Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan dolgozzam fel, hogy a...

Hogyan dolgozzam fel, hogy a párom AIDS-es?

Figyelt kérdés

Lassan egy éve vagyunk együtt, azt mondta, hogy mivel 44 éves így nem akar már gyereket ezért majd ő védekezik. Ezt el is fogadtam. Pénteken magas lázzal kórházba került ahol kiderült, hogy súlyos beteg és csak pár hete van hátra. Mint később elmondta, ő tudott róla ezért is akart mindig védekezni. Elmondta azt is, hogy valószínűleg egy tetoválótű álltal kapta el a betegséget amiről ő több mint tíz éve tud. Soha nem gondoltam arra, hogy ilyen betegsége van, igaz mióta csak ismerem nagyon sovány, de meg sem fordult a fejemben, hogy ezért.

Tudnátok tanácsot adni? Nagyon el vagyok keseredve.


2014. ápr. 22. 15:25
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
92%

Első körben kirúgnám amiért nem mondta el nekem az igazat és ezzel veszélybe sodort engem is és a kapcsolatból származható gyereket is, mivel 100%-os védekezési módszer nincs.

Ezen kívül azért is, mert nem hagyott nekem választási lehetőséget, ergo nem tudtam én magam eldönteni, hogy együtt akarok-e lenni egy AIDS-es beteggel.

2014. ápr. 22. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
65%
Azért vizsgáltasd meg magad...Én nem ítélkeznék felette, főleg hogy már nincs neki sok hátra...inkább legyél vele amíg még tudsz...kitartást...:(
2014. ápr. 22. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
86%

Kirúgni, de azonnal, mert hazudott, eltitkolta a betegségét, veszélyeztetve a te életedet. Ez nem egy egyszerű szemölcs, amiről az ember nem beszél, mert ronda és takargatja, mert szégyelli.


Utána keress meg egy pszichiátert, mert jó kis trauma, amit kaptál. Jó volna szakival kezeltetni, minél hamarabb.

2014. ápr. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
91%
Ugye ez nem komoly?
2014. ápr. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
58%
1 év nem nagy idő, rakd ki, mint macskát sz..ni.
2014. ápr. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
73%
Előző vagyok, ha gondolod írj privit, nemrég velem is hasonló dolog esett meg...annak szerencsére jó vége lett...
2014. ápr. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
Biztos, hogy nem kaptam el tőle. Nagyon szeretem őt. Mi lesz velem nélküle?
2014. ápr. 22. 15:32
 8/27 anonim ***** válasza:
59%
Nő vagy vagy férfi?
2014. ápr. 22. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
71%

A kérdés szerencsére nem igaz, a kérdező tipikus "attention seeker"

Ennek egyik bizonyítéka, hogy a kérdést a megfelelő kategóriában tette, fel, hanem ott, ahol a legtöbben láthatják, ahol megkapja a figyelmet.

2014. ápr. 22. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
84%
Sürgősen menj el egy AIDS vizsgálatra ! Hiába mondanak bármit, tudni kell, hogy te nem fertőződtél-e meg. Az, hogy ő mit mond saját megfertőződéséről, az lényegtelen Most neki lelkileg van rád szüksége (meg sajnos majd fizikailag is). Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mennyi ideje van hátra, mert a társfertőzések okozzák a gondot a leromlott immunrendszer mellett. Próbáld meg feldolgozni magadban a történteket. Ilyenre nem lehet előre felkészülni, tehát magadat se hibáztasd, tulajdonképpen szinte bárkivel előfordulhat.
2014. ápr. 22. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!