Van megoldás? Anyósom a fejemre nőtt. úgy érzem, csapdában vergődök.
3 éve vagyunk házasok a férjemmel, előtte már 8 éve együtt "jártunk". Anyósommal nagyon ellentétesek vagyunk jellemileg, ő egy szereplésmániás, mindig középpontban tetszelgő nő, én meg konfliktuskerülő, és meghunyászkodó típus vagyok.
Eddig ebből nem volt gond, mert tiszteletben tartottuk a határokat.
Idén született meg a kislányom, és anyósom átváltott egy egészen más sebességbe.
Az unoka születése okán átvette az ellenőrzési jogot az életünk felett.
Állandóan hívogat, hol vagyok, kivel, mit csinálok, és a többi, folyton e-mailekkel zaklat, hogy mi van velünk, és az első hat hónapban MINDEN NAP JÖTT, csak úgy, szólás nélkül.
Az utóbbi dolgokat leépítettem, nem nyitottam ajtót, mert "aludtunk", a telefont sokszor nem veszem fel, mert "sajnos nem hallom meg"... tudom, hogy nem megoldás, de a NEM szó hiányzik a szókészletéből, és ha azt mondom, hogy ma ne jöjjön, ő egyszerűen becsönget, mintha mi sem történt volna.
Ezt én mind lenyeltem.
DE!
Most lesz a kislányom első karácsonya, az első olyan karácsonyunk, amit CSALÁDKÉNT együtt tölthetnénk mi hárman.
Erre idejön majd szentestére!!!!!!!!!!
Mert egyedül él, és előadta a férjemnek a hattyú halálát, és meghívatta magát szentestére, és mivel a másik gyereke vidéken él, és 25-én jön haza, akkor is VELE KELL töltenünk az időt!
Van megoldás?
Ha bekeményítek, a férjem szemében én leszek a gonosz, aki bántja szegény anyukáját...
Ha meg hagyom így a dolgokat, akkor rámegy a házasságunk, mert folyton morgok, hogy miért zaklat az anyja...
Vélemények?
Én csak annyit javaslok, hogy hívjátok meg anyukádékat is 24-re. Biztos vagyok benne, hogy anyósod nem fogja venni a lapot (az enyém abból sem ért, hogy NEM!!). De legalább kiegyensúlyozott lesz a helyzet. Meg talán a férjed érteni fogja! A meghitt karácsony, nem családi csődület. Azt majd a rákövetkező napokban lehet csinálni.
Kitartás :)
Az én anyóson is hasonló(lehet rokonok:-))Tegnap volt itt,kérdezte,megyünk-e szenteste,mondtam,nem,mert a 10 hónapos lánykánk már 7-kor alszik. "Akkor egyedül leszek szenteste?!Mondtam,hogy ez van:)Mondjuk,én kemény vagyok vele,mert muszály. Azért még hozzáfűzte, majd ma este felhívom apátokat(mármint a férjem). Külföldön van,de már megbeszéltük,hogy NEM megyünk szenteste.Kíváncsi vagyok mit alakított a drága mama.
Te is légy következetes,és szigorú:)!!Békés karácsonyt nektek!
11:26 uh, kiváncsi vagyok a te történetedre is!!!
Kérdező! Fel a fejjel, Te irányítod az életed, nem a mama! Férjed szeretné, hogy boldogtalan légy??? Próbáld meg vele megbeszélni! Kb így: Drágám ÉN jól akarom magam érezni szenteste? Ugye te is ezt szeretnéd? Kedvesem ez az első karácsony hármasban, s ÉN azt szeretném, hogy minden egyes perben meghittség, csendesség és szeretet járjon át MINKET.
Mindenki választ magának egy utat. Ez a Te életed!
Kedves 11:26-os!
Kérlek írd majd meg, mit mondott a férjednek!
Nálunk is ez volt.
Ugye minden szarral engem zaklat, és kérdezte, hogy hogy tervezzük a karácsonyt?
Én megmondtam kerek perec, hogy 24-én hármasban leszünk.
Erre megkerült a szemétláda, és a férjemnek elsírta, hogy ő meg egyedül legyen szenteste?
És erre a férjem áthívta hozzánk.
Pedig előtte megbeszéltük, hogy SEHOVA nem megyünk, és SENKIT nem engedünk ide szenteste, mert ez most különleges, életünkben először szülőként éljük át a karácsonyt.
Hát erről ennyit.
Csak ideszervezte magát a kavarógép.
Hidd el, elég a hattyú halálának egy kis bemutatója, és a pasik puhára főnek! :-)
De tudok megoldást, ha 23-án otthon lesz a férjed... :-))))))))
Kedves utolsó válaszoló!
Nálunk ez így megy 10 éve.
Tavaly bekeményítettünk, és megbeszéltük, hogy KETTESBEN töltjük a szentesét.
Erre idetelefonált 24-én délben, és leordította a fejemet, hogy fogjam már fel, hogy a szentestét a szülői háznál kell tölteni, és ne csináljam a feszültséget.
Aztán, mivel az ilyen kérdésekben a férjem dönt, hisz az ő anyja, mentünk akkor is.
Még SOHA nem voltunk kettesben szenteste.
Tavaly is azt mondta a férjem, hogy ez lesz az utolsó.
Hát nem az volt...
Az a baj, hogy természetesen a fiúkat könnyen befolyásolják az anyukák, és könnyen terrorizálják őket lelkileg.
(örülök, hogy lányom van, ő legalább következetes lesz)
11:55-nek írtam az előző kommentet.
Bocsi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!