Ez hiszti lenne?
Harmincasok vagyunk, 5 éve távkapcsolatban. Ez azzal is jár, hogy évente csak 3x, 4x tudunk találkozni, és azt is el kellett fogadnom, hogy ez a pár alkalom is ugorhat, ha fontosabb dolog (munka, idős anyukája) jön közbe. Ez rendszeresen meg is történik minden évben. Ha jönnie kell hozzám, mindig tologatja, most ezért, most azért, addig, míg 1-2 nap lesz belőle. Ha haza kell innen mennie, az az időpont mindig fix, és hatalmas cirkusz van belőle, hogy meg ne próbáljam őt "megakadályozni" ebben (értsd: keljek föl hajnalban, csipkedjem magam, mert pontosan azt a buszt/vonatot kell elérnie, később nem mehet), mert neki haza kell érnie. És nem munka miatt szalad időre, hanem az anyjához, mert abból cirkusz van, ha késik. Miattam még sosem kelt föl hajnalban, hogy ideérjen, mert ő fáradt. De visszaérni nem fáradt. Együtt laknak, és azért nem tudunk összeköltözni, mert az anyját ápolni kell. Összeköltözni? Én sem mehetek, 5 éve nem voltam náluk, csak a legelején, amikor megmondta az anyja, hogy húzzak haza. Nem szakítottunk miatta, csak nem tehetem be a lábam hozzájuk, mert szerinte a párom fiatal még a nőkhöz, majd ha ő meghalt. Az anyja azt hiszi magáról, hogy pár éven belül meg fog halni (nem halálos beteg, simán öreg), és akkor is elég lesz a fiának eljárkálnia, addig mellette a helye. Párom azt mondja, hogy nem én hallgatom a cirkuszait, úgyhogy neki igenis ennyit meg kell tennie az anyjáért, ha nyugalmat akar. Én iszonyatosan szenvedek emiatt.
Diplomás vagyok, nincs káros szenvedélyem, nem csapongok ki, nincs miért hibáztatni. Annyit talált bennem, hogy nem tudok főzni (éppen tanulok, eddig meg tudtam oldani, és a párom sem halt éhen, mikor éppen nálam volt), illetve hogy a szüleim elváltak. Erről aztán már én mit tehetek??? Azt hiszi, akkor majd én is elhajtom a férfit, mert nálunk ez a divat (anyuéknál sem ez volt, de ehhez -úgy érzem- senki semmi köze, még anyósnak sem). Párom újabban kezdte mondogatni a szövegét, hogy ha elvenne, csak ki ne rakjam őt, előtte ő még bizonyítékot akar erről, stb, tehát teljesen anyósjelölt befolyása alatt áll.
Most nagyon kiborultam. Úgy volt, hogy végre megfűzi az anyját, hogy mehessek 2 napra, hogy megismerkedjünk, kicsit találkozzunk egymással, mert anyósjelölt még a nevemet se tudja, és párom mondja mindig, hogy ahányszor megpróbál hozzám eljönni, mindig engem szid, de "az a nő"-ként, és egyszer mikor véletlenül anyósjelölt vette föl párom telefonját, én illedelmesen bemutatkoztam, mondtam, hogy XY vagyok, és ő visszakérdezett: XY? Ki az az XY? Mondtam, hogy a fia párja. Erre ő gúnyosan: Párja!!! Nincs neki párja!
A megbeszélt 2 nap után úgy volt, hogy majd együtt jövünk el hozzám is, aztán megy haza úgy, hogy majd csak karácsonykor látom. Először csak az ottlétemet mondta le, mindenféle mondvacsinált okokkal, aztán elmondta, hogy az anyja miatt sem jó, ha megyek. Majd ő jön. Oké. Mára ígérte, egész hétvégén nem hallottam felőle, ma már megkérdeztem, hogy mikor jön ma, hát szó sem lehet róla, ki van zárva, hogy ő jöjjön, mert elvállalt még fontos munkákat, stb. Erre úgy kiborultam, hogy ordítva sírtam a telefonba, hogy évek óta mindig más az első, nem én vagyok neki a fontos. Erre mondta azt, hogy akkor menjek én, mert szokása, hogy olyat ígérget, ami tudjuk, hogy eleve nem lehetséges (hiszen most is lemondta az anyja azt a 2 napot), csakhogy elhallgassak. Ezt bőgve mondtam is neki, és sírva könyörögtem, hogy ezt nem bírom tovább, szeressen már végre, legyek már neki fontos, jöjjön már el. Úgy ért véget a beszélgetés, hogy én hisztis vagyok, és ő ilyen hisztis nőhöz nem jön.
Pedig komolyan mondom, hogy én nem vagyok ilyen, még sosem borultam ki őelőtte, mindig magamban emésztődtem. És most sem lett volna ez, ha legalább ezt az ígéretét betartja.
Egyikünk sem volt még házas, ráadásul ők családi házban laknak ketten, tehát még az sincs, hogy engem kelljen kerülgetni egy kis panelban. Még a kaját is én vittem volna, az anyjának is, nehogy gondot okozzak nekik, vagy rám kelljen kajában költeniük. De nem. És nem tudom, mi lesz így, vagy miért van ez.
És szerinted ezek alapján ti egyenlőek vagytok ebben a kapcsolatban? Ő szakíthat, te nem (vagy akkor végleges), esetleg ő "megcsalhat", de te ne merészeld, ő ülhet az asztalnál evés közben, te egy sámlin egyél mögötte stb. (ezt az utolsót azért írtam, mert ez történt egyik rokonommal, lényegében nem mehetett ki a házból, nem ehetett a férjével egy asztalnál stb. És pont a gyerekkel zsarolta. És te ennek akarsz gyereket szülni?
Amúgy hogy? Mások hónapokat, éveket próbálkoznak, 1-2-3 naponta szexelnek, ti meg évi 3 találka alatt lezajlott pár szexszel akartok gyereket?
Ne akarjatok, így se vagyok nagy véleménnyel rólad, hogy ezt tűröd, de akkor ne várj köszönetet az élettől, ha összejön az a gyerek. Egy gyereket felelősségteljes kapcsolatba szabad vállalni, nem arra, hogy HÁTHA 'anyós' megbékül. Vagy oda kívánod adni azt a békeajándékot? Egy gyerek ne így legyen betervezve.
5 éve szívat téged ez a gyökér, majd mikor végre rászánod magad a szakításra, mert előbb utóbb úgyis az lesz, akkor majd 40 évesen bőgsz az elpazarol éveid miatt, meg hogy sose lehet gyereked.
De mint írtam, nem sajnállak.
Kedves kérdező!
Idézlek:
"Ez azzal is jár, hogy évente csak 3x, 4x tudunk találkozni, és azt is el kellett fogadnom, hogy ez a pár alkalom is ugorhat, ha fontosabb dolog (munka, idős anyukája) jön közbe. Ez rendszeresen meg is történik minden évben"
Tehát évente kevesebbet vagytok együtt mint 3-4 alkalom, a fenti ürügyek miatt?
Miért kell elfogadnod?
"Miattam még sosem kelt föl hajnalban, hogy ideérjen, mert ő fáradt."
Te szerinted miért nem kelt fel miattad hajnalban?
" Párom azt mondja, hogy nem én hallgatom a cirkuszait, úgyhogy neki igenis ennyit meg kell tennie az anyjáért, ha nyugalmat akar"
Érted mit tett a párod?
"Diplomás vagyok, nincs káros szenvedélyem, nem csapongok ki, nincs miért hibáztatni."
A párod felnéz rád, hogy diplomás vagy?
Jelezte valamivel?
"Párom újabban kezdte mondogatni a szövegét, hogy ha elvenne, csak ki ne rakjam őt, előtte ő még bizonyítékot akar erről"
Miért van szüksége a bizonyítékokra?
" és egyszer mikor véletlenül anyósjelölt vette föl párom telefonját, én illedelmesen bemutatkoztam, mondtam, hogy XY vagyok, és ő visszakérdezett: XY? Ki az az XY? Mondtam, hogy a fia párja. Erre ő gúnyosan: Párja!!! Nincs neki párja! "
Szerinted kinek veszi fel az anyja így a telefonját?
" Először csak az ottlétemet mondta le, mindenféle mondvacsinált okokkal, aztán elmondta, hogy az anyja miatt sem jó, ha megyek."
Mi oka lehetett, hogy nem akar találkozni veled?
"Mára ígérte, egész hétvégén nem hallottam felőle, ma már megkérdeztem, hogy mikor jön ma, hát szó sem lehet róla, ki van zárva, hogy ő jöjjön, mert elvállalt még fontos munkákat"
Szerinted miért vállalt munkát?
Mi lehet az ami fontosabb nálad?
"Ezt bőgve mondtam is neki, és sírva könyörögtem, hogy ezt nem bírom tovább, szeressen már végre, legyek már neki fontos, jöjjön már el. Úgy ért véget a beszélgetés, hogy én hisztis vagyok, és ő ilyen hisztis nőhöz nem jön."
Úgy érzed viszont szeretnek téged?
Neki is hiányzol?
"Pedig komolyan mondom, hogy én nem vagyok ilyen, még sosem borultam ki őelőtte, mindig magamban emésztődtem"
Megéri neked, hogy 5 éve fent tartod ezt az állapotot?
Boldog vagy?
"És most sem lett volna ez, ha legalább ezt az ígéretét betartja."
Boldogabb lennél tőle?
Változtatna valamit a helyzeten?
"Még a kaját is én vittem volna, az anyjának is, nehogy gondot okozzak nekik, vagy rám kelljen kajában költeniük."
Miért vinnél te kaját ha téged ott várnak?
Miért nem kell rád költeniük?
"És nem tudom, mi lesz így, vagy miért van ez."
Szerinted mi lesz a folytatás? Mit vársz ettől a kapcsolattól?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!