Lassan egy éve vagyunk együtt, azt mondta, hogy mivel 44 éves így nem akar már gyereket ezért majd ő védekezik. Ezt el is fogadtam. Pénteken magas lázzal kórházba került ahol kiderült, hogy súlyos beteg és csak pár hete van hátra. Mint később elmondta, ő tudott róla ezért is akart mindig védekezni. Elmondta azt is, hogy valószínűleg egy tetoválótű álltal kapta el a betegséget amiről ő több mint tíz éve tud. Soha nem gondoltam arra, hogy ilyen betegsége van, igaz mióta csak ismerem nagyon sovány, de meg sem fordult a fejemben, hogy ezért.
Tudnátok tanácsot adni? Nagyon el vagyok keseredve.
Légy mellette, és készülj, fel arra, hogy lesz majd nélküle. Gondolj át minden apróságot, hogy fogod megoldani, ha már nem lesz.
Ami a legfontosabb, hogy vizsgáltasd ki magad sürgősen.
Tuti módszer semmire sincs, jobb a biztonság. A vizsgálat nem fáj, muszáj megcsináltatnod.
2014. ápr. 22. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
14/27 anonim válasza:
Egy éve rendszeresen dugsz egy aids-es beteggel, és együtt is éltek? :D
Kezdj el lassan te is búcsúzkodni a rokonoktól.
2014. ápr. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
15/27 anonim válasza:
A legfontosabb hogy önmagad is teljesen kivizsgáltasd. Ha nem teszed akkor ugyanazt teszed az embertársaiddal mint ő veled. Biztosra kell tudni hogy hordozod-e a vírust, mert számtalan módon átadható másoknak. Tudod pár éve volt egy előadássorozat egészségügyi dolgozóknak az AIDS-ről. Azt hitték hogy már mindent tudnak erről a vírusról. Teljesen ledöbbentek hogy milyen napi veszélyben vannak az óvintézkedések ellenére is. Az is egy érdekes vizsgálat hogy a csókolózással is terjed a vírus. Pedig régen azt tanultuk hogy így nem lehet elkapni. Az is elképesztő kimutatás hogy az AIDS vírus sokkal kisebb méretű mint az óvszerek szövése néhány helyen. Mert az óvszer sem egyenletes vastagságú, és vannak ritkásabb részei ahol simán átfér a pici AIDS vírus. Szóval első körben magad vizsgáltasd meg. Aztán vágd pofán a partnered hogy nem engedett dönteni téged.
2014. ápr. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
16/27 anonim válasza:
Senkinek se gyanús, hogy a kérdező milyen rezignáltan számol be erről. Csupán "el van keseredve"
2014. ápr. 22. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
17/27 anonim válasza:
Mit ér vele, ha kivizsgáltatja magát??? Ez egy gyógyíthatatlan betegség.
2014. ápr. 22. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
18/27 anonim válasza:
Ne magad miatt vizsgáltasd ki magad, hanem a környezetedért. Ők még kevésbé érdemlik meg a megfertőződést.
2014. ápr. 22. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
19/27 anonim válasza:
Azt éri vele, hogy ha esetleg mással is összefeküdne még az életben, ne fertőzze meg, illetve ne ítélje korai halálra a leendő gyermekeit.
Nem szépítek, ez egy halálos betegség, ami azért elég könnyen elkapható (pl ha sérült volt belül a szája, elég egy apró hajszálrepedés és csókolóztok, akkor már ott a baj).
Amíg ki nem vizsgáltatod magad, az összes jövendőbeli partnered életét VESZÉLYEZTETED!
Remélem kamu.
2014. ápr. 22. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
20/27 anonim válasza:
Sajnálom, ami Veled történt, de tényleg hallgass a többiekre: menj el és vizsgáltasd ki magad, mert jobb félni, mint megijedni, DE! Rengeteg ember tévhitben van a HIV terjedésével kapcsolatban. Testnedvekkel terjed, azaz vér, ondó, hüvelyváladék. Sem az izzadtság, sem a nyál nem tartalmaz HIV virust! Ráadásul a levegőn hamar elpusztul a virus, tehát csak úgy fertőz, ha a testnedv közvetlenül a szervezetbe jut. Tény, hogy veszélyes játék, főleg akkor, ha volt valami sérülés a szádban és az ő vére vagy ondója a te szádba került. Jah és attól, hogy valaki fertőzött még lehet egészséges gyermeke a megfelelő beavatozások, gyógyszerek révén, persze orvosi felügyelet mellett, de manapság már ez is lehetséges. A HIV virus önmagában nem is halálos, csak sajnos kinyirja az immundrendszert, ebbe halnak bele. Ha időben elcsipik a virust ma már letudják olyan szinten lassitani a szaporodásukat, hogy jelentősen meghosszabbitják az életminőséget és élethosszat. A te párod járt kezelésre ?? Hisz állitásod szerint ő tudott a betegségről. Nagyon nem volt emberséges Veled szemben, sürgősen menj el Te is orvoshoz.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!