Mit tudok tenni, hogy a volt férjem többet engedje hozzám
a fiamat?
Figyelt kérdés
Van három közös fiunk, 10, 8 és 7 évesek. Mikor elváltunk a két kisebb nála, a nagy nálam maradt. Gyerektartás nem volt. Márciusban gondolt egyet a voltférjem és elvitte a nagyot is. Pedig nem akart menni. Kicsit kezelhetetlen gyerek, az apja engem hibáztat. Kéthetente engedi ide a fiamat. A kisebbek is így járnak elvileg, de nem mindig, mert ellenem vannak hangolva. Bár mostanában legalább jönnek ők is a naggyal, aminek örülök! Emellett havi 20 ezret kér. Én a szüleimmel élek, kevés a keresetem. Tudom, hogy ö nyerne a bíróságon, neki ítélnék sa nagyot is. És több pénzt fognának le, ami számomra nélkülözhetetlen. Ezzel zsarol. Igaza van, vagy csak ijesztget? Maradjon nála a gyerek, de minden hétvégén jöjjön. Ezt elérhetem, úgy hogy ne emeltessen gyerektartást?
Le van papírozva, hogy kinél melyik gyerek van. De azzal fenyeget, hogy új elhelyezést kér, és rendes gyerektartást. Iskolában is vannak gondolk a gyerek viselkedésével, félek ezt a nyakamba verné. Mert persze, hogy egy férfinek jobban szót fogad egy gyerek, tehát hivatkozhat arra, hogy azóta jobb magaviseletű. De közben a gyerek panaszkodik, hogy az apja mindenért bünteti, volt hogy kezet is emelt rá. De ezt is kimagyarázná, hogy a másik gyereket védte. Szerintem normális, ha két fiú kicsit bunyózik. Mindenhol előfordul. Mindegy is ez, de egy ilyen eset miatt vitte el
2014. ápr. 23. 11:05
12/36 A kérdező kommentje:
Igen az én kérdésem.
Nem a pénzen rugózok, de a 8as jól írta! Nem tudok többet nélkülözni és ezt kihasználja!! Adnék én a másik két gyerekre is szívesen százezret, de miből?? Aki nem élt még egy keresetből gyerekkel az ne irja már, hogy nekem csak a pénz számit. Ha így lenne, nem lenne ez a kérdés!
2014. ápr. 23. 11:09
13/36 anonim válasza:
ha annyira szereted a gyerekeidet akkor miért nem hagyod békén őket? mit kezdenél 3 gyerekkel ha enni nincs mit, nevelni kell, etetni ruhàztatni stb... vagy majd elvàrod apádtól hogy ő nevelje helyetted őket? örülj annak hogy láthatod őket felnöni, normális körülmények között, miért nem elég ennyi? önző vagy csak a saját lelkiismeretedet akarod tisztára mosni de ezzel nem fog menni hidd el.
2014. ápr. 23. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
14/36 A kérdező kommentje:
Aha, ne is lássam őket, mert nem keresek többet? És én vagyok a rossz anya?
2014. ápr. 23. 11:18
15/36 Andizsuzsi válasza:
"Le van papírozva, hogy kinél melyik gyerek van. De azzal fenyeget, hogy új elhelyezést kér, és rendes gyerektartást."
Most mész be az illetékes hivatalba, és feljelented, mert önkényesen elvitte a gyereket. Fenyegetőzni lehet, és te szemlátomást félsz is tőle. Eddig is rendesen nevelted a gyereket, semmi nem indokolja, hogy a bíróság ezúttal másként döntsön, mint a váláskor. Az, hogy a gyereknek milyen a magatartása az iskolában, semmilyen módon sem befolyásolja a bíróságot a gyerekelhelyezés tekintetében. Állj a sarkadra, és állj ki az érvényben lévő bírósági határozat mellett. Hiába fenyeget a férjed, hacsak bizonyítani nem tudja, hogy veszélyeztetted a gyereket, nem fog a bíróság másként dönteni, mint a váláskor.
2014. ápr. 23. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
16/36 A kérdező kommentje:
De tényleg magyarázd el: Miért ne láthatnám többet? Amikor eddig velem volt nagyon sokat. Miért gond hogy hiányzik
2014. ápr. 23. 11:20
17/36 anonim válasza:
Kérdező fordított esetben Te mennyi gyerektartást kérnél volt férjedtől? Azt mondod egy fillért sem?
2014. ápr. 23. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
18/36 anonim válasza:
14-es.Sztem nem csak a pénz kérdés miatt írta,hogy nem jó anya.Olvasd már el mit írt a kérdező...sztem gyereknevelésből is megbukott.
2014. ápr. 23. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
19/36 anonim válasza:
19-es ébredj, reggel van.
2014. ápr. 23. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
20/36 anonim válasza:
Olvasd vissza itt azokat a kerdeseket amiket hasonlo helyzetben levo apukak irnak ki, es nem teszed zsebre amit kapsz...
igen, sok esetben az apukanak is a letfenntartasa kerul veszelybe a gyerektartas miatt, de ez nem szamit, a gyt-t annak kockazatara is fizetni kell.
a torveny pedig igen helyesen (ami sajnos sok bironore mar nem igaz) nem tesz kulonbseget apuka/anyuka kozott.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!