A párommal most fogunk közös albérletbe költözni. Mindketten izgulunk, ez normális?

Néz, ketten lesztek, szabadok lesztek és ezt elöször élvezni fogjátok.

Amikor jönnek az együttélésel járó problémák, netán a számlák és az egyébb teendők körüli bonyodalmak, azok vagy megerösitik a kapcsolatotokat, vagy megmérgezik.

Mi 1.5 éve költöztünk össze, előtte ugyanúgy a szülőkkel éltünk ahogy ti. Ráadásul nekünk annyiban nehezebb volt "kiismerni" a másikat, hogy 3.5 éven keresztül a költözés előtt heti 1, nagyon jó esetben 2 alkalommal tudtunk találkozni a távolság miatt.

Én úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk csak jobb lett, saját lakásra gyűjtünk, és úgy néz ki, hogy lassan az eljegyzést is megtartjuk.

Nálunk különösebb problémák nem buktak ki (eddig) a 1.5 év alatt, mert tudtunk alkalmazkodni minden esetben a másikhoz.

Mondjuk az elején voltak nehézségeink, mert a suli befejezése után én 5 hónapig nem kaptam munkát, ráadásul 2 hónap után kiraktak minket az albérletből is, mondván a tulajnak mégis kellene a lakás.

Na itt gondolkodtam el úgy igazán a dolgokon, hogy elköltöztünk egy mindkettőnk számára idegen városba, reménykedve, hogy én itt hamarabb találok majd magamnak munkát, aztán munka sehol még hónapokkal később sem. Ha pedig nem találunk új albérletet akkor még laknunk se lesz hol. De szerencsére lett lakás és állás is, most pedig gőzerővel azon vagyunk, hogy a jövőnkkel kapcsolatos terveinket meg tudjuk valósítani minél előbb.

Lényegében nálunk nem okozott változást a kapcsoltban, olyan mintha mindig is együtt éltünk volna. :)

Sok sikert Nektek! :)

Mi is izgultunk, de előtte már egy hónapot laktunk együtt a szüleimnél, úgyhogy nem okozott különösebb változást, hogy albérletbe költöztünk külön. Nehéz volt az elején és kicsit kényelmetlen, de hamar beleszoktunk.

Pici lakás, nem tudtuk mit hova pakoljunk, még anyut hívogattam minden nap, hogy most akkor mit mivel is szokott ő takarítani, mert bár otthon is besegítettem a házimunkába, csak ki kellett venni a szekrényből a tisztítószert és fújni. Most ugye meg is kellett venni. Venni egy porszívót, felmosót, seprűt. A szüleink összedobtak nekünk egy alap pakkot, két tányért, két-két evőeszközt mindenből, poharakat, bögréket, koharuhát, néhány serpenyőt és fazekat. Így utólag visszagondolva ez hatalmas segítség volt, mert így is ráment a gatyánk is a költözésre és az apróságokra, ha még ilyeneket is venni kellett volna, akkor egy darabig tuti nem eszünk. :D

Egyébként az első 1-2 éjszaka nagyon fura volt. Megis beszéltük a párommal, hogy nem olyan túl jó a lelki állapotunk. Vártuk, de hirtelen még is más volt, hogy ezentúl ez a lakás az otthon. :)

Különösebb problémáink nincsenek. Az zavaró egy kicsit, hogy garzon lakás és nincs hol magunkra csukni az ajtót, ha éppen egy kis magányra vágyunk, pedig mindketten igényelnénk olykor. Majd ha úgyérezzük kinőttük ezt a lakást, akkor már ennek megfelelően keresgélünk.

Mindketten megtanultuk megfogni és beosztani a pénzt, nem vitatkozunk túl sokat, egyelőre élvezzük az együttélést, hogy nem kell senkire tekintettel lenni, este közösen főzünk vacsorát, ha úgy tetszik, a tv előtt esszük meg, stb.

Én szeretem, bár így egy év távlatából is hazahúz néha a szülői házba a szívem. :)