán nyomok a kezébe egy mogyorós csokit, hogy legyen mit ennie "a kis éhes mókusnak" :D ő meg örül, hogy kap csokit és foglalkozok vele :DDD Jó fej ilyen téren!

Mindketten nyertünk az ügyön:

én nem kapok frászt, van egy kis magánéletem,

Nekik meg nem kell megalázkodniuk a kopogás miatt (ők ennek veszik), és nem lógok a nyakunkon, kvázi, hogy az én ajtóm behajtva nekik be sem kell hajtaniuk az övékét, így van nekik is életük...hallják mikor megyek jövök :DDD

.

.

.

.

.

szerelj az ajtódra egy zárat hogy még rakétavetővel se tudjanak berontani ! ... aztán majd megszokják hogy nem tudnak olyan egyszerűen benyitni xD

.

.

.

.