Ez hiszti lenne?

Figyelt kérdés

Harmincasok vagyunk, 5 éve távkapcsolatban. Ez azzal is jár, hogy évente csak 3x, 4x tudunk találkozni, és azt is el kellett fogadnom, hogy ez a pár alkalom is ugorhat, ha fontosabb dolog (munka, idős anyukája) jön közbe. Ez rendszeresen meg is történik minden évben. Ha jönnie kell hozzám, mindig tologatja, most ezért, most azért, addig, míg 1-2 nap lesz belőle. Ha haza kell innen mennie, az az időpont mindig fix, és hatalmas cirkusz van belőle, hogy meg ne próbáljam őt "megakadályozni" ebben (értsd: keljek föl hajnalban, csipkedjem magam, mert pontosan azt a buszt/vonatot kell elérnie, később nem mehet), mert neki haza kell érnie. És nem munka miatt szalad időre, hanem az anyjához, mert abból cirkusz van, ha késik. Miattam még sosem kelt föl hajnalban, hogy ideérjen, mert ő fáradt. De visszaérni nem fáradt. Együtt laknak, és azért nem tudunk összeköltözni, mert az anyját ápolni kell. Összeköltözni? Én sem mehetek, 5 éve nem voltam náluk, csak a legelején, amikor megmondta az anyja, hogy húzzak haza. Nem szakítottunk miatta, csak nem tehetem be a lábam hozzájuk, mert szerinte a párom fiatal még a nőkhöz, majd ha ő meghalt. Az anyja azt hiszi magáról, hogy pár éven belül meg fog halni (nem halálos beteg, simán öreg), és akkor is elég lesz a fiának eljárkálnia, addig mellette a helye. Párom azt mondja, hogy nem én hallgatom a cirkuszait, úgyhogy neki igenis ennyit meg kell tennie az anyjáért, ha nyugalmat akar. Én iszonyatosan szenvedek emiatt.

Diplomás vagyok, nincs káros szenvedélyem, nem csapongok ki, nincs miért hibáztatni. Annyit talált bennem, hogy nem tudok főzni (éppen tanulok, eddig meg tudtam oldani, és a párom sem halt éhen, mikor éppen nálam volt), illetve hogy a szüleim elváltak. Erről aztán már én mit tehetek??? Azt hiszi, akkor majd én is elhajtom a férfit, mert nálunk ez a divat (anyuéknál sem ez volt, de ehhez -úgy érzem- senki semmi köze, még anyósnak sem). Párom újabban kezdte mondogatni a szövegét, hogy ha elvenne, csak ki ne rakjam őt, előtte ő még bizonyítékot akar erről, stb, tehát teljesen anyósjelölt befolyása alatt áll.

Most nagyon kiborultam. Úgy volt, hogy végre megfűzi az anyját, hogy mehessek 2 napra, hogy megismerkedjünk, kicsit találkozzunk egymással, mert anyósjelölt még a nevemet se tudja, és párom mondja mindig, hogy ahányszor megpróbál hozzám eljönni, mindig engem szid, de "az a nő"-ként, és egyszer mikor véletlenül anyósjelölt vette föl párom telefonját, én illedelmesen bemutatkoztam, mondtam, hogy XY vagyok, és ő visszakérdezett: XY? Ki az az XY? Mondtam, hogy a fia párja. Erre ő gúnyosan: Párja!!! Nincs neki párja!

A megbeszélt 2 nap után úgy volt, hogy majd együtt jövünk el hozzám is, aztán megy haza úgy, hogy majd csak karácsonykor látom. Először csak az ottlétemet mondta le, mindenféle mondvacsinált okokkal, aztán elmondta, hogy az anyja miatt sem jó, ha megyek. Majd ő jön. Oké. Mára ígérte, egész hétvégén nem hallottam felőle, ma már megkérdeztem, hogy mikor jön ma, hát szó sem lehet róla, ki van zárva, hogy ő jöjjön, mert elvállalt még fontos munkákat, stb. Erre úgy kiborultam, hogy ordítva sírtam a telefonba, hogy évek óta mindig más az első, nem én vagyok neki a fontos. Erre mondta azt, hogy akkor menjek én, mert szokása, hogy olyat ígérget, ami tudjuk, hogy eleve nem lehetséges (hiszen most is lemondta az anyja azt a 2 napot), csakhogy elhallgassak. Ezt bőgve mondtam is neki, és sírva könyörögtem, hogy ezt nem bírom tovább, szeressen már végre, legyek már neki fontos, jöjjön már el. Úgy ért véget a beszélgetés, hogy én hisztis vagyok, és ő ilyen hisztis nőhöz nem jön.

Pedig komolyan mondom, hogy én nem vagyok ilyen, még sosem borultam ki őelőtte, mindig magamban emésztődtem. És most sem lett volna ez, ha legalább ezt az ígéretét betartja.

Egyikünk sem volt még házas, ráadásul ők családi házban laknak ketten, tehát még az sincs, hogy engem kelljen kerülgetni egy kis panelban. Még a kaját is én vittem volna, az anyjának is, nehogy gondot okozzak nekik, vagy rám kelljen kajában költeniük. De nem. És nem tudom, mi lesz így, vagy miért van ez.


2014. aug. 18. 15:43
1 2 3 4 5
 11/43 A kérdező kommentje:
De most mit csináljak? Hogyan tovább a szakításon kívül? Hogy vegyem rá, hogy eljöjjön hozzám? Mit írjak vagy mondjak neki?
2014. aug. 18. 16:12
 12/43 anonim ***** válasza:
100%
Ez tényleg nem párkapcsolat. Évente 3-4 alkalommal találkoztok, de még néha ezek is ugranak. Szinte nem is láttáttok még egymást. Sürgősen hagyd ott a "pasid", 5 év már bőven elég volt, ne pazarolj rá több időt! Majd a gyereket is évente egyszer látja?
2014. aug. 18. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/43 anonim ***** válasza:
100%

Semmit.


Ha akarna, jönne. Ha szeretne, jönne. Az anyja nagyon rossz kifogás, egy harmincas pasiról beszélünk!


Legyen már benned annyi tartás, hogy nem csúszol-mászol a lábai előtt, csak hogy méltóztasson rád nézni...


Ha csak egy picit is szereted önmagad, felejtsd el minél gyorsabban, hogy ne kelljen még több időt elpazarolnod olyasvalakire, aki méltatlan rá... Mert ezeket az éveket sosem fogod ám visszakapni!

2014. aug. 18. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/43 A kérdező kommentje:

Ő is gondolkozott azon, hogy gyerek kéne nekünk, hátha az anyja akkor megenyhül, és "belemegy" a házasságba. Nem az engedélye kell elvileg, de azt a hatalmas cirkuszt akarja elkerülni a párom, ami abból lenne (ki akar cirkuszt az esküvőjén). És elvileg ha már a felesége lennék, egycsapásra minden ellenszenve megszűnne, mert egy feleség "azért mégis más". Azt mondtam a páromnak erre, hogy én ezt nem hiszem, mert egyik nap még nem mehetek az utcába se, meg tűnjek haza, másnap esküvő, harmadnap meg már tárt karokkal fogadna, mint a fia feleségét, mert "az más"? Ilyen nincs. Párom azt mondta erre, hogy de, ez pontosan így történne.

Ez nekem így egy kicsit őrület. Már nem tudom, hogy melyikünk őrült meg, lehet, hogy mindhárman, mintha a diliházban lennék. De nagyon szeretem őt, és az elején minden sokkal jobb volt, sokkal jobban szeretett engem (írta és mondta is telefonban). De az évek távolítottak el egymástól vagy az anyja, nem tudom. Vissza akarom őt és az érzelmeit szerezni valahogy!

2014. aug. 18. 16:18
 15/43 A kérdező kommentje:
Mikor az volt, hogy mégse menjek el hozzájuk erre az ismerkedős 2 napra, akkor viccesen azt mondtam, hogy dehogynem megyek, ne féljen tőlem, nem lesz semmi baj, ott leszek és minden jó lesz. Erre azt írta nekem válaszul, hogy "zárva lesz a kapu, ha jössz". Elmennék többszáz km-ről, és ezt kapom. Én neki még soha nem mondtam ilyet, mindig terülj-asztalkámmal várom (ha éppen nem tudok olyan főzni, hozok étteremből, még mindig ízlett neki), programokra megyünk, felpakolva megy el, én pedig ezt kaptam. Simán ott aludtam volna az utcán a kapujuk előtt, vagy hogy? Ezt nem tudom. Egy kicsit megütköztem.
2014. aug. 18. 16:21
 16/43 anonim ***** válasza:
100%
Ha ettől megváltozna az anyja hozzáállása - bár nem hiszem - akkor menjetek el szépen kettesben és házasodjatok össze, aztán közöljétek az anyjával hogy most összeköltöztök mint férj és feleség.
2014. aug. 18. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/43 anonim ***** válasza:
100%
Évente párszor ürít beléd ennyire kellesz neki. Nem az anyja ott a gond hanem az hogy ő nem akar többet.
2014. aug. 18. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/43 anonim ***** válasza:
100%

Na neeee. ... Ilyen nincs.... A legjobb amit tehetsz, hogy szakítasz vele. Nem szeret téged. Régen talán szeretett, de mára biztos hogy nem jelentesz neki semmit. Hagyd ott, felejtsd el, keress mást,aki tényleg megbecsül. Azok után amit neked mondott te még tényleg képes vagy azon agyalni hogy javítsd meg a kapcsolatotokat? Ne menj oda, mert bezárja az ajtót???? Régen jobban szerettelek??? Ezek után én akkor se mennék ha fehérlovas hintón jönne elém!!!! Esküvő meg gyerek ilyen alapokra???? És majd ott nevelnétek a babát hármasban anyóssal??? Kizárt!

Ne alázd meg magad ennyire szépen kérlek, ne hagyd hogy kihasználjon, állj a sarkadra és hajítsd ki jó messzire!!!!

2014. aug. 18. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/43 anonim ***** válasza:
100%

18-as vagyok


Évente kétszer a könyvelőddel normális dolog találkozni, nem a "szerelmeddel", és ez így volt 50 éve is hidd el, a kedves anyuka itt is csak kamuzik neked a fiával együtt!

2014. aug. 18. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/43 anonim ***** válasza:
100%

Saját magad alázod meg és fiatal éveid egy részét arra pazarlod, hogy nem-barátnője legyél egy fickónak, aki néha megfektet, de nem talál méltónak arra, hogy a barátnője legyél.

Mert nem vagy az, ezt tisztázd magadban. Mi az, hogy bezárja előtted az ajtót? Normális vagy, hogy így hagyod magad megalázni?

Gerinctelen vagy, mint egy féreg úgy viselkedsz, porban kúszol mások után és tudod mit? Nem sajnállak, mert te ezt önként vállalod.

A pasit se tartom jobbra, nehogy azt hidd, az anyjától se vagyok elájulva, elég undorító a kettejük akaszkodó kapcsolata. De te önként és dalolva kínzod magad ezzel a "kapcsolattal". Szerinted ha nincs igazunk, miért szajkózza mindenki ugyanazt? EZ NEM PÁRKAPCSOLAT, EZ MÉG CSAK VISZONYNAK SE NEVEZHETŐ, DE MÉG SZEXKAPCSOLATNAK SEM!

Barátaid mit mondanak? Szüleid?

Nem sajnállak, növessz gerincet és ne alázd magad, talán akkor tisztelni fog a "párod" is.

2014. aug. 18. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!