Hogyan tudnánk jobban elviselni a párom lányát? Nagyon kiborító!
9 éves. Folyamatosan nyávogva beszél, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, elkezd hisztizini, csapkodni, visít. Engem útál, ez nem újdonság, felkészültem, hogy nem lesz egyszerű, de azért ezt nem vártam. Soha semmi nem jó, a 2 nap folyamatos vinnyogással telik.
1-2 óra alatt felőrli az én idegeimet is, pedig nem vagyok idegbeteg típus. A testvérei szabályosan menekülnek előle.
Csak fél éve költöztek haza külföldről, azóta próbáljuk összehozni ezeket a láthatásokat (heti 2 nap), de ez valami borzasztó. Az anyja szerint nincs semmi baj a gyerekkel, ez természetes a lányoknál.
Mit csináljunk? Lassan kezdek ott tartani, hogy megkérem a páromat, hogy hozza ritkábban, mert egy hét nem elég, hogy kipihenjük.
Sajnos nem tudunk vele beszélgetni, mert csak úgy tesz, mint aki figyel, végül lepereg róla minden.
Az osztályfőnöke tegnap behívott minket, de az anyja el sem jött, mert nem "kíváncsi a hazugságokra". Meg kellene próbálni nevelésibe vinni, de az anyja ebbe nem egyezik bele.
Ami pedig végképp tanácstalanná tett, hogy a testvérei tegnap megkértek, hogy ne engedjem többet ide, mert nem szeretik. Mégis mit kellene tennem. Elméletileg ma délutántól vasárnap délutánig megint nálunk lesz, de már most mindenki retteg ettől.
9 éves a kislány. Mindig olyan volt a beszéde, és a viselkedése ? Sosem játszott csendben ? Vagy valamennyi ideje ?
Elég felnőtt van körülötte, szülők, nevelőszülők, tanitók, stb., és ha egy sem "bír" a kislánnyal, valami gond mégis csak lehet. Az lehet hogy az édesanya azt mondja, hogy semmi baj vele, külföldről nem rég költöztek haza, ott talán toleránsabbak voltak a lányos visitással, csapkodással,hisztivel. ( Bár meglátásom szerint a gyermek valakitől azt a magatartást is látja, tanulja )
Te kiborulsz, a tanár behivat, a tesók menekülnek, és mi van a kislánnyal ? Még is csak ő az aki a legjobban szenved nem gondolod ? - még ha nem is érti.
A csaldban bármelyik részről nincs egyetlen személy sem, akinek csak is és kizárólag ő lenne a fontos ? Úgy ahogy van ? Visitva, csapkodva, hisztizve ? Egy valóban nyugodt természetű ( és nem ráerőltetett nyugalom ) családtagra gondolok. Szerencsés lenne a lehető legtöbb időt töltené vele a gyermek.
Egy 9 éves kislány nem nőhet a fejére a felnőtteknek, ugyanakkor ő is szenved ne gondold hogy nem. Mit gondolsz neki olyan jó dolog azzal szembesülni, hogy senki nem szereti és menekülnek előle ? Még akkor is, ha teljesen jogos, és egy hét kell hogy kiheverd a két nap ott létét.
A kérdező kommentje:
Nem a költözés miatt változott így meg. Először mi is azt hittük, de az anyja szerint ez a normális nála. A hisztikre csak annyit mondott, hogy legalább megtanulja érvényesíteni az akaratát
Az akarat érvényesitése hiszti utján az zsarolás, zsarnokáság, de nem normális semmiképp. Nem fogják szeretni a közösségben, és a magánélete is elég hangos lehet később.
Hány évesek a testvérek?? Ők közös gyerekek vagy a te gyerekeid???
Annak a kislánynak ugyan olyan joga van az édesapjához mint a te gyerekeidnek ha ő az apa, ezt vedd figyelembe.
Köszönöm a válaszokat!
Most hétvégére nem hoztuk el a kislányt. A párom megmondta az exének, hogy amíg ő nem partner a probléma megoldásában, addig nem fogja elhozni a lányát.
A páromnak és az exének 3 közös gyermeke van. Válásnál az ex csak a lányát akarta, a fiúkat a párommal közösen neveljük és van egy közös kisfiunk is. Az anyja második házasságából is van egy 4 éves fia, de ő is az apjával maradt.
Eddig sem a 4 fal között kellett volna ülnie, de semmi nem volt jó, amit mi csináltunk. A kert koszos és bogarak vannak benne, az állatok koszosak, büdösek, szőrösek tollasak, gusztustalanok, a kirándulás fárasztó... Mindenre volt valami kifogás. Ha mégis elvittük valahová, olyan hisztit vágott le, hogy már a közös program gondolatát is megbántuk. Egész nap a boltokat járná, ha tehetné, de mióta az anyja elvált, már nincs rá keret, így csak a telefonját nyomkodja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!