Megkérnéd ismét keresztszülőnek?
Első gyermekünknek a legjobb barátnőm és párja lett a keresztszülője. (14 éves korunk óta tartó kötelék van közöttünk) Megmondtam nekik, hogy nem várok nagy dolgokat, de azért tudjunk egymásról. Hiába mondtam, mert nem foglalkozik vele. Költ a gyerekünkre, érdeklődik, ahogy tényleg egy normális keresztszülőnek kellene. Igaz, nem találkozunk túl sokszor távolság miatt, de amikor találkozunk, akkor nem kínais cuccokat hoz a gyereknek. Csomagot is küldött már. Neki van három gyereke, én is próbálom viszonozni, hisz nem akarom, hogy azt érezze, én csak elvárok, de nem adok semmit sem. Nekem ez így is szinte kínos.
Most az a dilemmám, hogy második gyermekemnek nincs keresztszülője. Sajnos egyke vagyok, rokoni kapcsolataim nagyon rosszak. Első unokatesóim szóba sem jöhetnek. Fővárosi barátnőim ateisták, vagy nem keresztszülőnek valók. Férjem testvére szintén az a kategória, hogy Nem. Egyik gyerek után sem érdeklődött soha. Soha egy darab csokit sem hozott a nagyobbnak sem. Kisebbnek sem. Meg rájuk sem néz, még, ha át is jön. Ilyen ember kizárva.
Szóval úgy érzem meg vagyok lőve. Szeretném, ha nyáron a kisebb gyerekünk is meg lenne keresztelve, de keresztsülő nélkül hogyan? Én már kínosnak érezném, hogy még egy gyereket varrjak a barátnőm nyakába, mert tuti, hogy hiába mondanám, ugyanúgy költene rá, mint az elsőre. Csak egyszerűen nincs más, akit megkérhetnék. Ja, és a másik, hogy neki a harmadik babája egy hónappal idősebb, mint a mi kicsink, de nem mi leszünk a keresztszülők.
Ti mit csinálnátok?
kérdező, a rosszindulatú válaszokat ez miatt a mondat miatt kaptad, aminek nekem is kétszer kellett nekifutni míg felfogtam :"Hiába mondtam, mert nem foglalkozik vele." - kedves válaszolók, nem a gyerekkel nem foglalkozik a keresztszülő, hanem azzal, hogy "nem várok nagy dolgokat" ... tehát ezt kérte tőle a kérdező
szerintem se kérd meg, mert ha nem kért meg az ő gyerekéhez téged, akkor túlzás lenne a második gyerekedhez is őt kérni
Én nem úgy értelmezem, hogy a kérdező elvárja az ajándékokat, sőt.
"Megmondtam nekik, hogy nem várok nagy dolgokat, de azért tudjunk egymásról. Hiába mondtam, mert nem foglalkozik vele. Költ a gyerekünkre, érdeklődik, ahogy tényleg egy normális keresztszülőnek kellene. Igaz, nem találkozunk túl sokszor távolság miatt, de amikor találkozunk, akkor nem kínais cuccokat hoz a gyereknek. Csomagot is küldött már. Neki van három gyereke, én is próbálom viszonozni, hisz nem akarom, hogy azt érezze, én csak elvárok, de nem adok semmit sem. Nekem ez így is szinte kínos. "
Nekem ebből az jön le, hogy hiába mondta, hogy NEM vár el nagy dolgokat, a barátnője mégis túlontúl kitesz magáért, mint keresztszülő, ami a kérdezőnek már-már kínos, mert nem tudja viszonozni.
De szóljatok, ha rosszul értelmezem.
Egyébként én megkérném újra, ha tényleg nincs más alkalmas ember és kezem-lábam törném, hogy amennyire tőlem telik, viszonozzam is a figyelmességét. Én is küldenék csomagokat időnként az ő gyermekeinek ésatöbbi, mert attól még, hogy ti nem vagytok ott keresztszülők, törődhettek velük ugyanúgy.
Ha te egyik gyereknek sem vagy keresztszülője, valószínűleg nem örülnek, hogy ők a keresztszülők. Ezt maár rég észre kellett volna vennetek.
Az meg természetes, hogy amennyi értékben ő hoz ajándékot a te gyerekednek, olyan értékben illik nektek is viszonozni, tehát olyan értékben vásárolj te is az ő gyerekeinek.
A második gyerekhez ne kérd fel, mert valószínűleg nem akar megbántani azzal, hogy nemet mond, de rámenősnek fog tartani.
Az meg természetes, hogy egy facér fiatalembert még nem túlzottan érdekel egy kisgyerek, bármennyire is a testvére gyereke.
Az unokatestvérekkel minddel haragban vagy? Egyetlen rokonod nincs, akivel jó a kapcsolatod? Furcsa...
Nyugodtan kérd meg.
Nekem 2 gyerekem van. Az elsőnek a legjobb barátnőm a keresztanyja, az ő második gyerekének a férjem és én vagyunk a keresztszülei.
A második gyerekemnek a másik barátnőm és a férje a keresztszülei, náluk az első és a harmadik gyereknek vagyok a keresztanyja (a harmadiknak a férjem a keresztapja)
Attól függetlenül, hogy mindegyik családban van olyan gyerek, akinek nem keresztgyerek, mindegyikünk ugyanúgy érdeklődik és vesz ajándékot a nem keresztgyerekének is. A legjobb barátnőm első gyerekének ugyan nem mi vagyunk a keresztszülei, de ugyanúgy vettem neki akkor is ajándékot, amikor még nem volt meg a második gyerekük (akinek mi vagyunk a keresztszülei) Az első gyereket még többet is láttam pici korában, mint a keresztgyerekünket, mert amikor az első született, még a közelben laktak, de mire a keresztgyerekünk megszületett, már elköltöztek az ország másik végébe.
Ki mondta, hogy a sógorom facér?
Ismerek azonban facér embert, akit tényleg érdekel a testvére gyereke, Ő nem ilyen.
Barátnőm ismer és szeret engem, ami kölcsönös. Nem gondolna rámenősnek...
Ismered talán őt, hogy nem örül annak, hogy Ő lett keresztszülő?
Azért érdekesek ezek a kommentek. Egyes emberek belelátnak az életembe, ismernek engem és a barátnőmet is, legalábbis úgy írnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!