Hogyam dolgozzam fel?

kedves kérdezõ egy szakemberre van szülséged, aki fel fogja sok beszélgetés során oldani benned ezt a feszültséget, szorongást és félelmet!

Az anyuddal mi van most, beszéljél neki is a problémádról, ne fojtsd el,ami benned van, mert még jobban megbetegit!

Remélem nem kamu a kérdés.

Ha nem az, akkor azt tudom mondani, hogy fel a fejjel, már lassan nagy kamasz vagy, vannak önálló döntéseid, és ha bánt amit anyud tesz, akkor tessék leültetni, beszélni kell a gondokról. A nyugtatókat felejts el sürgősen, nincsen arra szükséged, ellenkező esetben, úgy jársz, mint a rossz példa, aki előtted van!

Ha továbbra is orvosi kontrol nélkül szedsz nyugtatót, ártasz magadnak. Nekem is rossz volt a gyerekkorom :elvált szülők, idegbeteg apa, leszarom típusú anya, 2 testvér, állandó verés az apától...apu "nevelt" fel minket. Tudod mekkorát üt a meztelen hátsódon egy kerti bordázott rugalmas műanyag slag...kva nagyot. Apám futó volt, kitalálta, hogy én és az öcsém is fussunk vele...ha nem jó időt futottam, folytogatott, rugdosott az utcán, s csak olyan szép költői jelzőkkel ruházott fel, hogy csúszó mászó féreg, meg hasonlók....de túléltem a gyerekkorom...s most itt vagyok, majdnem 30 éves..úgy érzem, egészséges a lelkem, normális családom van...igaz, kicsit idegesebb típus vagyok, de próbálom ezt levetkőzni. 24 éves koromig romboltak engem, lelkileg. 15 éves koromban vert meg apám utoljára. Sokan vagyunk a világban hasonló gyerekkorral. Én mindig azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy elég nagy leszek, és erős, elmegyek messzire, olyan messzire, ahol már nem bánthat. 24 éves koromban külföldre költöztem, hátra se néztem...és tudod mit...a sors nem felejtette el őt se. Szívbeteg, bármelyik pillanatban meghalhat. Furcsa mód sajnálom, s megbocsátottam neki...es ez az, ami megnyugvást hozott. Bocsánatot kért, és én onnantól kezdve nem éreztem már magam lelki sérültnek többé. Ez 4 éve volt. Egészen addig remegve kötöttem be a cipőmet is, ma már nem.

Testvéreim nem voltak ilyen szerencsések. A mai napig sérelmezik a multat, nem rendezték le magukban. Sajnos látszik is rajtuk.

Legyen életcélod, az segít, én pont olyan idősen voltam mélyponton, amilyen idős most vagy te. Próbálj meg segítséget kérni. A szeretet gyógyítaná be a sebeidet...baráti, vagy egyéb rokoni.

Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked, csak azért írtam le neked ezeket, hogy tudd, hogy van kiút, hogy ott a szenvedés vége, és hidd el, leszel majd boldog ember, mert megérdemled. És hidd el, mindenki elnyeri méltó jutalmát, egyszer majd ők is elszámolnak a tetteikkel.

Szia! Előszöris semmiképp ne add fel! :)

Az otthoni "öngyógyulásként" jó ötletnek tartom az edzést! Azt írod, ilyenkor is sokszor eszedbe jut a múlt. Próbálj tervezgetni, valóban tűzz ki célokat magad elé, akár kicsit akár nagyot, és ezeken agyalj nap mint nap! Sportolás közben pl arra, hogy na majd milyen szép izmos tested lesz, milyen jól mutatsz majd a fotókon, hogy fogsz tetszeni a csajoknak, stb...

Esetleg másik megoldásként ajánlanám a blogírást. Itt pont az ellenkezőjét kellene tenned, írj le minden fájdalmat, amit épp érzel! Bárhogyan, bármilyen stílusban bármiről írhatsz, nem fogják tudni, hogy te vagy! A pszichológusnak ugyanúgy beszélned kellene, de itt magadnak beszélnél. Szerintem sokmindent feloldhat benned, de sose olvasd vissza, amit előzőleg írtál! Próbáld meg erősen érezni magadban a múlt iránti fájdalmat (miközben írod a blogot), majd tudatosítsd magadban, hogy ez már elmúlt, innen már csak jobb lesz!

És még ami nagyon fontos, sose beszélj negatívan főleg magadról ne! Vagyis mindig pozitív dolgokat mondj magadról! Mondd azt, hogy túlteszed magad az egészen, mondd, hogy már boldog vagy, hogy ez az időszak többnyire elmúlt, mondd, hogy erős lettél ezáltal, mondd hogy sokat tanultál a múltadból, mondd, hogy kitartó lettél, stb!

Sok sikert és kitartást! Mindenből van kiút!