Összeköltözés - hogy lesz nem unalmas egy tartós párkapcsolat?

Majd elengeded ezt a görcsösséget.

Két ember általában dolgozik, délután vagy rosszabb esetben este haza érnek, azaz csak a hétvégék vannak végig együtt, de az se feltétlen, mert mindenkinek akadhat elfoglaltsága.

Ha jó a kapcsolat, nem lehet megunni, mindig felfedezel valami újat, valami kis stikkjét, ami ha szerelmes vagy, tetszik, vicces, aranyos.

Jobban megismered, ismerni fogod az apró mozdulatait. Érdekes az egész, két ember életében új fejezet az összeköltözés.

Mi 3 éve élünk együtt a párommal, azt tudom elmondani neked, hogy nálunk hogy volt, de azt, hogy nektek hogy lesz jó, nektek kell majd kitapasztalni, mert mindenkinek eltérő igényei vannak.

Mi megpróbáltuk fokozatosan csinálni, az elején heti 3-4x nálam aludt vagy 1 évig, havonta 2 hétvégét én mentem hozzájuk, azt hittem, hogy ez megkönnyíti majd az összeköltözést, de ez nem így lett, teljesen más volt az, hogy minden nap együtt kelünk, és együtt fekszünk le. Megértem, hogy izgulsz, és tényleg tenni kell az együttéléskor (is) a kapcsolatért. Nem lesz az, hogy leléphetsz, lenyugodhatsz, ha épp nem tetszik valami, meg kell tudni beszélni a dolgokat. Nekünk bár maga az összeköltözés elég jól ment, először volt egy olyan időszakunk, hogy nem tudunk nyugodtan egy szobában lenni úgy, hogy csináltuk a saját dolgunkat, mert valahogy volt bennünk egy érzés, hogy egymással kell foglalkozni, ha már egy légtérben vagyunk.

Aztán jött ennek az ellenkezője, egy szobában, a két íróasztal egymás mellett, és a számítógép előtt ültünk estig, együtt meg csak hébe-hóba csináltunk vmi közöset.

Utána viszont szép lassan kiderült, hogy kinek mire is van szüksége, és azt is meg tudjuk beszélni, ha idő közben változnak az igények. Szóval meg kell beszélni, hogy ki mit szeretne, és abból valami közöset létrehozni.

Nekünk a közös tervezgetés, közös céljaink teszik igazán izgalmassá a kapcsolatunkat, valamint az, hogy bár nagyon eltérő az érdeklődési körünk, mégis megtaláltuk a közös pontokat benne (mert kerestük, és keressük folyamatosan), és meg tudjuk egymással osztani az olyan témákat is, ami csak az egyikünket érdekli (persze nem véget nem érő monológok formájában). Ennek egyébként az lett az eredménye, hogy bevonódtunk egymás hobbijába, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, és van, ami már közös lett belőle.

Arra is figyelünk, hogy kedvesen szóljunk egymáshoz, értékeljük a másik erőfeszítéseit, és ami a legfontosabb, megvan mindkettőnkben az elhatározás, hogy kitartunk egymás mellett, akkor is, amikor éppen nehéz.

Mi négy éve élünk együtt, tudom, nem olyan sok, de azért ha ez téged megnyugtat: soha, egyetlen pillanatra sem unalmas számunkra az együttélés :) Unatkozni is csak annyit unatkozok/unatkozunk, amennyit egyedül is unatkoznánk, és ugyebár ez nem azt jelenti, hogy egymást unjuk/untatjuk.

Külön program változó mértékben van, ha kedvünk van hozzá, akkor szervezünk, nincs erre recept vagy szabály. Egész éjszakás kimaradás is gond nélkül belefér, nyilván ésszerű mértékben.

"Randizni" is szoktunk, amit nagyon élvezünk, hiába nincs meg a várakozás izgalma.

Ha mindketten itthon vagyunk egész nap, akkor sem "lógunk" 24 órában a másikon, mindketten szeretünk számítógépes gépekkel játszani, olvasni, barátokkal chatelni stb.

25/N

"de én még eddig sosem éltem együtt senkivel, sosem töltöttem ennyi időt együtt Vele"

Szerintem ez a két dolog egyáltalán nem következik egymásból. Saját példám: amikor megismertem a páromat (5 éve), én tanultam, ő dolgozott, mindketten otthon laktunk (külön). Suli/munka után semmi dolgunk nem volt, jött hozzám vagy én mentem hozzá, és egész késő estig együtt voltunk, minden áldott hétköznap, kb 16-22 óráig, tehát napi minimum 6 órán át! Ehhez jött még a szombat vasárnap 0-24 órában (akkor egymásnál is aludtunk). Mindezt úgy, hogy nem éltünk együtt. Így ment ez közel 3 évig mire összeköltöztünk. Ez alatt a 3 év alatt szó szerint egyetlen nap sem telt el hogy ne találkoztunk volna. Szóval összeköltöztünk (2 éve), albérletbe, akkor rá kellett jönnünk, hogy az önálló élet bizony nem úgy működik, mint ahogy előtte éltünk. Dolgozni kell amennyit csak lehet, ha az ember fizetni akarja az albérletet, rezsit, kaját, mindent. Nekem is lett munkám, párom is felhagyott az "én ugyan hétvégén nem dolgozok" felfogással, mellette házimunka, bevásárlás, hivatali ügyek, főzés, váltott műszak. Szóval mióta együtt élünk bizony nem ritka, ha este hulla fáradtan beszélünk egymással egy 20 percet aztán alvás. Reggel nem kelünk együtt mivel én 4.30-kor már úton vagyok a munkába. Ő meg este 7-nél előbb nem ér haza. Tehát mi pl az összeköltözés után nemhogy meguntuk volna egymást, de szó szerint hiányzott a másik, mert megszoktuk a napi 5-6 órás nettó együtt töltött időt, amiben nem volt se házimunka, se semmi, az tényleg csak "móka" volt. Én kijelenthetem, hogy mióta együtt élünk, ötöd annyi időt nem töltünk egymással, mint mikor nem éltünk együtt.