Szerintetek hülye vagyok, hogy még mindik a páromat teszem felelőssé a kisfiam haláláért?

Az agy és a szív nem mindig ért egyet, ez tipikus példája ennek.

Normális, hogy így érzel, ez rengetegszer így szokott lenni. Szigorúan véve nem tehet róla a párod, nyilván ő sem akarta, csak hibázott, megtörtént a dolog. Történhetett volna úgy is, hogy te engeded el őket (vagy a párod, mindegy), nem is ott mennek, de elüti egy autó... Sajnos megesik az ilyesmi, mondhatnánk, hogy felelőtlenség volt nem velük menni, de nem lehet az ember egész életében a gyerek mellett, ráadásul sokszor az sem ér semmit. Ezek balesetek.

Viszont a te álláspontod is érthető, igazából ilyenkor senki sem hibás. Ha nem tudtok túllépni a dolgon, akkor azt mindkettőtöknek meg kell értenie és egész egyszerűen elköszönni egymástól. Nem tehetsz róla, ha azt érzed ő a hibás, hiába is magyaráznád magadnak az eszeddel, hogy nem tehet róla, ha egyszer mást érzel... Ő sem tud mit tenni, nyilván elmondta már, hogy sajnálja, de valószínűleg kezdi unni is, hogy folyton felhozod, hiszen nem tud mit csinálni. Nyilván nem komolyan mondja, hogy örül a dolognak, csak szerinte nem viselkedsz ésszerűen ezért gúnyosan rávágja, hogy igen örül neki. Gondolom szerinte nonszensz a helyzet is, hogy ezt gondolod, azért válaszol így.

Szerintem terápiával próbálkozhattok, vagy ha azt nem akarjátok, akkor szakítsatok. Gyereket semmiképp se szülj neki így, mert belebolondulnál. Nem is értem, azt rá tudnád bízni valaha is nyugodt szívvel? Én azt mondom, hogy beszélgess egy szakemberrel, akkor majd jobban el tudod dönteni, hogy helyretudjátok-e még hozni a kapcsolatot, vagy inkább a szakítás mellett döntesz. Mert azt is lehet, hogy később még sikerül feldolgoznod a dolgot (már amennyire ezt lehet) és újra egymásra találtok, de a legtöbb esetben meg kell érteni, hogy ennek nincs jövője és új életet kell kezdeni mással.

Nem tudom hibáztatni a párodat.Én már ötödikes koromban egyedül kísértem el a testvéreimet oviba és iskolába is buszozva a szomszédos városba.Simán rám merték bízni őket,mert tudták,hogy ha valamit elmondanak,például,hogy ne arra menjek,mert veszélyes,akkor nem is fogok.

Ez egy baleset volt.A tragédia feldolgozásának érdekében már az este után szakemberhez kellett volna fordulnod!

Ha eddig nem tetted meg,akkor éppen itt az ideje.

Őszinte leszek,a párod helyében már rég otthagytalak volna...4 éve folyamatosan ezt a vádaskodást hallgatni,biztosan iszonyatos bűntudata lehet és már vagy kismilliószor megbánta minden egyes mondatát aznapról.

Ha belegondolsz ez veled is előfordulhatott volna bármikor,még úgy is,hogy séta közben végig fogtad a kezét és csak egy pillanatra engeded el.

Ne szülj neki gyereket sem.Ha ennyi idő alatt nem sikerült feldolgoznod és folyton felhánytorgatod a fiad halálát,akkor a jövőben sem lesz nagyon másképp.Sosem fogsz tudni teljesen megbízni benne,hiszen a leírásod alapján már "gyilkosnak" látod.

Mihamarabb fordulj szakemberhez!

"Akkor voltam orvosnál aki olyan gyógyszereket írt fel amiktől olyan voltam mint egy élő halott."

Ne haragudj drága, de most nem olyan vagy? Folyton a múlton rágódsz, elvesztetted életed értelmét, nem tudod elképzelni a jövőt, nem telik úgy el nap, hogy ne gondolnál rá és a múltban élsz és szenvedsz, nem vagy önmagad.

Egyébként erre nem gyógyszer kell, hanem terápia és beszélgetés. Gyógyszer csak akkor kell, ha vannak olyan tüneteid, melyek igénylik. Létezik olyan pszichiáter, aki nem töm gyógyszerrel, hanem lényegében pszichológusként is funkcionál. De úgy is lehet, hogy pszichológushoz mész (ő ugye bölcsész, nem orvos, tehát ő nem írhat fel gyógyszert). A háziorvosod nyugtatót, altatót tud felírni, ha szükséged van rá. De ilyenkor elsősorban pszichológusra van szükség, vannak olyanok, akik direkt a gyászfeldolgozásra specializálódtak és segítenek neked ezt helyre tenni és tovább lépni. Tudom, hogy ez úgy hangozhat, mintha elhagynád a fiad, de nem, ez csak arról szól, hogy helyére teszed a benned lévő polcokon a dolgokat és feldolgozod. Az nem egyenlő a felejtéssel, és az ilyesmi egy kicsit mindig fog fájni, de lehet élni vele és lehet új életet kezdeni és új gyereket vállalni, ha már készen állsz rá. Attól még, hogy esetleg később lesznek gyerekeid a fiad emlékét is megőrzöd és őt is szeretheted, csak persze máshogy.

Mit tudna tenni egy orvos?

Ugyanazt elmondja neki a kérdező amit itt leír. Sokra nem fog vele menni.