Hány évesen kell önállósult életet élni?

#3-as hozzászóló vagyok.

#18-as, én csak pár példát írtam, ami hétköznapi dolognak számít. Azért ha elém állna egy 26-27 éves pasi, hogy még sosem adott fel csekket, azt sem tudja hova menjen vele, nagyon is sok mindent elárul róla. Például azt, hogy eddig nem igazán foglalkozott azzal, hol is lehet ügyeket intézni, hogyan is kellene elintézni, és azért ne kelljen már egy felnőtt férfinak, aki elvileg önálló, 20 percig magyarázom, hogyan kell feladni a postán egy csekket. Azt pedig, hogy nem kezdenék olyannal aki a szüleitől függ, nem a kivételes esetekre értettem, ha például betegség, vagy munkanélküliség miatt segít neki a családja, hanem legfőképpen arra gondoltam, hogy annyira sem tudja magát ellátni, hogy ha anyu nem tesz ételt elé, akkor inkább nem eszik 2 napig. Remélem így már érted. Egyébként azt, hogy "példaértékű" lennék, sosem gondoltam, nem én tituláltam magam annak, csupán leírtam a véleményem a kérdésre, és azt, hogy nálam hogyan alakult az önállósulás.

#19-es, azért a párom is besegít a házimunkába, főzésbe, de igaz, hogy leggyakrabban én takarítok és főzök, mert ő van, hogy estig dolgozik, és azért este 7kor csak nem fogom a kezébe nyomni a porszívót, hogy "munkamegosztás" van. :)

Szerintem akkor, amikor az ember készen áll rá. Erre nincs szabály, valaki már 18 évesen nagyon önálló, valaki 25 évesen sem igazán.

Másrészt meg a szükség nagy úr. Én azt tapasztaltam magamnál, másoknál is, hogy ha valamit meg kell csinálnod, és más nem fogja helyetted, akkor meg is fogod csinálni. Ha nem főzöl valamit, éhen halsz, ha nem vasalsz ki, gyűrött ruhában kell elmenned dolgozni. Csak bízz magadban ;)