Valóban gyerek vagyok? Mikor növök fel?

24 éves lány vagyok, szüleim elváltak. Én anyunál nőttem fel, és a mai napig ő tart el, mert még most csinálom a diplomáimat (egyszerre többet), ami mellett teljes munkaidős állást nem tudok vállalni, de sima érettségivel nem is kapok sehol (már próbáltam, ez nem Pest). Emiatt nagyon hálás vagyok az édesanyámnak, hogy ezt lehetővé teszi nekem, mivel kb 30 éves leszek, mire mindennel végzek, de ő ezt vállalta, azt mondta, addig eltart, csak nyugodtan legyek, aztán keresek egy állást, és arra is hagy majd időt (tehát nem egyből a diplomaosztón vonja vissza a támogatását). Nagyon-nagyon hálás vagyok ezért.

Viszont ma hívott az édesapám, akivel egy családi ügyet próbáltam megbeszélni. Szó szerint azt mondta, hogy hagyjam ezt a felnőttekre, az én dolgom csak a tanulás. Ez megütötte a fülemet, hogy milyen felnőttek meg tanulás, ilyen szöveget anyu is csak utoljára 12 éves koromban mondott nekem. Kérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy 24 vagyok, nem 14, mert ő ilyen idős korában házasodott meg anyuval. Azt mondta erre, hogy hoppá lányom, de én ekkor már magamat tartottam el, te meg nem, ezért gyerek vagy. Mondom, akkor érdekes lesz még 30 évesen is gyereknek lenni. Szóval a pénz határozza meg nála azt is, hogy mikortól mondhatják el nekem a család dolgait? Olyan hangon beszélt velem ezután is, mint egy sz.ros gyerekkel se szoktak már manapság, teljesen lekezelően. Azt is mondta még, hogy pont ezzel a tiltakozásommal, hogy nem vagyok gyerek, váltam teljesen gyerekké, épp csak azt nem mondta, hogy menjek vissza szépen babázni, de ez volt a hangjában. Akármit mondtam, nem lehetett igazam, mert mindent arra fordított, hogy mennyire gyerek vagyok.

Letettem neki a telefont, mielőtt elsírtam volna magam, mert akkor végképp gyerek maradtam volna.

Ő nem vett részt a nevelésemben, már születésemkor elváltak a szüleim. Új családja egyiküknek sincs. Amikor elmondtam ezt anyunak, felháborodva felhívta apámat, hogy mennyit segítek a családi dolgokban (a mi oldalunkról), tehát ne kezeljen le, mert meg lehet velem beszélni a dolgokat.

Annyit olvasom, hogy más 24 évesen mekkora tekintéllyel rendelkezik az emberek előtt, nekem meg ezt a maradék kis semmi tekintélyemet is elvette ma apám. Tudtam, hogy előtte nekem nincs sok, de az a baj, hogy ezt így már az egész család megtudja, akik ezek miatt eddig se néztek sokra. Tudom, hogy többet kellene felmutatnom, de nem k.rválkodom, nem váltogatom a pasikat, igyekszem mindent megcsinálni a bővebb családnak is, nemcsak a szüleimnek, tudják, hogy csak fütyülni kell egyet, és én rohanok, akár éjszaka is. Van egy 30 éves unokabátyám, akit sokszor szedtem már össze részegen éjszaka az édesanyja kérésére, a 3 gyerekét elhagyta, mégis ő a "nagy felnőtt", neki olyan tekintélye van a családban, hogy csak lesek, és miért? Mert ő dolgozik (ha éppen nem iszik be). Nem vagyok rá féltékeny, mert nagyon szeretjük egymást, én is nagyon szeretem őt, együtt nőttünk fel, mert egyikünknek sincs tesója. De ahogy írom ezeket, szinte már azt érzem, hogy ez is csak kamaszos "lázadás" részemről, és már hallom is apám hangját, ahogy mondja, hogy hova akarok még felnőni, leszek még eleget felnőtt. És ilyenkor olyan, mintha tényleg lázadnék, csak közben 24 éves vagyok. Mondjuk csak a koromat tudom felhozni érvként... Ennyit számít a pénz? Ha kerestem is a nappali meg a levelező egyetem mellett egy kis pénzt diákmunkában, az max a tankönyveimre, vagy a befizetnivalókra volt elég, magamat ezzel a diákmunkával így se, úgy se tudom eltartani (rezsi, esetleg albérlet, kaja-ruha, egyszerűen nem megy diákmunkából, lassan már rendes 8 órás fizetésből sem).

Mikor növök fel?