Tisztelet a KIVÉTELEKNEK, de miért utálják sokan az anyóst?

Nem voltam még férjnél, tehát hivatalosan még nem volt anyósom. De amúgy egyik partnerem anyukájával sem volt gondom, egyet leszámítva. Neki a mai napig nem tudom, mi volt velem a baja. Szimplán ellenszenves lehettem neki, pedig én teljesen udvarias voltam vele mindig. De már amikor megismert, rögtön. A barátommal nem egy városban laktunk. Elmentünk egy idő után a barátom szüleihez, hogy bemutasson nekik, és a barátom meg is beszélte az anyukájával, hogy ott fogunk aludni egy éjszakát mindketten. Kb. fél órája voltam ott, amikor a nő kijelentette, hogy én egy semmirekellő vagyok, mert látom (?), hogy kosz van, mégse kérdezem meg, hogy hol a porszívó és nem állok neki takarítani. Mondjuk szerintem nem volt kosz, de sebaj. Meg amúgy is, tudtommal vendégsébe érkeztem, én sem várom el a vendégeimtől, hogy takarítsanak ki helyettem. Nyilván, ha több napra mentem volna, akkor segítettem volna takarítani, de így? Fél óra után már ilyennel letámadni szerintem nem normális dolog.

Meg, mint írtam, nem is egy városban laktunk, és volt olyan, hogy felhívott telefonon, és rámripakodott, hogy mondjam meg, hogy hol van a fia, mert postára kéne mennie és nem tudja elérni. Mondom neki, hogy hát honnan tudjam, hogy hol van, itt nincs az biztos, gondolom lemerült a telefonja. Erre egy fél órás szónoklatot tartott nekem arról, hogy a fia is semmirekellő, pont mint én, mert nem lehet elérni, én meg miért nem tudom, hogy hol van.

Soha egy jó szót nem szólt hozzám, ha néha nagy ritkán ott voltunk, akkor kb. köszönés helyett is valami munkát varrt a nyakamba. Ja, a kedvencem az volt, hogy a barátom születésnapján kijelentette, hogy én nem ihatok pezsgőt, mert nem hiányzik neki az, hogy elkezdjek ordenáré módon viselkedni. Pfff, sose látott inni, biztos magából indult ki, vagy én nem tudom. De a hatása megvolt, onnantól kezdve az egész rokonságuk elkönyvelt, mint alkoholista ri.bancot.

De mondjuk a többi "anyós"-féleséggel nem volt gondom, bár lehet, hogy hozzátartozik az is, hogy nem kerültem velük közelebbi kapcsolatba. A volt párom pl. egyáltalán nem volt beszélő viszonyban az anyjával, sajnos nem tudom miért, az előtte lévőnek pedig nem éltek a szülei. Szóval egy ilyen háklishoz volt szerencsém, illetve volt egy, aki kedves volt. Ebből nem tudok messzemenő következtetéseket leszűrni.

nem tisztelet a kivételnek, hanem tisztelet a kivételes anyósnak!

azért mert az általában említett, emlegetett problémák sajnos jelen vannak a legtöbb meny-anyós kapcsolatban. ennek pszichológiai okai vannak. cikkeznek is róla, ha gondolod keresgélj a neten és meg fogod érteni, mik az alapjai.

neked van anyósod? ha nincs, lehet, hogy egyszer megérted majd, miről van szó. ha van és ezzel együtt teszed föl kérdésed, akkor szerencsés vagy.

egy érdekes megállapítás: míg az anyósviccek a feleség anyjáról szólnak, addig a gyakorlatban a férj anyja és a feleség között szokott konfliktus lenni.

[link]

sok hasznos dolgot leírnak itt, nagyon így van. Míg az anyósom egy kedves, jó indulatú asszony, a leírtak szinte mindegyikét én is tapasztaltam. nálunk az esküvővel együtt jöttek a problémák, másnál (mint valaki is írta) az első babával. most ott tartok, hogy próbálom őt megérteni,nem ellene fordulni. hanem éreztetni vele, hogy én nem az ellensége vagyok, nem az ő helyét akarom elvenni. ennek a módját megtalálni néha nehéz, de azt tanácsolom másnak is, hogy ez legyen a kiindulópont. és leendő anyósként is ugyanez lebegjen a szemünk előtt, akkor nem lesz probléma. :)

Nem tudom. Az én családomban nincs ilyen. Én nagyon jól kijövök az anyósommal. Másokkal ellentétben, örülök, ha átveszi a kisfiamat, engem az sem érdekel, ha megkóstoltatja vele 4 hónaposan a reszelt almát. Nem egy tállal ad neki, csak 1-2 kanállal...

Nagyon különbözőek vagyunk egyébként, de a tisztelet megvan iránta, és úgy érzem, fordítva is. Az elejétől kezdve éreztettem vele, hogy a fiával való kapcsolatába nem áll szándékomban beleszólni, hisz nincs is hozzá jogom... Nem érzi veszélyben a pozicióját. EZ a siker titka!

Szerintem nem ritkán az a probléma, hogy a kedves mama már nem "mai csirke" (legalább 50 éves) változni nem tud vagy nem akar, esetleg mind a kettő, a véleményén, hozzáállásán, szokásain. A fiataloknak pedig olykor-olykor más a véleménye, gondolata, hozzáállása az adott dologhoz. Emiatt úgy érzi a kedves anyós(a maga szempontjából), hogy igaza van és a fiatalság rosszul teszi, amit éppen csinál és csak jót akar. Emiatt beleszól a fiatalok életébe és nem képes (vagy nem akarja) a más szempontját figyelembe venni. Ebből jönnek a viták, hogy miért és hogyan kéne jól. Tanácsot akar adni, (főleg gyerekvállalásnál) segíteni akar és nem veszi figyelembe, hogy az újdonsült anyuka/apuka maga szeretne rájönni a dolgok csínjára bínjára illetve nem akarnak tanácsot kérni, talán nem is kíváncsiak anyuka véleményére, mert nekik jó, ahogy van.

Ahogy észreveszem nem ritkán abból adódik a probléma, hogy az anyós, após nem akarja tudomásul venni, hogy a gyerek felnőtt lett. Gondoskodni akarnak az egyszem fiúk/lányuk felett. Ez természetes pszichológiai folyamat, de idővel rá kell jönniük a nagyszülőknek/apósnak és anyósnak, hogy el kell engedni az ifjúság kezét, akik már nem gyerekek, hanem kész felnőttek. És a fölösleges idejüket nem azzal kellene tölteni, hogy ha kell, ha nem, osztják a tanácsokat, hanem ismét egymásra szánnak egy kis időt, figyelmet és megpróbálják anyósék már mint idősek vagy nagyszülők újraépíteni a kapcsolatukat.

Én eddig nem utáltam! Tök jól elvoltunk!

De most, hogy 3 milliós adósságot csinált, meg zálogba adta azékszereit és nekem kell a törlesztést fizetni, meg a kajáját, meg a gyógyszereit és eközben megpróbálja a saját gyerekeire kenni az adósságot és egymásnak ugrassza a fiait, meg engem a párommal.

Hát elég nehéz szeretni, bár még nem utálom, de elég nehezen viselem! Ha még valami kiderül amit rólunk, vagy nekünk hazudott, nálam elássa magát örökre!