Bocsánatot kérjek, csak békesség kedvéért? Vagy mi lenne a jó megoldás?

Anyósommal sajnos nagyon rossz a viszonyom, sosem rajongtunk különösebben egymásért. Májusban együtt voltunk nyaralni velük, tudtam, hogy nem lesz fáklyás menet, de gondoltam kibírom, férjemnek fontos volt az együtt nyaralás a kisfiunk miatt. Mi pár nappal előbb utaztunk haza, és utolsó nap 3-man maradtunk a házban. Anyós, kisfiunk, meg én. Lényeg, hogy meg akarta ütni a kisfiamat, és én nem hagytam. Összevesztünk. Erre szabályosan kidobott minket a házból, bőröndöstül, mindenestül, és a férjem mikor hazaért a boltból már csak elköszönni vihette be a gyereket, és étlen-szomjan el kellett indulnunk haza. Ráadásul azt hazudta, hogy én le vénk.rváztam, ami egyáltalán nem igaz, sosem mondanék ilyet a párom édesanyjára. Azóta (lassan 4 hónapja) ki vagyok tiltva a házukból, nem mehetek közös ünnepekre (szülinapok, névnapok, gondolom karácsonyra sem, ha addig nem változik a helyzet), nem ejthetik ki a nevem, és anyósom minden alkalommal, ha a férjem felviszi a kisfiunkat, akkor kiselőadást tart neki, hogy én milyen nőszemély vagyok, szétbomlasztom a családot, váljon el. Ezt csak onnan tudom, hogy egyszer nagyon kiakadva jött haza a férjem, és kibukott belőle. Szóval most az van, hogy vagy bocsánatot kérek nyilvánosan az egész család előtt, amit nyilván nem szeretnék, mert nem követtem el amit állít, és akkor legközelebb talán még hajmeresztőbb dologgal állna elő, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Vagy végignézem, hogy szegény férjem szenved mint a kutya, hogy őrlődnie kell köztem, és az anyja között. Hozzáteszem soha, egy szóval sem kérte, hogy kérjek bocsánatot, hisz nekem, próbált is beszélni az anyukájával erről, de az hajthatatlan. Szóba is csak akkor egyszer került ez a téma köztünk, amikor nagyon kibukott, akkor is az én unszolásomra. Nem veszekszünk emiatt, de nem akarom, hogy a férjem szenvedjen az én büszkeségem miatt. Ti mit tennétek a helyembe?