Anyósomék örökbefogadás-ellenesek, de én mégis szeretnék örökbe fogadni. Hogy lehetne ezt kezelni?

Igen, direkt nem tértem ki a dolgok érzelmi részére, mert a párommal stabil a kapcsolatunk, nagyon szeretjük egymást, igazából ami a későbbiekben problémát jelenthet, az a család hozzáállása és az anyagiak.

A genetikai kockázat tényleg benne van a pakliban, akárki lehet a szülő, akármilyen génekkel. És hát nincs a homlokunkra írva a génkészletünk, de a kockázat ugyanúgy megvan a saját gyermeknél is, hiszen csak keveseknek adatott meg az a szerencse, hogy mire a gyermekvállalás kerül szóba, éljen a dédi és tudjon mesélni a felmenőkről.

Azért említettem, hogy kínai, mert megpróbáltam többé-kevésbé idézni apósomat. Számomra mindegy, hogy kínai, japán vagy koreai a gyerkőc. Nagyon szeretjük az ázsiai kultúrát, több kínai ismerősöm is van, de hát tőlük mégsem kérhetem el a gyereküket. :D Nagyon kedvesek, aranyosak és a gyerekek is nagyon szépek, szimpatikusak.

Amiatt is, mert idősebbek a szülők (após már nyugdíjas), nem szerettük volna azt, hogy ma bejelentjük, holnap már ott is a gyerkőc. Szerettünk volna időt adni arra, hogy megbarátkozzanak a dologgal, idősebb korban pedig lassabban megy a dolog. Ezért bár nem holnap válik aktuálissá a téma, de szerettünk volna nekik elég időt adni, hogy megbarátkozzanak a gondolattal, majd már ők maguk is elkezdjék várni (idővel). Ennek elsődleges oka pont az, amit az egyik kedves Válaszoló is írt: már ránézésre is egyértelmű, hogy nem vérszerinti babáról van szó, ezáltal nehezebb is lehet megbarátkozni a gondolattal. Gondoltunk arra is, hogy esetleg csúfolhatják a külseje miatt, de úgy gondolom, fontos ilyen esetben mindig őszintének lenni a gyermekkel szemben, és arra nevelni, hogy büszke legyen a vérszerinti kultúrájára. Önmagában pedig a csúfolódás egyébként is mindennapos dolog az óvodában és az iskolában, ilyen téren túl kreatívak a gyerekek.

A párom olyan szinten őrlődik, mint én. Szeretné, hogy majd örökbefogadjunk, de nagyon meglepte az édesapja hozzáállása. Azt mondta, csalódott, nem erre a megnyilvánulásra számított. Bevallom: én sem.

Egyébként mindenki más részéről rendben van a dolog, az én szüleim először kinevettek, azt hitték viccelünk, mikor elmondtuk az ötletet. Aztán mikor rájöttek, hogy nem, akkor azt mondták, hogy nekik mindegy. Akkor is unokaként fogják szeretni a gyermekeinket, ha azok vérszerinti gyerekek és akkor is, ha nem.

Én nem tartom etikátlannak, hogy nemzőképes felnőttek örökbefogadjanak. Nem értem, hogy a segítő szándékban mi az etikátlan? Így legalább egy gyermeknek tudok segíteni, hogy szebb jövője legyen, biztos családi háttere, szerető szülei, annak ellenére, hogy más nemzethez tartozik, ami megnehezítené az örökbefogadását, hiszen azok, akiknek nem lehet gyermekük, értelemszerűen olyan babára vágynak, aki hasonlít rájuk, tehát az ázsiai, afroamerikai, roma gyerekeknek kevesebb esélyük van arra, hogy mielőbb egy szerető családhoz kerüljenek.

Az pedig részemről csak egy ok a sok közül, hogy szimpatikusak az ázsiai babák. Szeretnénk szülők lenni és segítséget és családot nyújtani egy olyan gyermeknek, akinek ez nem adatott meg.

Az pedig hogy holmi amerikai sztárok körében mi a trendi, mi nem, igazából hidegen hagy, mert én élek Amerikában, sztár sem vagyok, az Oscar-díj meg olyan messze áll tőlem, mint innen Kuba és kétszer oda-vissza. :)

Ez az elhatározás akárhogy is számolok, bennem kb. 10 évre nyúlik vissza, akkor szerintem még nem számított divathóbortnak a külföldi babák örökbefogadása.

Akartam mondani: *nem élek Amerikában.

Úgy érzem, hogyha a szülők őszinték és "olyan" a hozzáállásuk, akkor az örökbefogadott gyermeknek nem lesz komplexusa.

Ha eljutunk oda, én biztos, hogy őszinte leszek hozzá, de soha nem nevelném a vérszerinti szülők ellen, hiszen szomorú, de vannak olyan emberek, akik bár teherbe esnek, de nem lennének képesek felnevelni a kicsit, akármennyire is szeretnék.