Milyen hatással lett az életedre az, hogy gyermekkorodban bántalmaztak?

Nehezen ismerkedek, emellett sosem érzem magamat elég jónak, sok depressziós korszakom volt. Sokszor nem hiszem el, hogy engem lehet szeretni. Néha iszonyat dühös vagyok mindenre, sok bennem az elfojtott harag. Paranoiásan félek, hogy megaláznak, még a legkisebb dolgokba is bele tudom ezt magyarázni. Nagyon kicsinek és gyengének érzem magamat, pont úgy, ahogy kislányként vagy kamaszként az apám minden ok nélkül nekem jött. Aztán jött a békülés, a sajnálom, de újra és újra eljátszotta ezt velem.

Csak azért írom le ezt is, mert az apám nem volt sem alkoholista, se semmi ilyesmi, egyszerűen csak nincs önuralma és agresszív.

Mindenféle komplexusaim lettek, gyakorlatilag "kettős" személyiség vagyok. Valahogy úgy tudom elmagyarázni, hogy az egyik a valódi én, magabiztos, életvidám, törekvő, stb.

A másik meg depresszív, mindenféle emberi kontaktustól rettegő, kisebbségi komplexusban szenvedő (értsd: magamat egy darab szarnak hiszem) nyomorult. Az utóbbi érzések mindig bennem vannak, mert ezt "verték belém" gyerekkoromban, hogy értelmetlen, értéktelen, haszontalan, semmirekellő, szar vagyok. De közben ott van minden, amit ennek ellenére elértem az életben, és mindig mondanom kell magamnak, bizonyítanom, hogy nem így van.

Az eszemmel tudom, de az érzéseim sokszor változnak, labilis vagyok ilyen téren.

Négyes vagyok.

Nekem is van egy nagyon hasonló kettős személyiségem, mint ahogy az ötös válaszoló is írta, ő talán jobban megfogalmazta. Van egy csodálatos párom már évek óta, akivel nagyon jól működik a kapcsolatunk, viszont ez a kettős személyiségem sajnos sokszor betesz. Néha egyszerűen csak legyűr engem a depresszív énem, és akkor ott egy kis időre végem.

Szerencsére ő mindenben támogat, ráadásul munka szempontjából is mondhatom, hogy klassz állásom van. Ez annak is köszönhető, hogy nem kallódok, meg tudok dolgozni és már egyre inkább ki tudok állni magamért. Na meg szerintem baromi szerencsés vagyok, de ezt inkább tényleg a párom miatt mondanám.

Engem többszörösen is kezdődött mindez kb 7-8 éves koromban amikor is az anyám dolgozott és későn jött haza addig meg az apám korlátlanul üthetett.

Mindezt olyan dolgokért kaptam mert rosszul olvastam vagy számoltam, ezt egy olyan iskolában ami annyi anyagot adott amit képtelenség volt 8 évesen 1 nap alatt megtanulni.

Ezt mindössze két évig bírtam, aztán átkerültem egy Waldorf iskola nevű pokoli helyre ahol szintén ütöttek vertek mert igazából csak úgy. Ott aztán mindennaposak voltak a leszámolások késelés, verekedés, láb ás borda törés.

Mindez annyira természetesnek hatott mint a lélegzés.

Itt 4 évig vendégeskedtem aztán mentem egy másik suliba ahol elvégeztem a 8 osztályt majd fél évig egy szakiskolába ahol szintén ütöttek vágtak. Onnan pedig megint egy másikba másfél évre a helyzet az nem változott.

És mindezt azért mert nem voltam szimpatikus x-nek meg y-nak. Nyilván azért mert nem szeretek bulizni és nem vagyok az a csajozós típus. Na ezt abszolút nem tolerálták azonnal le buz..tak, bár nem értem h kinek lett tőle rosszabb rajtam kívül.

És még engem vittek be az ifjúság védelmihez h "Mért nem barátkozom velük ? " Aha majd ha a kést a te torkodnak szorítják és azzal viccelődnek h "Elvágjam a torkát" majd én is megkérdem h "Mért nem barátkozol velük ?"

De sikerült leérettségiznem és ez már a főiskolán nem érint.

Bár nem vagyok egy vidám ember vagy pontosabban nincsenek érzelmeim és nem járok sehova ha nem muszáj.

Nem bízom az emberekben, és nem érdekelnek mások dolgai.

Az időközben meghalt apám temetésén sem éreztem semmit.

Mind mondták h "Szegény Attila nyugodj békében" Hát no komment.

Hát ez olyan 8-10 év állandó bántalmazás eredménye.

De már megváltozni nem fog, felesleges sajnálni.

Csak válaszoltam.

25 F

En is le voltam nyomva a családban,ez ki is hatott az életemre, mert most is hagyom lenyomni magamat, mindig az van a fejemben, hogy aki megbánt, én ne bántsam meg.Sohasem hallottam az anyámtól,hogy aranyos szép vagy, mert a másik 2 hugom volt mellettem,akik ajrénározva voltak.Majd olyan 16 éves koromtól az emberektõl kaptam kedves szavakat, és a mai napig.Amit én el sem hiszek,mert annyira belém volt sulykolva minden, hogy én sehogysem vagyok jó.

Utolsó azért biztosan jó ember lett belõled!