Miért nem tudok tartós barátságokat kialakítani senkivel?

Miért ne siránkozzunk? Azért mert neked nincs barátod. Az engem meg itt a válaszolókat és a kérdezőt sem érdekli.

Itt más a téma.

Á én is ilyen vagyok.

Én már ott tartok, hogy gyűlölök bejárni az egyetemre is az emberek közé. Nekem úgy alakult, hogy csoportomtól lemaradtam egy évvel, utána közülük néhányan csatlakoztak hozzám, de a kimaradt idő alatt másokkal alakítottak ki kapcsolatot, én meg "te megcsináltad már a házit? hol tartasz a zh anyaggal?" csaj vagyok és nem több, néha megkérdik, hogy mi van a pasimmal általában minden alkalommal újra kérdezik, hogy hol ismertem meg, més mivel foglalkozik, igaz már ötször elmondtam, de szerintem le sem szarnak valójában. Én meg mindenre emlékszek, amit mondanak, meg tényleg érdekel, ha kérdezek.

A csoport, amibe meg kerültem nem valami jó, én próbáltam beszélgetni, de általában az van, hogy egy-két szót váltunk, aztán visszafordulnak egymáshoz én meg ülök tovább, mint egy kuka. Tök szar.

3. vagyok

hidd el, a barátnőket nem pótolja a pasi.

22.36 megint, meg én is állat-mániás vagyok, meg számítógépes játékokkal is játszok, meg érdekel pl a főzés, meg a kreatívkodás, de ezeket el sem merem már lassan mondani, mert akkor egy unalmas seggnek néznek, komolyan mikor ilyesmi feljön egyeseknek lehet látni a megrökönyödést az arcán, hogy én neten játszok ilyen játékkal, hát fúj már leprás is lettem.

A bulijaikba meg azért nem megyek, mert tök jó mikor csak simán a padok közt is leszarnak, mikor beszélgetnék, akkor gondolom a buliban milyen szar lenne ott lenni magamba, míg egymásnak örülnek..

Egyszerű. Nem a megfelelő emberekkel próbálsz barátkozni. Tudod, hány évbe telt, mire én erre rájöttem a saját esetemben?

Most a legjobb barátaim, akik tényleg igaz barátok, pont olyanok, akik egyáltalán nem közel laknak, mégis velük értjük meg legjobban egymást, nem ismerjük egymást olyan régen, max. néhány éve, de akiket több, mint 10 éve ismerek, ők nem ismernek olyan jól.

Így most akik tényleg a barátaim, azok néhány kollégám az augusztus óta tartó munkahelyemen, 1 izraeli lány, akit egy nemzetközi zenei versenyen ismertem meg idén és vele angolul levelezek, egy volt évfolyamtársnőmnek a húga, egy szüleim korú apuka, akit szintén a volt évfolyamtársnőm révén ismerek, és nagyjából ennyi. Rajtuk kívül 1 ember van, aki mindent tud rólam, és akit sajnos már rég nem láttam.

Most vagyok 25 éves, és pontosan ma fogalmazódott meg bennem, hogy ahol 10 éve énekelek, és ami nélkül én talán már nem itt lennék, nem is a társaság, hanem a zene volt az, ami kisegített a gödörből. És a zene az, ami továbblendített, és ami miatt úgy érzem, tovább kell lépni, mert az én zeném már több annál, hogy szeretek énekelni. 10 év... Az én életemben rengeteg idő, de ennyi kellett, mire kiderült, hogy nem azok a barátaim, akiket sokáig az egyetlen barátaimnak hittem. :-)

hello ismét!

a költözős lány vagyok, nemtomhányadik :)

nekem is van párom, nagyon szeretjük egymást, de nem lóghatunk mindig egymás seg.ében...

pont ezért lenne fontos egy jó barátság vagy akár több, hogy kikapcsolódhassunk külön a párunktól, hogy legyenek saját, külön élményeink, hogy kibeszélhessük a pasikat, meg a női témákat, a hajfestést, a főzést, vagy akár a friss pletyiket, amik a párunkat nem annyira villanyozza fel mint a barátnőinket.

Szomorú, hogy mindenki csak sírdogál.

Lányok, egyet muszáj lenne megértenetek. Ha nincs barátnőtök az nem a barátnő hibája. Az a ti "hibátok". Ha csak azért van szükség a barátnőre, hogy meghallgassa valaki a problémátokat az nagyon hamar unalmassá fog válni. Egy barátnő is azt várja el, hogy ha VELED van akkor jól érezze magát VELED. Nem egy temetésre szeretne VELED beülni egy kávézóba....